Végre kiderült, mit üzent Erzsébet királynő, amikor nyilvánosan rúzsozta ki az ajkait

2022. szeptember 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Meghatározó volt uralkodóként, és egyben kiváló diplomata is, aki a 70 éve során több ezer emberrel találkozott munkája során. Erzsébet királynőnek remek módszerei voltak arra, hogy kilépjen egy-egy beszélgetésből, melyeket titkos gesztusokkal üzent meg.

Erzsébet királynő a rúzsával jelezte, hogy kész távozni a helyszínről
Erzsébet királynő a rúzsával jelezte, hogy kész távozni a helyszínről
Fotó: Getty Images /David Levenson

Színes ruháit és rózsaszínben pompázó rúzsait egy életre a retinákba égette Erzsébet királynő. Lady Gaga, Frank Sinatra, Barak Obama, csak hogy néhány nevet említsünk azok közül, akiknek volt szerencséjük találkozni a 70 éven keresztül uralkodó Erzsébettel. Nyilván nem volt mindig szerencséje ilyen színes beszélgetőpartnerekhez, éppen ezért olyan titkos jelzéseket dolgoztak ki, melyekkel a királynő megüzenhette, ha szabadult volna egy helyzetből.

A rúzs volt az egyik titkos fegyvere

Egyetlen nyilvános megjelenése sem volt, ahol ne kifogástalan sminkben lépett volna a fotósok hada elé, az etikett szabályainak megfelelően viszont mindig figyelt arra, hogy a rúzsát ne nyilvánosan igazítsa meg. Akkor mégis miért fordulhat elő, hogy számos olyan kép készült az évtizedek alatt, amin előhúzza táskájából a kedvenc szépségtermékét, hogy tükörrel vagy anélkül frissítse a szájsminkjét? Ian Scott Hunter nyolc évig dolgozott Erzsébet királynő mellett lakájként, és ő leplezte le az a nyilvános rúzshasználatot, mint a „gyors menekülés” egyik jelét.

Erzsébet királynő és Fülöp herceg 2011-ben
Fotó: Getty Images /Max Mumby/Indigo

21 megható fotó Erzsébet királynőről és fiáról, III. Károly királyról

21 megható fotó Erzsébet királynőről és fiáról, III. Károly királyról

Egy táska ezer jelentése

Nyilván nem a rúzs volt az egyetlen eszköz, amivel azt jelezte a környezetének, hogy szeretné elhagyni a terepet, kilépne a szituációból, és ehhez segítséget kér: a kézitáskája ugyancsak mindig kéznél volt az ilyen helyzetekben. Kristen Meinzer royal szakértő szerint azzal, ha az uralkodó egyik alkarjáról a másikra helyezte a kézitáskáját, azzal egyben jelezte is az értő szemeknek (vagyis a személyzetnek), hogy nem kívánja folytatni a társalgást – ilyenkor a felmentősereg rendre megérkezett, hogy félbeszakítsa őt, és kimenekítse valami ürüggyel. Hugo Vickers történész szerinte ugyancsak azt jelezte, hogy öt percen belül távozni szeretne, ha egy vacsora során a földre tette a táskáját.

Forrás: glamourmagazine.co.uk

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

glamour plusz ikon Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)