Shakira és Rihanna közös dallal jelentkezik!

2014. január 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A többszörös platinalemezes, Grammy-díjas énekes/dalszerző, filantróp, és előadóművész Shakira lerántotta a leplet világszerte megjelenő vadonatúj kislemezéről, a Rihannával közösen előadott Can't Remember to Forget You című daláról.

A kislemez a világon mindenhol elérhető, a Sony Music gondozásában. Shakira soron következő albuma 2014. március 25-én lát napvilágot. A szám Ryan Seacrest rádióműsorában debütált, és ezzel párhuzamosan minden digitális felületen elérhetővé vált.

Shakira és Rihanna is megosztotta a híreket és az új kislemez borítóját rajongóival a Twitteren és az Instagramon múlt héten.

Karrierje során a kolumbiai énekes-dalszerző és Grammy díjas Shakira több mint 60 millió albumot adott el világszerte és számos díjat nyert, köztük két Grammy-t, nyolc Latin Grammy-t, négy World Music Awards-, három American Music Awards- és öt Billboard Music Awards díjat, csak hogy párat említsünk. Ő az egyetlen művész Dél-Amerikából, akinek a dala listavezető lett az Egyesült Államokban, és az elmúlt évtized 20 legtöbb példányszámban elkelt slágeréből 4 is az ő nevéhez fűződik.
18 évesen megalapította a Pies Descalzos (Mezítláb) Alapítványt, ami jelenleg több mint hatezer elszegényedett gyermek oktatásáról és élelmezéséről gondoskodik Kolumbiában, de terjeszti ki munkáját más országokba is, köztük a nemrégiben Haitin és Dél-Afrikában indított projekteken keresztül. 2011 októberében Shakirát nevezték meg Obama elnök Spanyolajkúak Kiváló Oktatásáért Felelős Tanácsadó Bizottságának egyik tagjaként.

Shakira a The Voice negyedik évadának egyik mestereként a nemzet legjobb hangját kereste az NBC reality énekversenyének sikerszériájában, és ebben a szerepben visszatér a műsor hatodik évadára is.

A 36 éves előadó 2010 óta él boldog párkapcsolatban Gerard Piquével, az FC Barcelona focistájával, akivel tavaly januárban megszületett első közös gyerekük, Milan.

Kattints Shakira és Rihanna közös számáért a videóra:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

glamour plusz ikon Mindegyik nőt be lehet sorolni az öt archetípus egyikébe, te melyikhez tartozol?

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)