A cuki sztárpár idén már másodszor is szakított

2015. október 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lassan nincs nap, hogy ne válna külön egy sztárpár.

Örülhetünk, ha 24 óra alatt csak egy szakításról értesülünk. Most például ez nem így volt, hiszen alig morfondíroztunk el Halle Berry újabb szakításán, jött is a hír, hogy Emma Stone és Andrew Garfield útjai is különválnak. Ebben az évben immár másodszor.

A 26 éves csodásan sikkes színésznő és a 32 éves színész még A csodálatos Pókember forgatásán szerettek egymásba. Tökéletes párt alkottak együtt, akiket öröm volt nézni, igaz sokáig nem gyönyörködhettünk bennük, hiszen csupán három évig tartott a kapcsolatuk.

Idén áprilisban szakítottak először, ekkor még úgy nevezték, hogy adnak maguknak egy kis időt gondolkodni, aztán két hónap múlva újra együtt voltak, de úgy tűnik, mostanra végleg zátonyra futott a kapcsolatuk.

Ebben nyilván közrejátszott, hogy mindkét színész rengeteget dolgozik, és sokat voltak távol egymástól, ráadásul a hírek szerint Andrew Garfield nagyon intenzíven készül a szerepeire, és ilyenkor eléggé elhanyagolta Emmát. Kár értük, nagyon helyesek voltak együtt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom