Érkeznek 2015 legnagyobb színészei

2015.január.6.

Idén sem maradunk igazi mozirajongóknak és megrögzött gyűjtőknek való csemege nélkül a W magazin jóvoltából.

Érkeznek 2015 legnagyobb színészei
Fotó: W

Az új év egyet jelent a díjszezon kezdetével, már érkeznek is a jelölések, és hamarosan mindenhonnan csak a gálák vörös szőnyeges belépői, illetve a különböző aranyszobrocskákra esélyes alakítások és filmek fognak velünk szembejönni.

Ebből az őrületből természetesen a W magazin is kiveszi minden évben a részét, és az év elejére időzíti rekordmennyiségű címlappal ellátott Best Performances, azaz Legjobb alakítások névre keresztelt filmes januári számát. Idén összesen 7 különböző borítóval örvendeztet meg bennünket, melyek közül máris felhívnánk a figyelmed az éppen 40. évét frissen betöltött Bradley Cooperes verzióra. A színész mikromellbimbói annyira viccesek, hogy muszáj megmutatnunk a magazinba készült fotósorozatból is egy másik képet is.

Fotó: W

De mindenképpen érdemes végignézni az összes fotót a W magazin oldalán, mert valóban nagyon látványosak egytől egyig. Csak, hogy említsünk néhány nevet a rengeteg közül, akiket itt megtalálsz: Scarlett Johansson, Sienna Miller, Ethan Hawke, Elle és Dakota Fanning, Jessica Chastain, Mark Ruffalo, Meryl Streep, Emily Blunt, Ralph Fiennes, Edward Norton, Tommy Lee Jones és még sorolhatnánk.

A hét címlapot pedig mi is megmutatjuk nektek, melyen Benedict Cumberbatch/Keira Knightley, Reese Witherspoon, Bradley Cooper, Emma Stone, Amy Adams, Shailene Woodley, valamint Julianne Moore szerepelnek fantasztikus sminkben és stylingban.

Kattints a galériára:

Érkeznek 2015 legnagyobb színészei A W magazin ismét kitett magáért és Hollywoodért.

Ez is érdekelhet

Minden, ami divat és design! – Izgalmas rendezvénysorozat vár Budapesten

Minden, ami divat és design! – Izgalmas rendezvénysorozat vár Budapesten

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Monitor

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk