Tóth Andi olyan videót osztott meg, ami minden nőt arcon vág

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tóth Anditól már megszokhattuk, hogy mindig kiáll a számára fontos ügyek mellet és bátran felhívja a figyelmet a társadalmi problémákra is. Legutóbb például egy nagyon elgondolkodtató videót osztott meg a nők helyzetéről.

Tóth Andi videójának fontos üzenete van
Tóth Andi videójának fontos üzenete van
Fotó: Kiss Márk

Tóth Andi Instagram sztoriban megosztott felvételén a veronai Júlia szobor látható, amihez kapcsolódik egy babona, miszerint, ha megfogjuk a szobor jobb mellét, akkor szerencsénk lesz a szerelemben. Sőt, ha a párok közösen érintik meg Júlia keblét, akkor a hiedelem szerint ők örökre együtt maradnak. Így nem is csoda, hogy a szobor előtt csak úgy tolonganak az emberek, sorba állnak azért, hogy Júlia mellét megfoghassák és persze fotón is megörökítsék a különleges pillanatot.

HIRDETÉS

Ezzel talán még semmi baj nem lenne, azonban az már sokkal szomorúbb, hogy erről az eredeti videó készítőjének a nők helyzete jutott eszébe. A Júlia szobor mellét tapogató emberekről készült felvételekhez ugyanis csak annyit fűztek hozzá, hogy pontosan ilyen érzés nőnek lenni. Elgondolkodtató a párhuzam: valóban csendben kéne tűrnünk, hogy mások kihasználják a testünket?

Tóth Andi nem először hívja fel a figyelmet egy számára fontos ügyre

Az énekesnő nyáron egy nagyon megrázó ügy kapcsán mondta el véleményét. Akkoriban robbant a hír, hogy megközelítőleg 20 tűzoltót vádoltak meg Párizsban azzal, hogy 13 és 15 év közötti korában megerőszakoltak egy nőt. Julie 2010-ben tett feljelentést, de az ügy több mint egy évtizedig lezáratlan volt. A húsz tűzoltóból csak három ellen emeltek vádat szexuális zaklatás miatt, míg az ügyvédek szerint mind a húsz tűzoltó vádemelést érdemelt. A szexuális együttlétet csak három tűzoltó ismerte be, de ők azt állították, hogy ezek az együttlétek közös megegyezésen alapultak.

Tóth Andi üzenetétől teljesen összetört a szívünk

Tóth Andi üzenetétől teljesen összetört a szívünk

„Vannak ilyen elmeroggyant, beteg, **** francia férfiak, akiknek vannak ilyen kéréseik, bizonyos pornó oldalakon és ezeket a kéréseket elégítették ki ezzel a kislánnyal. Hát ilyen wish list, csak nem ilyen tesco-s, hanem konkrétan egy ilyen perverz dolog. Szóval ehhez kellett a kislány, de semmi gond mert a bíróság úgy döntött, hogy valószínűleg a kislány ebbe beleegyezett” - fejezte ki nemtetszését az énekesnő.

A korábbi francia törvények szerint a 15 év alatti kiskorúakkal való szexuális kapcsolat csak akkor minősült illegálisnak, ha az nem közös megegyezésen alapult. Mivel nehéz bizonyítani, hogy a kiskorút erőszakkal kényszerítették, így az ilyen eseteknek körülbelül csak az 1 százaléka vezetett végül ítélethez. A francia parlament végül 2021-ben elfogadott egy törvényt, miszerint a 15 év alatti gyermekkel való szexuális kapcsolat minden esetben nemi erőszaknak minősül, hogy ne fordulhassanak elő hasonló esetek - írja a The Guardian.

Glamour Book Banner Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Brutálisan káros ez az alvási szokás, és eddig fogalmad sem volt róla

Brutálisan káros ez az alvási szokás, és eddig fogalmad sem volt róla

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)

Mi folyik itt? Borvidéki kalandjairól mesél Turai Barna és Linczényi Márkó - VIDEÓ (x)