Szántó T. Gábor író, emellett a jelenkori magyar médiában páratlanul hosszú ideje tölti be a főszerkesztői pozíciót a Szombat című kulturális folyóirat élén. Beszélgetésünk apropója egyik utolsó könyve, A jazzprofesszor, a múlttal való szembenézés kapcsán pedig a világsikerű 1945 című film is, amely az ő elbeszéléséből született.
Ezeket láttad már?
A rövidesen hatvanadik évét betöltő író, Szántó T. Gábor igencsak elfoglalt, az interjú időpontját is többször módosítottuk, mert hol a Helsinki Könyvvásárra utazott, hol hazai közönségtalálkozón vett részt.
Harmincöt éve vagy a Szombat főszerkesztője, és az írói munkásságod is több mint harmincéves.
A legfiatalabb főszerkesztő voltam a magyar sajtóban huszonöt évesen, amikor 1991-ben átvettem a Szombatot, ahol kultúrával és politikával egyaránt foglalkozunk. A kilencvenes években már írtam elbeszéléseket, párhuzamosan szerkesztettem a lapot. Akkor könnyebb volt, ma információözönben élünk, a Facebook, a kommentek világában sokkal nehezebb elmélyült írói munkát végezni, ha az ember közben a hírekre is figyel.
A regényeid témája a diktatúra és az egyén ütközése. Nem egy vidám tárgykör.
A vészkorszak, a kommunista diktatúra után romokat örököltünk 1990-ben, amelyek alól még nem mászott elő teljesen az ország. Bizonyos értelemben ma is romokon járkálunk. A pártállam idején nevelkedtem, a szüleim maguk is holokauszt-túlélők voltak – a félelmi reflexeik hatottak írói világomra. A Kafka macskái és a Kafka sírja című regényeimben már azt ábrázolom, hogyan próbálná levetkőzni az ember ezeket a reflexeket, és hogyan nyúlnak utána.
Utolsó tanítványának hála él tovább a legendás Szepes Mária hagyatéka
Az 1945 című Török Ferenc-film a Hazatérés című elbeszélésedből született.
Ami utóbb 1945, Hazatérés címmel meg is jelent az 1945 és más történetek című könyvemben. Szép utat járt be a kötet, eddig öt külföldi kiadása született, és további fordítások készülnek. Az elbeszélést egy tucat nyelvre fordították már. A film húsz fesztiváldíjat nyert, köztük a Berlinale egyik közönségdíját. Negyven országban forgalmazták moziban és televízióban – egy évig tartotta műsorán New Yorkban a patinás Lincoln Plaza Cinemas. A Rotten Tomatoes filmkritikai oldalon 97 százalékon áll a kritikusoknál, a nézőknél 84 százalékon.
Mi egy tucat országba utaztunk a filmmel, és Magyarországot is bejártuk a közönséggel találkozva. A történet röviden: 1945- ben két ortodox zsidó érkezik egy faluba, ahol nem gondolták, hogy visszatérnek a lágerek túlélői. A falu felbolydul, mindenkinek számot kell vetnie azzal, hogy viselkedett 1944-ben, a deportálások idején. Felmerül a kérdés, hogy mi történt a zsidók elhagyott, elvett javaival, illetve azokkal a javakkal, amiket kedvezményes árverések révén kaptak a helyiek az állami adminisztrációtól.
A film sok disputát indított el, számvetésre késztetett, sőt történészek körében is egyfajta trendszetter lett. Az 1945-ös év, a visszatérés témája, a túlélők és a helyi társadalom találkozása témává vált történészkörökben. Még Dél-Amerikából is olyan visszajelzések érkeztek a filmről, hogy ott is magukra ismertek a helyi társadalom és a maffiafőnök-szerű polgármester viszonyában. A kiskirály és az elnyomott társadalom szociális struktúrája a dél-amerikai nézők számára is ismerős volt, még akkor is, ha ez egy közép-európai történet.
Itthon nem sikerült szembenézni a múltunkkal…
Társadalmi szinten ez nyilván hosszabb folyamat. Ha versengő szenvedéstörténeteket állítanak szembe egymással, ha felelősséget elkenő politikusi megnyilvánulások uralják a teret, nehezebb a szembenézés. A történelempolitika 2014 körül éles vitákat váltott ki, de azért elindult egyfajta múltfeldolgozás, vannak pozitív jelek is. A film szerencsés csillagzat alatt született.
Török Ferenc élete delén komoly drámát rendezett, remek színészekkel; a teljesség igénye nélkül: Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Kimmel Tamás, Szirtes Ági, Szarvas József. Ragályi Elemér volt az operatőr, Rajk László a díszlettervező, berendező, Szemző Tibor a zeneszerző. Érdekes, zörejekre épülő filmzene született, amiben egy múlt századi cigány zenész, Toll Jancsi zsidó ünnepi melódiáját is felhasználta Szemző. Mindenki a szívétlelkét beletette a filmbe, mert érezték, hogy fontos dologról szól. Forgatókönyvíróként közreműködtem, ami segítette, hogy hiteles adaptáció szülessen.
Könnyen írsz?
Ha magával ragad egy regény, akkor nagy lendülettel dolgozom, elég gyors tempóban írom meg az első változatot. Elkészülhet egy év alatt, de még egy év rámegy a javításokra.
Toll vagy gép? Reggel vagy este?
Amíg tollal ír az ember, mélyebben, ösztönösebben ír, a kézírás egy mélyebb tudatrétegből hoz elő dolgokat. Ma már elég mélyről tud jönni az is, amit géppel írok. A Keleti pályaudvar, végállomás című regényem első változatát még tollal írtam 1998 és 2002 között, a következő könyveket már géppel. Naponta írok, ha tehetem. Elvégzem a szerkesztési munkát, levelezést, utána írok. Amikor mélyen foglalkoztat egy szöveg, akkor sokszor este is, de általában úgy strukturálom az időt, hogy este inkább olvashassak.
Hidasi Judit író: „Nem divat most megélni a veszteségeinket, és ez óriási hiba!”
Két éve jelent meg A jazzprofesszor című regényed, amelyben egy közismert ember döbbenetes, eddig ismeretlen élete tárul elénk.
Gonda János élettörténetéből írt regényem pótolja mindazt a hiányt, amiről nem tudhattak a környezetében, olykor a családtagok sem. Egy három generáción végigvonuló mentális terheltség és kitettség jelentkezett a családban sok problémával. A mamájánál, a nagymamánál, dédnagymamánál, a testvérénél is jelentkeztek súlyos tünetek, és ő ennek az árnyékában alkotta meg a maga életművét. A jazzoktatást ő alapozta meg Magyarországon az 1960-as években, miután az ötvenes években, a Rákosi-diktatúra idején, tiltott műfajnak számított a jazz, mint az amerikai imperializmus zenéje.
Az élettörténetében a kettészakított Kelet–Nyugat világát lehetett megidézni, amiben húsz évig nem találkozhatott az édesapjával és a bátyjával. Elváltak a szülei, az apja az idősebb testvérrel Ausztráliába emigrált. A családi levelezés megörökíti életük különböző stációit, a kettészakadt világ, a kommunista és a nyugati társadalom távolságát is dokumentálja, és azt, hogyan próbáltak a levelek által mégis hidat képezni a két világ között. 1947-től a hetvenes évek végéig csak néhányszor találkozhattak.
Eszembe jut Hajdú Eszter filmje, a Siess haza, vár a mama, ami Barta Tamásról, az LGT együttes tragikus alakjáról szól.
Érdekes volt, valóban, hogy főleg a megmaradt hangfelvételekből, levélüzenetekből készült. Kicsit ilyen a Gonda-féle levelezés. Megpróbált disszidálni; 1949-ben a papája külföldről megszervezte Nyugatra szöktetését. A fiú tizennyolcévesen nekivágott a határnak, de elkapták őket, lelőttek több embert a menekülő transzportból, őt pedig egy évre börtönbe zárták illegális határátlépési kísérlet miatt.
Miért izgatott annyira Gonda János története, ismerted személyesen? Rajongsz a jazz-zenéért?
Nem ismertem, és a jazzhez távolról vonzódtam. Amikor a fia, Gonda Péter megkeresett a családi levelezéssel és az ötlettel, hogy ebből az élettörténetből könyvet kéne írni, ipari mennyiségben kezdtem jazzt fogyasztani. Végighallgattam a műfaj klasszikusait, akiket az ötvenes években Gonda János maga is a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádióműsoraiból ismert, így sajátította el a modern jazzt a nagy amerikai előadóktól. Végighallgattam a magyar jazz legendássá vált figuráit a hatvanas évektől a későbbi nemzedékekig, akik már Gonda tanítványai voltak.
Ez kellett ahhoz, hogy a könyv hiteles legyen, és szerkezetében is érzékeltetni tudjam a jazzt. Párhuzamos fejezetek váltakoznak, és míg a szakmai pályájára többé-kevésbé fegyelmezetten tud visszatekinteni, a közbülső fejezetekben szabad asszociációkban csapong a magánélete eseményei között. akár a sztenderdek és a rögtönzés váltakozik a jazzben. Két szerelemmel, két házassággal, a művész- és a polgári lét összeegyeztethetőségének nehézségeivel kell elszámolnia.
Bakos Gyöngyi: „Az írás hosszútávfutás, azaz, ha vannak is visszautasítások, csalódások, azok nem jelentenek semmit, mert az írói értékek hosszú távon mutatkoznak meg”
A jazz zaklatott műfaj.
Igen, és a jazz-zenészek is gyakran zaklatottabb emberek. Gondára nagy hatást gyakorolt a svéd Jan Johansson, aki a svéd népzenét próbálta ötvözni modern jazz-zel. A másik egy amerikai zongorista, Bill Evans, akit Gonda lelki és zenei rokonának érzett, a családi háttere is kicsit hasonló volt; mentális terheltség, menekülés, ukrajnai zsidó felmenők bujkálása. Gonda János mögött az 1944-es nyilas üldöztetés állt, Slachta Margit zárdájában bújtatták őket, a család korábban katolizált.
Szinte senkinek nem beszélt az üldöztetés drámájáról, ahogy nem beszélt a családi terheltségről, a magánéleti zűrzavarokról, a házassága válságairól sem. Rejtőzködő személyiség volt, sok szenvedéssel és szenvedéllyel járó életúttal, ami nem volt ismert eddig tanítványai és barátai számára sem. A jazzprofesszor esetén, ahogy említettem, nemcsak egykori dokumentumokat, történelmi tanulmányokat olvastam, hanem a zenészeket is hallgattam, akikről írni akartam, akik hatottak Gondára, vagy akik kortársai voltak: Keith Jarrett-et, Miles Davist, John Coltrane-t – akik már életükben klasszikusok lettek.
Gonda János egyik tanítványa Pleszkán Frigyes volt, őt nagyon sokra tartotta, Oláh Kálmán volt a másik, aki rendkívül közel állt hozzá. Fontos volt Gonda számára a roma jazz-zenészek szerepe és az a zenei háttér, amiből jönnek – a spontán zene hagyománya. A hatvanas-hetvenes években még érezhető volt, hogy sokszor nem a kotta határozta meg a roma jazz-zenészek világát, hanem a spontán zenei készség.
Gonda maga Zeneakadémiát végzett, klasszikus zenei hagyományból jövő zenész volt, akinek imponált a roma jazz-zenészek virtuozitása és az, hogy milyen szabadon nyúltak a zenei hagyományokhoz. Valamiképpen az afro-amerikai jazz-zenészek készségeivel érezte rokonnak ezt a tehetséget.
A regény befejezése óta hallgatsz jazzt?
Alkalomszerűen igen, de nem olyan méretekben, mint akkor. Szeretek itthon zenét hallgatni, de még inkább utazás közben. Olyankor mindig szól valamilyen klasszikus vagy jazz-zene.
Korszakváltás a magyar irodalomban, ideje megírni mindazt, ami eddig tabunak számított
A könnyűzenével hogy állsz?
Kamasz koromban fontos volt az LGT, az Omega, a Piramis, a Pink Floyd. A közelmúltból Leonard Cohen.
Nem akarsz egyszer valami derűsebb témát választani?
Próbálkoztunk ezzel is, de lepattantunk a Filmintézetről. Azt szoktam mondani, hogy túl sikeres lett az 1945, túl nagy visszhangot váltott ki. 2017 óta Török Ferenc nem rendezhetett játékfilmet. Egy dokumentumfilmet fejezett be nemrég a Fészek művészklubról, de nagyjátékfilmre nem kaptunk lehetőséget, pedig próbálkoztunk Európa szimfónia című regényem adaptációjával is. Egy másik regényemből, az Édeshármasból is beadtunk egy pályázatot, de azt is elutasították.
Vannak még terveink, például a Delfin című forgatókönyvünk szintén Török Ferenccel, ami Hajós Alfréd élettörténetéből és az első modern kori olimpián aratott úszógyőzelméről szól. Ez egy nagy magyar történet, ami nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat, és szerintem előbb vagy utóbb újra a filmdöntnökök elé kerül, mert egyszer meg kell filmesíteni.
Stylist: Gál Nóra, Smink: Leányfalvi Vanda
