Leighton Meester és Adam Brody évente tartanak egy ˝Seth és Blair-napot˝

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ahogy azt már mindannyian sejtettük, a magánéletüket óriási lakattal védő Leighton Meester és Adam Brody nem igazán ájulnak el attól a ténytől, ami minden tini számára a 2000-es évek elején az egyik legmeghatározóbb élmény volt, hogy ők alakították Blair Waldorfot a Pletykafészekből és Seth Cohent a Narancsvidékből, és aztán összeházasodtak!

Leight Meester Adam Brody Feeding America
Fotó: Getty

Meester és Brody a legnagyobb lazasággal kezelik ezt a tényt, tudjuk, tudjuk, ez csak számunkra, rajongóknak akkora szenzáció, ők azonban tényleg csak két teljesen normális ember, akik egymásba szerettek, összeházasodtak és van egy kislányuk. És ha egyszer ki is használják befolyásukat, akkor az valamilyen jótékonysági cél lehet csak. Így vettek részt a legnagyobb amerikai gyerekéhséggel küzdő alapítvány kampánynapján, amellyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy 22 millió gyerek kap ingyen vagy kedvezményesen ételt tanítási időben, azonban nyáron már csak 4 millió gyereknek jut élelem, és ez nagyon sok éhező csemetét jelent Amerika-szerte a forró hőségben.

Leight Meester Adam Brody Blair Seth
Fotó: Getty

A Feeding America nyári táborában, Leighton és Adam ételt osztogattak a gyerekeknek, játszottak, beszélgettek, táncoltak velük – akiknek természetesen fogalmuk sem volt, hogy ők kicsodák is, és pont ezért imádják ezt a programot.

Az Entertainment Weekly-nek adtak is egy rövid interjút, ami valójában az első alkalom volt 2014-es esküvőjük óta, hogy közösen, nyilvánosan megszólaltak. Brody viccesen elmesélte, hogy évente egyszer tartanak egy Blair-Seth napot, amikor felöltöznek csinosan, de erre Meester csak kinevette, amiből arra tudunk következtetni, hogy csak olyan Seth-féle kamuduma volt. De mindenképpen örülnek a feléjük irányuló figyelemnek, és ezt arra szeretnék felhasználni, hogy ezt a fontos kampányt népszerűsítsék, nem pedig a saját sorozataikat, amelyek egyértelműen nekik nem jelentenek annyit, mint a rajongóknaj:

Mindenesetre, mi egyszerűen imádjuk azt, hogy ők együtt vannak, mindent, amit képviselnek, és reméljük, azért talán kicsit gyakrabban láthatjuk őket együtt a jövőben.

Leight Meester Adam Brody Gossip Girl OC
Fotó: Getty
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője