Drágaság: Kanye West nem kér a luxusból

2013.október.29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Közeleg a szép új világ! Russell Brand, nemrégiben a BBC műsorában nyilatkozott oda, és elmondta, hogy miért nem megy el szavazni.

Givenchy show? Nekünk ez túl drága, hogy kerültünk ide?
Givenchy show? Nekünk ez túl drága, hogy kerültünk ide?
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A brit komikus meglepő interjúja, amelyben a vagyon újraelosztásáról és sok más érdekes, rendszerkritikus dologról elmélkedik, hirtelen az egyik legnézettebb, legtöbbször megosztott videó lett. Úgy tűnik, hogy lesz társa a sztárvilágban is a ´forradalmának´, hiszen Kanye West is megtette az első lépését, hogy hamarosan a nélkülözők élére álljon.

Végül is nem mondhatjuk, hogy ne lett volna igaza, amikor egy rádióinterjúban azt mondta: "Ha most lenne lehetőségem, hogy tervezzek a Louis Vuitton számára, nemet mondanék. Az áraik túlságosan extrémek. Nem akarnék olyasmit üzenni a srácoknak, hogy egy-egy ilyen darabért kellene keményen spórolniuk". Értjük is, meg nem is. Kanye West 2009-ben cipőt tervezett a francia divatháznak, és mi úgy emlékszünk, hogy előszeretettel tülekedik a legnagyobb divatmárkák bemutatóin is.

2009-ben még minden rendben volt, vagy lehet, hogy Marc Jacobs már azt mutatja, hogy lefelé kellene vinni az árakat?

Kanye West, aki ismert divat iránti rajongásáról is, illetve arról, hogy tervezői hajlamait is szereti kiélni, mondtott még egy két érdekességet a divatvilágról. Példának okáért, hogy ő lett az utóbbi 10 évben az egyik legbefolyásosabb ezen a területeten is. Nos, az árakat azért nem sikerült leszorítania.

A főállású rapper, és próféta kedvese örülhet, hogy Kanye még azelőtt kérte meg a kezét, mielőtt lemondana minden földi javáról. Kim Kardashian elképesztő eljegyzése után, abban még reménykedhet, hogy az esküvőn sem kezd el garasoskodni a vőlegény.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője