Sipos Vera: „Ahogy idősödöm, erősödik a belső iránytűm”
Nagy Borbála első nagyjátékfilmje, a Mambo Maternica február 26-ától látható a magyar mozikban. A vitaindító film az anyaság, a gyerektelenség és a társadalmi elvárások közötti őrlődésről, három nő élethelyzetéről szól. Sipos Verával, az egyik főszereplőt alakító színésznővel beszélgettünk női sorsokról, döntésekről és a korral csökkenő tendenciát mutató megfelelési kényszerről.
Ezeket láttad már?
Az anyaság kérdése sok nő életében egyszerre személyes döntés és társadalmi vita tárgya. Miközben egyre többen beszélnek nyíltan arról, hogy a női sors nem egyetlen úton halad, a környezet elvárásai még mindig erősen jelen vannak. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje, a Mambo Maternica éppen ezt az őrlődést állítja a középpontba. A február 26-ától a mozikban látható, vitaindító film három nő történetén keresztül mesél az anyaságról, a gyerektelenségről és a döntések súlyáról. Sipos Verával, az egyik főszereplőt alakító színésznővel többek között arról beszélgettünk, hogyan változik az életkor előrehaladtával a megfelelési kényszer.
Hogyan kezdődött a közös munka?
Castingra hívtak, és én kaptam az örökbefogadásra vágyó Nóra szerepét. Az elején még az is felmerült, hogy mindhárom főszereplőt egy színésznő játssza. Ez persze elképesztően izgalmasan hangzik, de egy idő után ezt az ötletet elengedte Bori, mert túlságosan a színészi bravúrra helyezte volna a hangsúlyt, és kevésbé a film mondanivalójára. Ugyanakkor értem, miért merült fel az ötlet: ez a három történet akár egyetlen nő életútja is lehetne. A filmben boncolgatott kérdések a női testhez kötődnek, hiszen a mi testünkkel történnek az anyasággal járó beavatkozások, a vetélés, a terhesség, és annak hiánya is. A férfiak sosem tudják fizikailag átélni ezt.
Ugyanakkor nekik is óriási feladat kapcsolódni ezekhez a döntésekhez.
Biztos, hogy nehéz feladat szembemenni a társadalommal, és tényleg támogató társként állni egy nő mellett. A legtöbb ember nem elég nyitott mások eltérő gondolkodására – ahogyan a filmben is kevésbé megértő fülekre talál a három főszereplő. Rengeteg sztereotípia nehezíti az anyasággal kapcsolatos, valóban szívből jövő döntések meghozatalát, hát még ha ezt egy férfi eltérő véleménye is nehezíti. Még nehezebb kapcsolódni, ha egy hormonkezelés miatt megváltozik egy nő hangulata, vagy eltéríthetetlenül az örökbefogadás körül forognak a gondolatai, esetleg szenved egy abortusz után, és megbánja a döntését. Biztos, hogy nem könnyű ehhez kapcsolódni.
A film három különböző városban játszódik, Budapesten, Párizsban és Berlinben. Miért fontos ez?
Két történet nem is helyezhető el Magyarországon, hiszen az abortusztabletta és a mesterséges megtermékenyítés - nem lombikprogram, pláne egyedülállóként - is elérhetetlen hazánkban. És nem ez az egyetlen akadály, ami a nők elé hárul. Kulcsfontosságú, hogy mindhárom nő magyar. Hozzák magukkal a neveltetésüket, a családi mintáikat, a generációs elvárásokat. Magyarországon sokan ítéleznek, nehezebben megy az elfogadás, szűkebbek a lehetőségek, hogy tényleg a saját értékrendünk mentén hozzunk meg egy döntést – főleg, ha az az anyasággal kapcsolatos. Rettenetesen terhelt ügy. Azt érzem, hogy mindezek miatt nagyon nehéz egy nőnek tisztán magába nézni, és önazonos döntést hozni.
Csomor Csilla: „Kimondhatom, hogy bánatevő voltam”
Neked szokott sikerülni?
Klasszikusan az a típus vagyok, aki rendel az étteremben, és azonnal megbánja. A pincér után szaladok, variálok, aztán mégiscsak azt kérem, amit először. Szakmai kérdésekben sokszor könnyebben döntök, a magánéletben sokkal nehezebben. Ahogy idősödöm, azért erősödik a belső iránytűm.
Véleményed szerint hogyan lehet erősíteni a belső iránytűt?
Az én szakmámban a sikerekben nem lehet megnyugodni. Az ember egyik nap egy senkinek érzi magát, másik nap meg fel van emelve. A mi pályánk már nem csak a tehetségről szól, hanem a lehetőségekről és az önérvényesítésről. A kor nekem segített a belső iránytű meglelésében. Negyvenen túl már nem akarok mindennek és mindenkinek megfelelni, többet számít az önazonosságom, a komfortérzetem. Ez nem azt jelenti, hogy nem megyek bele komfortzónán kívüli helyzetbe, de az mindig az én döntésem.
Szerinted mi segíthet abban, hogy a nők bátrabban hozzanak saját maguk számára kedvező döntéseket?
A film is arra hivatott, hogy megmutassa: nem vagyunk egyedül a döntéseink súlyával. Vannak női körök, támogató közösségek, csoportok. Fontos a bátorság is: például merjünk reagálni, amikor egy fájó kérdést valaki könnyedén nekünk szegez, például hogy „mikor lesz gyerek?”
Gyakran előfordul?
Ha az ember negyven körül jár van és még nincs gyermeke, akkor igen.
A film végén, a sok nyomasztó helyzet után nem kapunk választ a kérdéseinkre, ellenben mindenki táncolni kezd. Miért?
Meglepő végkifejlet, mert hirtelen elszakadunk a történetektől. A forgatókönyv utolsó mondata az volt, hogy „a női energia betölti a teret”. Ezt szerette volna Bori megjeleníteni. És ezt érzem én is a közös táncban. Van benne öröm, felszabadulás, és az, hogy egy pillanatra mindenki kilép a saját sorsából. Nagyon szerettem Hód Adrienn koreográfussal dolgozni – olyan természetesen jött a jelenet, nagy élmény volt próbálni. Tényleg volt egy pont, amikor éreztük a talpunkon, hogy itt most mindenki beállt a saját sorsába, erejébe. Talán ez a film végső üzenete és kérése is egyben. Akárhogyan alakul, érezzük annak a szabadságát, hogy dönthetünk.
Szűcs Luca: „A sport megtanította tisztelni a testemet”
Milyen volt együtt dolgozni az első filmes rendezővel, Nagy Borbálával?
Bori minden jelenetben nagyon-nagyon pontos instrukciókat adott, amit egyszerűen imádtam. Minden apró rezdülést körbejártunk, és ő pontosan tudta, hogy mit szeretne látni. Tudatosan építkezett, hogy lehetségessé váljon, hogy a történetek mindenki fejében másképp fejeződjenek be. Szerintem nemcsak a mondanivaló, hanem maga az alkotás is egy izgalmas művészeti termék, az operatőri munka és a vágás sem szokványos, számos nagytotál és hosszú snitt jellemzi. Másképp mesél.
Milyen feladatok várnak most rátok?
Nagyon várom a közönségtalálkozókat. Jó látni az elinduló párbeszédeket. Szeretem az okos vitákat is. Ha beszélgetünk a filmről, már megérte elkészíteni.
