Natasa Rybanska olimpikon vízilabdázó: „Gyerekként sokat bántottak”
Natasa Rybanskát nem abból a fából faragták, aki azonnal feladja a küzdelmet. Ismerd meg a magyar vízilabda-válogatott egyik oszlopos tagját, aki bravúros teljesítménye mellett még magyarul is meg tudott tanulni.
Ezeket láttad már?
Natasa Rybanska, a GLAMOUR Women of the Year 2023 Az év sportolója kategóriájának jelöltje hat éve igazolt Magyarországra, és annak ellenére, hogy a kezdeti időszakban nehezen viselte családja és barátai hiányát, egy pillanatra sem bánta meg a döntését. A 2023. január-februári GLAMOUR magazinban őszintén mesélt a sikereiről és arról, hogy milyen érzés neki, hogy magyar állampolgárként képviselheti hazánkat.
Hogy kerültél kapcsolatba a sporttal és a vízilabdával?
A szüleim és a testvéreim is aktívan sportolnak, kiskorom óta rendszeres része az életemnek a mozgás. Először a kosárlabdát, majd a magasugrást és a futást próbáltam ki. Aztán valamiért alább hagyott a lelkesedésem, anyukám próbált valami mást keresni helyette, mindig is szerettem úszni, egyszer meglátott egy hirdetést, vízilabda edzőtábort hirdettek gyerekeknek, nagyon belelkesedtem. Azóta is tart ez a szerelem.
Mikor érezted először, hogy meg sem állsz az olimpiáig?
Az első gondolat, hogy ki akarok jutni az olimpiára, Bakuban fogalmazódott meg bennem az Európai Játékokon. Teljesen az esemény hatása alá kerültem, akkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy ha egy ilyen rendezvény ekkora élmény, akkor milyen lehet az olimpia? Ezen a versenyen még szlovák színekben indultam, akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan magyar csapattagként teljesül majd az álmom.
Hogy emlékszel vissza az első komolyabb meccsedre?
Az egyik legmeghatározóbb élményem a 2019-es kvangdzsui világbajnokság, ez volt az első világesemény, ahol már magyar színekben indultam. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor felcsendült a magyar himnusz. Rettenetesen büszke voltam magamra, hogy idáig eljutottam.
Hat éve szerződtél Szentesre, milyen érzések kavarogtak akkor benned?
Mindig nagyon pozitívan gondolok vissza erre az időszakra, azért is választottam ezt a helyszínt és klubot, mert nagyon hasonló Pöstyénhez, ahol születtem, mindig családias közeg vett körbe. A csapat is nagyon kedves volt velem, könnyen beilleszkedtem, de azért voltak nehéz pillanatok. Tizenhat éves voltam, hiányzott a családom, fájt hogy el kellett költöznöm otthonról, végig az lebegett a szemem előtt, ez az ára annak, hogy még jobb legyek ezen a pályán. Ma már tudom, ha nem kerültem volna ennyire szerető, támogató közegbe, nem biztos, hogy bírtam volna lelkileg. Itt ismertem meg Lekrinszki Ginát az egyik legjobb barátnőmet, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon fontos a családom, sokszor hiányzott az otthonom, a szüleim, a testvéreim, az állataim. Meg kellett tanulnom elfogadni, hogy az új helyzetben egyedül kell megoldanom bizonyos dolgokat. Ma már hálás vagyok érte, hogy így alakult.
Mennyire jelentett kihívást megtanulni a magyar nyelvet?
Rendkívül nehéz a magyar nyelv, még most, több mint hat év után is vannak nehézségeim. A mai napig csiszolom a tudásomat, sokszor volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, sosem fogok megtanulni magyarul. Ehhez képest elég gyorsan ment, bár hozzáteszem, nem volt más választásom. Szentesen nagyon kevesen beszéltek angolul, a helyzet hozta, hogy mihamarabb megszólaljak. Szerencsére mindenki támogatott ebben is, nem féltem beszélni, mindig jókat nevettünk bakijaimon.
Milyen érzés, hogy megkaptad a magyar állampolgárságot?
Emlékszem, miután megkaptam, mindenhová vittem magammal az útlevelemet, mindenkinek mutogattam. Nagyon büszke vagyok rá, hogy magyar lehetek, különleges dolognak tartom, nem itt születtem, egy másik országból jöttem és mégis megkaptam az állampolgárságot.Nem beleszülettem, hanem én akartam, hogy egyszer megkapjam, így még jobban értékelem.
Mely eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?
Az olimpiai bronzérem az eddigi legnagyobb elismerése a sportolói karrieremnek. Ha hat évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy én is a csapat részese lehetek, valószínűleg nem hittem volna el neki. Az egyik legnagyobb álmom egyike teljesült azzal, hogy kijutottam a tokiói olimpiára és bronzérmet szereztünk. A másik nagy büszkeségem a budapesti világbajnokság, ahol ezüstérmesek lettünk. Magyar közegben versenyezhettem, magyar közönség előtt, itt éreztem először, hogy az emberek befogadtak.
A vízilabda egy nagyon összetett sport, szerinted milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie annak, aki komolyabban szeretné űzni?
Mondhatnám, hogy gyorsan kell úszni, taktikusan gondolkodni a vízben, vagy erősnek, dinamikusnak kell lenni, de szerintem bármilyen komolyabb eredményt akarunk elérni az életben, megfelelő akarat és alázat nélkül nem megy.
Az életed nagy része a medencében zajlik, van olyan pillanat, amikor nehéz rávenni magad az edzésre?
Hazudnék ha azt mondanám, mindig ugyanazzal a lelkesedéssel indulok neki például egy edzésnek. Néha kifejezetten nehéz elindulni és bemenni a hideg vízbe, főleg a korai, téli edzéseken. Még a legnagyobb eredményt elért sportolók sem ébrednek kicsattanva a boldogságtól, hogy végre mehetnek edzeni. Az ilyen helyzetekben van kulcsszerepe a fegyelemnek. Nagyon sok múlik a csapattársakon is, a jó társaság még a kevésbé motivált pillanatokon is átlendít. Együtt edzünk, küzdünk az eredményekért, nem tehetem meg, hogy cserben hagyom őket.
Tavaly év elején komolyabb vállsérülést szenvedtél, ez hogy érintett lelkileg?
Nem volt egyszerű, lelkileg sokkal nehezebb volt feldolgozni, mint fizikálisan. Korábban is voltak már sérüléseim, de eddig még sosem volt olyan mértékű, hogy ennyi időt ki kellett volna hagynom. Folyamatosan bennem volt a kérdés, mi lesz, ha már nem leszek olyan formában, mint régen? Szerencsére minden nap jobb és jobb állapotban vagyok, nem lesz egyszerű a felépülés, fél évig még biztosan nem játszhatok mérkőzést. Próbálok fegyelmezett és türelmes maradni, hogy pozitív hozadékot is mondjak: ennyi időt még sosem töltöttem együtt a családommal és a barátaimmal.
Ki a példaképed?
Benedek Tibor. Nemcsak, sportolóként, hanem emberként is felnézek rá. Mindig is csodálattal figyeltem az akaraterejét, az ő története a legjobb példa arra hogy alázattal és sok munkával szinte bármit el lehet érni.
Milyen vagy a medencén kívül?
Aki nem ismer, elsőre nagyon komolynak gondol, mégis, a humor meghatározó része az életemnek. Nyílt és őszinte embernek tartom magam.
A vízilabda elég karakteres izomzatot, testfelépítést hoz magával, ráadásul magas is vagy, 190 centi. Kihívást okoz megélni a nőiességed?
Nagyon sokat küzdöttem a magasságommal, gyerekként sokat bántottak emiatt. Aztán elkezdtem profi szinten sportolni, tudatosan dolgoztam rajta, hogy megtanuljam elfogadni magam, megszeretni a külsőmet. A széles vállaimat kifejezetten szépnek látom, tudom, hogy mennyi munka van mögötte. Van egy fotós barátom, aki rengeteg képet készített rólam, a képei is segítettek, hogy megtanuljam szépnek látni magam és megélni a nőiességem.
A magasságod miatt gondolom az öltözködésben szembe találod magad a divatipar jelenleg sem inkluzív alapállásával.
Vannak boltok, amibe nincs értelme bemennem. Sokáig kerestem azokat a márkákat, ahol megfelelő ruhát találok magamnak. Ezek a darabok sokkal drágábbak, viszont így háromszor átgondolom, mire van szükségem, még tudatosabban intézem a vásárlást.
Mit kívánsz magadnak 2023-ra?
Sikeres visszatérést, egészséget és egy olimpiai kvótát.
Olvasd el exkluzív interjúinkat!
- Schoblocher Barbara, a Sztárban sztár versenyzője terápiára jár, és mindenkinek ezt javasolja
- Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok”
- Pokorny Lia: „Szeretettel kell nézni a szenvedő önmagunkat”
