Interaktív - Justin Timberlake, Blake Lively és Kim Kardashian apás fotói

2015.június.22.

Kifejezni hálánkat és szeretetünket sokféleképpen lehet, a sztárok egyik bevett szokása azonban, hogy közösségi oldalaikon igazán különleges fotókat osztanak meg. Nos, az Instagram korában már szinte bármelyik híresség családi albumába beleshetünk, és a hétvégi Apák napján erről gondoskodtak is rendesen.

A Kardashian-Jenner klán természetesen nem maradt ki a buliból. Kim Kardashian egy gyerekkori fotót osztott meg édesapjával magáról, és egyben arról is megemlékezett, hogy bár 10 éve elhunyt, emléke olyan elevenen él, hogy örökké kitart. Igazán megható.

Ugyanakkor Kanye Westet sem hagyta ki, és egy nagyon aranyos apja-lánya pillanatot osztott meg velünk férjéről, valamint a kis North-ról.

Kylie és Kendall olimpikon édesapjukról tettek ki egy-egy régi képet, és mindketten ismét biztosították követőiket, hogy abszolút támogatják az átváltozását, és Kylie még azt is elárulta, hogy ezután is ugyanúgy Papának fogja szólítani Caithlyn Jennert.

A reality show sztárok mellett a modellek is beszálltak a cuki apás fotó játékba. Gisele Bündchen focista férjét, Tom Bradyt három gyermekük, Benjamin, Vivian és John szerető gyűrűjében örökítette meg.

Doutzen Kroes holland Vogue-os sorozatának egyik aranyos képkockájával ünnepelte férjét és két gyermekük apját.

De Blake Lively is örömmel kihasználta a pillanatot, hogy az újdonsült papáról, Ryan Reynoldstól és kislányukról megosszon egy közös pillanatot.

data-instgrm-version="4" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Happy Fathers Day!!! ... @vancityreynolds Since the day our baby was born, I#39;ve felt so strongly in my heart that you were most likely the father. #128563;#128513;#128523;#128522;#128521;#128521;#128525;#128526;#128525;#ILoveYouSoMuchItsSilly A photo posted by Blake Lively (@blakelively) on Jun 21, 2015 at 7:29am PDT

Ugyanígy tett Gwyneth Paltrow, aki viszont elhunyt édesapjáról emlékezett meg egy aranyos gyerekkori fényképpel, majd utána arról biztosított mindenkit, hogy válás után is ugyanúgy szerethetjük gyermekünk édesapját, mint ahogy ő is teszi Chris Martinnal.

Justin Timberlake, aki ugyancsak első saját Apák napját ünnepelte, az egyik legcukibb közös fotót posztolta kisfiával, Silasszal.

Beyoncé is két fotóval szállt be a ringbe, egyet magáról és édesapjáról osztott meg, egy másikat pedig természetesen Jay-Z-ről és Blue Ivyról.

Azonban nem csak a sztárok posztolnak előszeretettel családi pillanatokat Instagramra. Michelle Obama sem maradt ki, családi nyaralós fotót mutatott Barack Obama amerikai elnökről és két lányukról.

Végezetül pedig a Kensington Palota megható fényképét osztjuk meg veletek Károly hercegről két nevető fiával, Harryvel és Vilmossal, amivel ugyanakkor egy fontos ügyre is szeretnék felhívni a figyelmet.

Ez is érdekelhet

Kate Middleton is olyan, mint te! Zoom meetinghez Zara blézer

Kate Middleton is olyan, mint te! Zoom meetinghez Zara blézer

G-Életstílus

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?

Divathírek

Emlékszel még, milyen volt Katalin hercegné átlagos lányként?

Emlékszel még, milyen volt Katalin hercegné átlagos lányként?