Pete Davidson súlyos autóbalesetet szenvedett

2023. március 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pete Davidson és barátnője, Chase Sui Wonders szombat este autóbalesetet szenvedtek Beverly Hills városában. A színész elvesztette uralmát a jármű felett, és egy lakóház oldalának csapódott. A vizsgálat még folyik.

A vizsgálat szerint Pete Davidson nem volt ittas a balesetkor
A vizsgálat szerint Pete Davidson nem volt ittas a balesetkor
Fotó: NBC/Getty Images

A balesetről elsőként a TMZ számolt be. A lap értesülései szerint a 29 éves Pete Davidson ült a volán mögött, és barátnője, a 26 éves Chase Sui Wonders is vele volt. A rendőrségi források elmondása alapján a színész nagy sebességgel hajtott, és elvesztette uralmát az autó felett, amelynek következtében áthajtott a járdaszegélyen, kiütött egy tűzcsapot, végül pedig egy lakóház oldalának ütközött.

Helyszíni letartóztatás nem történt

Christopher Coulter, a Beverly Hills-i rendőrség hadnagya megerősítette, hogy a rendőrök egy szombati, este 11 óra körül történt bejelentés alapján érkeztek a helyszínre. A hadnagy azt is elmondta, hogy a városi tulajdonban keletkezett károk miatt a balesetről jegyzőkönyvet vettek fel. A TMZ beszámolója szerint senki sem sérült meg, és egyelőre letartóztatás sem történt. Sem alkoholt, sem pedig drogot nem találtak a színész szervezetében, de a vizsgálat jelenleg is folyik. Pete Davidson és Chase Sui Wonders képviselői ez idáig nem nyilatkoztak az esettel kapcsolatban.

A kapcsolat még nagyon friss

A Davidson és Wonders románcáról szóló pletykák először tavaly decemberben kaptak szárnyra, amikor kiszúrták őket egy New York Rangers meccsen. Január 9-én pedig egy brooklyni étteremben látták őket összebújva, január 19-én pedig már kéz a kézben sétáltak a hollywoodi Universal Stúdióban.

Egyelőre még nem tudni, hogy komoly-e a dolog köztük...
Fotó: Profimedia

Pete Davidson teljesen kopasz lett, és meglepően jól áll neki

Pete Davidson teljesen kopasz lett, és meglepően jól áll neki

Egy Davidsonhoz közel álló forrás a PEOPLE-nak januárban elmondta: „Pete és Chase Sui együtt lógnak és jól érzik magukat", hozzátéve: „Ez azonban nem tűnik egy hosszú távú dolognak." A pár együtt szerepelt a Játsszunk gyilkosost! című sorozatban, és a színésznő Davidson közelgő Peacock-sorozatában, a Bupkisben is feltűnik majd. A baleset napján épp Hawaiin romantikáztak, mielőtt visszatértek volna Los Angelesbe.

Kerülj képbe a legfrisseb sztárhírekkel:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)