Minden idők legforróbb csókja két férfi között csattant el az Emmy-díjátadó színpadán

2024. január 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei Emmy-gálán A mackó kapta a legjobb vígjátéksorozatnak járó díjat, melynek bejelentése után olyan dolog történ, amire talán senki sem számított: a produkció két sztárja, Ebon Moss-Bachrach és Matty Matheson hosszasan csókolóztak a színpadon.

A mackó sztárjainak szenvedélyes csókja mindenkit meglepett
A mackó sztárjainak szenvedélyes csókja mindenkit meglepett
Fotó: Monica Schipper/GettyImages

Kétségtelen, hogy A mackó az idei Emmy-gála egyik legnagyobb nyertese, az alkotás ugyanis hat díjat zsebelt be az este folyamán. A sorozat a finom ételekről, a családról és a kemény munkáról szól, melynek kiinduló pontja, hogy egy fiatal séf Chicagóba érkezik, hogy a családi éttermet vezesse. Kezdetben persze rengeteg akadályba ütközik, de kollégáival szép lassan összebarátkozik, akik idővel a második családjává válnak.

Miután a gálán bejelentették, hogy a produkció kapta a legjobb vígjátéknak járó Emmy-díjat, a szereplők a színpadra igyekeztek, ahol Matty Matheson rögtön bele is vágott köszönőbeszédébe. Azonban éppen hogy elkezdte, kollégája, Ebon Moss-Bachrach odalépett hozzá, és egy hosszú, szenvedélyes csókot adott neki. A forró pillanatok láthatóan a szereplőket és a közönséget is eléggé meglepték, akik hatalmas tapssal és ujjongással jutalmazták a látottakat.

Mikor a díjátadó után a csókról faggatták őket, először mindketten csak annyit mondtak, hogy „Szép volt”. Ebon Moss-Bachrach később annyit tett hozzá, hogy az egészre homályosan emlékszik, mert csukva volt a szeme, és számára megállt az idő abban a pillanatban - írja a hollywoodreporter.com.

10 elképesztően gyönyörű ruha a sorozatok Oscar-gálájáról - felkészültél?

A 2024-es Emmy-díjátadó legmeghatóbb pilanata

Az est legmeghatóbb jelenete kétségtelenül az volt, amikor a szklerózis multiplex-szel küzdő Christina Applegate megjelent a gála színpadán. Egy botra támaszkodva, az est házigazdájának segítségével lépett a mikrofonhoz, miközben az Egy rém rendes család című sorozat főcímdala csendült fel, melynek köszönhetően a 90-es években az egész világ megismerhette. A közönség hatalmas ovációval fogadta, állva tapsoltak neki, amitől láthatóan meg is hatódott, még a könnye is kicsordult. IDE kattintva megnézheted a szívbemarkoló pillanatot!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Jó áron beszerezhető otthondekorok a GLAMOUR-napok alatt, amelyekkel azonnal karácsonyi hangulatot teremthetsz

Jó áron beszerezhető otthondekorok a GLAMOUR-napok alatt, amelyekkel azonnal karácsonyi hangulatot teremthetsz

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)