„Esélye sincs a társadalomnak, ha a Tom Hollandhez hasonló embereket olyanok gúnyolják, mint Amy Schumer”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elszabadult a hisztéria az interneten, és sajnos ezúttal megalapozottan, miután a fél Twitter úgy gondolja, Amy Schumer viccet csinált Tom Holland mentális egészségéből, aki úgy döntött, egy időre maga mögött hagyja a közösségi médiát, és az ezzel járó toxikus helyzeteket.

„Esélye sincs a társadalomnak, ha a Tom Hollandhez hasonló embereket olyanok gúnyolják, mint Amy Schumer”
Fotó: Getty Images, Montázs: Herceg Éva

Tom Holland nem is olyan régen egy videóban jelentette be Instagram oldalán, hogy kis időre eltávolodik a közösségi médiától, méghozzá a mentális egészsége miatt. A színész azzal érvelt, hogy túlságosan elsöprőnek és stimulálónak találja az Instagramot és a Twittert, ráadásul egyfajta negatív spirálba kerül, amikor róla szóló dolgokat olvas a neten. És ennél jobban nem is bólogathatnánk, már csak azért sem, mert a Z generáció leghíresebb királya ezzel nagyon erős és átgondolandó üzenetet küldött 70 millió követőjének.

Nem is kellett sokat várni egy alternatív folytatásra, Amy Schumer ugyanis úgy gondolta, ez egy kiváló alkalom, hogy megcsillogtassa zseniális humorát, csak menet közben sajnos csúfosan célt tévesztett, legalábbis a Tom Holland-rajongók körében. A színésznő-humorista szintén Instagramon tett közzé egy videót mentális egészségügyi bejelentés címmel ellátva, amiben megüzeni rajongóinak: saját mentális egészsége érdekében napi nyolc órát lóg majd a közösségi média oldalain, miután annak számos előnye van.

A videó megnézése után sokan úgy érezték, Schumer viccet csinál a mentális egészségből és az internetfüggőségből, és bár imádjuk a karcos humorát, ez pont két olyan téma, amin valóban nem túl előremutató dolog viccelődni. „Amy Schumer, pontosan ez az oka, hogy Tom Holland távol tartja magát a mérgező közösségi média oldalaktól, ha pont egy olyan valakin gúnyolódsz, aki felhívja erre a figyelmet, és eszközöket mutat a fiatalok számára a saját mentális egészségük kezelésére. Köszönöm, hogy bebizonyítottad, mennyire igaza van” – fogalmazott az egyik dühös rajongó a tweetjében. Na ezért nem veszik komolyan a mentális egészség témakörét, mert ezek az ostoba emberek viccet csinálnak belőle, amikor az nem is vicces. Amy Schumer tartsa távol a hozzá nem értő énjét Tom Hollandtól.

A digitális detox a jövő! Te bevezetted már?

A digitális detox a jövő! Te bevezetted már?

Szándékosan a végére hagytuk azt a hozzászólást, ami tűpontosan mutat rá a helyzet problematikájára: „Esélye sincs a társadalomnak, ha a Tom Hollandhez hasonlókat olyanok gúnyolják, mint Amy Schumer”.

A színésznő, miután elszabadult az interneten a pokol, megpróbált rendet tenni egy üzenettel, miszerint nem Tom Hollandot akarta megalázni vagy kellemetlen helyzetbe hozni, egyszerűen csak saját magát parodizálta ki. Azzal pedig maximálisan egyetért, hogy a közösségi média mérgező.

Ha úgy érzed, krízisben vagy, vagy fennáll annak a veszélye, hogy kárt tegyél magadban, hívd a 116-123-as számon – díjmentesen – elérhető Lelki Elsősegélyt.

Szorongsz? A mentális jóllétedhez is hozzájárulhat a zene

Szorongsz? A mentális jóllétedhez is hozzájárulhat a zene

Forrás: buzzfeed.com, glamourmagazine.co.uk

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vilmos herceg Katalin hercegné szívszorító szavaival üzent a nyilvánosságnak

Vilmos herceg Katalin hercegné szívszorító szavaival üzent a nyilvánosságnak

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője