A 87. Oscar gála legizgalmasabb és legemlékezetesebb pillanatai

2015.február.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 2015-ös Oscar gála kétségtelenül az év egyik legfontosabb és legemlékezetesebb estéje volt.

eddie redmayne
Fotó: Rexfeatures

A 87. díjátadó házigazdája idén az Így jártam anyátokkal sztárja, Neil Patrick Harris volt, aki bravúrosan levezényelte az eseményt úgy, hogy egy adott pillanatban alsó gatyában lépett a közönség elé.

Ami a vörös szőnyeget illeti, idén csodaszép ruhákat láttunk, szinte egyetlen kreációra sem tudunk mondani semmi rosszat, ugyanakkor meghökkentő pillanatoknak sem voltunk szemtanúi (galériánkban találsz még néhány említésre méltó összeállítást ráadásként).

Díjak terén a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), valamint A Grand Budapest Hotel aratta a legnagyobb sikert, egyenként négy-négy díjat bezsebelve, ami egyáltalán nem ért minket meglepetésként. Az előbbi a legjobb rendezés és a legjobb film kategóriában is győztes lett. A Birdman stábja csak azt sajnálhatta, hogy színészeit bár több kategóriában is jelölték, díjat nem sikerült bezsebelniük.

A legjobb színész kategóriájában Eddie Redmayne első Oscar-jelölését váltotta díjra. A 33 éves brit színész Stephen Hawking elméleti fizikust személyesítette meg, A mindenség elméletében nagy technikai bravúrral ábrázolva a tolószékbe kényszerülő, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS-ben) szenvedő tudóst. A legjobb színésznő pedig Julianne Moore lett. A több sikerfilmben is játszó amerikai sztár a Still Alice Alzheimer-dráma főhősének megformálásáért nyerte el a díjat. Moore-t idén ötödször jelölték Oscarra, de most először vehette kezébe a szobrot.

Óriási tapsot kapott a gála alighanem egyik legemlékezetesebb pillanatáért Patricia Arquette. A színésznő a Sráckor filmben nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb női mellékszereplő díját. Arquette köszönőbeszédében a nők egyenjogúságáért szállt síkra, szavaira Meryl Streep ujjongva kiabált és tapsolt. A legjobb férfi mellékszereplő díját pedig a Whiplash című filmben szereplő J. K. Simmons kapta.

A díjazottak teljes listáját még több fotó kíséretében megtalálod a Blikk.hu oldalán.

Kattints a galériára és nézd meg a legemlékezetesebb backstage, valamint színpadi pillanatokat:

Az Oscar gála a díjak mellett természetesen számos izgalmas pillanattal is szolgált, ezek közül talán a legkiemelendőbb Lady Gaga előadása volt, melyet legnagyobb meglepetésére Julia Andrews színpadra lépése zárt. Az énekesnő az 50 évvel ezelőtt megjelent A muzsika hangja című világhírű musical előtt tisztelgett előadásával. Olyan sztárok léptek még fel a gálán, mint Rita Ora, John Legend vagy a Maroon 5.

Persze, semmi nem hozza annyira közel hozzánk az Oscar gála valódi érzését, mint az Instagram. Összegyűjtöttük innen is a legjobb fotókat. Bár az idén nem készült már klasszikus értelemben vett Oscar selfie, de Jennifer Lopez jóvoltából ismét egy szenzációs fotóval lettünk gazdagabbak, amit mi csak Oscar selfie 2.0-ként tartunk számon.

Nézd meg gyűjteményünket itt:

A 87. Oscar gála legizgalmasabb és legemlékezetesebb pillanatai Backstage fotók, Instagram-momentumok 2015 legjobbjairól.


Galéria

Bezárás
2021.02.01.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője