Újabb sztárpár szakított

2019.október.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Modern család sztárja az utóbbi időben hatalmas változáson ment át, és elég olcsó pszichologizálásnak tűnhet, de az ilyen radikális átalakulások nem szoktak megállni a megjelenésnél.

Ariel Winter és Levi Meaden
Fotó: Getty Images

Talán nem véletlenül mondják, hogy az új frizura új szerelemet is jelent, ezzel nyilván utalva arra is, hogy a nagy külső változás belső változások jele szokott lenni. Nos, ezt az elméletet akár alá is támaszthatja Ariel Winter hiszen, hiszen a fiatal színésznő ebben az évben alaposan megváltozott.

A fiatal színésznő korábban a teltebb lányok első számú példaképe volt, aki felvállalta, hogy nem olyan a testalkata, amilyen a Hollywoodban elvárt. Aztán ebben az évben Ariel Winter váratlanul teljesen megváltozott, és nádszálvékonyra fogyott. Most pedig végleg maga mögött hagyta a régi életét, miután három év után szakított a nála 10 évvel idősebb kanadai színésszel, Levi Meadennel. A sztár pedig korábban sokszor emlegette, hogy milyen fontos volt számára, hogy a fiú mellette állt akkor, amikor nehéz időszakon ment keresztül. A pár egyébként 2016-ben kezdett randizni, és fél évvel később összeköltöztek.

A legjobb gimis sorozatok, amiket ma is imádunk

A legjobb gimis sorozatok, amiket ma is imádunk

Most hivatalosan is bejelentették, hogy elválnak az útjaik, az okokról nem nyilatkoztak, de állítólag Ariel Wintert a napokban többször látták egy új fiú oldalán.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Smaragdzöld luxus italbutik nyílt Budapest szívében - két hétig elérhető a The Bar - Giftshop Pop-up Store

Smaragdzöld luxus italbutik nyílt Budapest szívében - két hétig elérhető a The Bar - Giftshop Pop-up Store

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Fedezd fel a Kazar Party Edit Kollekciót és legyél az est királynője! (x)

Fedezd fel a Kazar Party Edit Kollekciót és legyél az est királynője! (x)

PR

A tökéletes ajándékpáros: egy illat neki és neked (x)

A tökéletes ajándékpáros: egy illat neki és neked (x)

PR

Tippek Black Friday-re: ezt érdemes most beszerezni (x)

Tippek Black Friday-re: ezt érdemes most beszerezni (x)

PR

Ezekkel a módszerekkel felveheted a harcot a pattanásokkal és pigmentfoltokkal (x)

Ezekkel a módszerekkel felveheted a harcot a pattanásokkal és pigmentfoltokkal (x)