előfizetésem
Hírlevél
Szorongóként is van esélyed a boldog karácsonyra, tippjeinkkel könnyebb lesz az ünnep
Az év utolsó heteiben valami különös feszültség van a levegőben. A városok fényei erősebbek, az utcák zajosabbak, a kirakatok pedig túldíszítettek. Mintha a világ ilyenkor egy kicsit hangosabban szeretné biztonyítani: itt mindenki boldog. A karácsonyi és a szilveszteri időszak azonban sokszor csak kívülről tűnik meghittnek és melegnek, belül azonban sokak számára épp ez a melegség válik nyomasztóvá. Szorongással élni ilyenkor nemcsak nehéz, hanem gyakran láthatatlan is, hiszen a társadalom elvárásai szerint ilyenkor mindenkinek „jól kellene lennie”, aki pedig nem így tesz, nála sem feltétlenül látszik a szomorúság, a szorongás, a csalódottság.
Kétségkívül igaz, hogy a december nem pusztán az ünneplések ideje, hanem a belső elszámolásoké is. Az ember óhatatlanul mérlegre teszi magát, az életét, átgondolja az évet, a kapcsolatait, a kimondatlan gondolatait, elszomorodik a beteljesületlen vágyaitól. Olyan gondolatok fordulnak meg a fejünkben, amelyek év közben talán csendesebbek voltak, de ilyenkor valami miatt mégis hangosabbá válnak. Aki szorongó alkat, annak pedig ilyenkor ezek a felmerült elméletek túlharsogják még a fényfüzérek halk zúgását is. Ennek az időszaknak viszont nem erről kellene szólnia.
A tökéletes ünnep illúziója
Sokan úgy vélik: a közösségi média mindent lerombol. Valahol van benne igazság, hiszen a különböző platformok karácsonykor egyfajta alternatív valóságot teremtenek, amit nem mindenki visel olyan fényesen.
Az algoritmusok mintha tudnák azt, hogy mikor vagyunk a legsebezhetőbbek.
Jönnek a tökéletes ajándékok, a hibátlanul kinéző otthonok, a harmonikus családok, barátok, párkapcsolatok, a hóval borított terepek, a meghitt ölelések. Ezek azonban nem mindenkinek adottak. És nem azért, mert ne engedhetnék meg maguknak a drága ajándékot. Itt most nem a pénzről van szó. Maga a tény, hogy ezek a felvételek, legyen az fotó vagy videó, azt harsogják nekünk: „Így kellene kinéznie az ünnepnek.” De a legtöbb esetben ezek a jelenetek erőteljesen megkompontáltak, be vannak állítva, megvannak szerkesztve.
Mindez pedig csak rontja az amúgy is szorongók állapotát. A figyelmünk akarva-akaratlanul elidőzik mások „tökéletes” életén, ünnepén, pillanatain, közben pedig szépen csendben megszületik a hiányérzet. Nemcsak azt érezzük, hogy mások sokkal boldogabbak nálunk, hanem azt is, hogy mi valamit elszalasztottunk, elrontottunk, valamiből kimaradunk.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy a feszültség éket verjen közénk, karácsonykor ne a háború megnyerése legyen a cél
A valóság viszont ennél jóval árnyaltabb. A fotók mögött ugyanis gyakran ott vannak a képeken nem látszó konfliktusok, a kényszeredett mosolyok, a feszültségek, amelyeket egyetlen filter sem képes eltüntetni. Nem beszélve arról, hogy sok esetben ezek az emberek pusztán karácsonykor találkoznak egymással, máskor még csak fel sem emelik a telefont, hogy megkérdezzék a többieket, hogy érzik magukat, milyen volt a napjuk, a hetük.
A közösségi média ennek ellenére teljesen más képet fest ezekről az ünnepi élményekről: mintha kizárólag egyetlen helyes módja lenne az ünneplésnek, és aki ettől eltér, aki ebből kilóg, az hibás, annak változtatnia kell.
„Aki egyedül tölti az ünnepeket, érdemes megfordítania a szemszögét és a saját kezébe venni az irányítást. Gondolja végig hogyan tudná a legkellemesebben eltölteni az ünnepet és hogyan teheti ő maga széppé ezt a napot. Határozza el hogy most önmagához kapcsolódik és saját magának teremt ünnepet. Olyat amilyet szeretne. Nem kell máshoz alkalmazkodnia. Díszítse fel az otthonát, varázsoljon hangulatot gyertyákkal, fényekkel és illatokkal, vegyen vagy készítsen magának ajándékot, valami olyat amire valóban vágyik. Ha attól érzi jól magát, öltözzön fel csinosan, ha attól akkor kuckózzon be egy jó könyvvel. Akár el is utazhat wellnessezni.” - mondta el Bodzsár Andrea, holisztikus szemléletű coach, női önismereti mentor.
Szerinte a lényeg, hogy az áldozati nézőpont helyett cselekvővé váljunk, és ne a körülmények áldozatának érezzük magunkat, hanem annak aki képes ünnepet teremteni önmagának. „A saját jelenlétünkben lenni nem kudarc, hanem lehetőség. Amikor valaki képes szeretettel jelen lenni önmagának, az nem a hiányról szól, hanem egy olyan belső erőről, amelyre később minden kapcsolat épülhet.”
A pszichológus szerint ez a karácsonyi béke titka minden családban
Egyedül, máshogy, csendesebben
Keveset beszélünk arról - akár a közösségi médiában, akár az életben -, hogy ha az ember nem úgy tölti az ünnepeket, ahogy gyerekkorában elképzelte, azzal sincsen semmi gond. nem minden fa alá kerül ajándék, nem minden asztal köré gyűlik össze család. Van, aki egy válás miatt marad egyedül ebben az évben, más külföldre költözött, egyedül dolgozik az új életén, van, aki éppen gyászol, míg mások egyszerűen eltávolodtak azoktól, akikkel régen együtt ünnepelt.
A magány ilyenkor nem mindig látványos, sokkal inkább hangtalan. Nem sírás formájában jelenik meg, hanem ürességet érez az ember. Eközben a világ harsány, ezáltal az egyedül töltött esték különösen hosszúnak tűnhetnek. Sokan ilyenkor nem csak a jelen helyzetet gyászolják, amiatt szomorúak, hanem azt az elképzelt valóságot is, amilyennek ők gondolják ezt az időzakot. Ez a fajta veszteség pedig megfoghatatlan, láthatatlan, mégis nagyon valóságos.
Évekkel ezelőtt minden karácsonykor hatan ültünk az asztalhoz. Nagyszülők, szülők, nővérem és én. Mára már „csak” édesanyám maradt Szentestére. Hogy szomorú vagyok-e miatta? Minden évben. Tehetek ellene valamit? Nem igazán. Most, öt évvel édesapám halála után talán - de csak talán - egy fokkal könnyebben viselem az ünnepeket. Nálam az utóbbi években a karácsony kimerült a fényfüzérekben. Se filmeket nem néztem, se karácsonyi dalokat nem hallgattam, de még a vásároktól is kivert a víz, mert mindenhol boldog családokat láttam.
És erre még egyet rápakolt a közösségi média, amelytől Szenteste közeledtével tudatosan távol tartom magamat. Mindenhol a közös nagy családi fotókat látom, mindenhol a hatalmas ajándékokkal találom szembe magam, az isteni ételekkel, a mozgalmas ünnepekkel. És egy-egy napot még átvészelnék, de valljuk be, ezek a felvételek a legtöbb embernél január elejéig kitartanak. Majd jön a még nagyobb üresség. Tudom, hogy miből fakad a magányom, tudom, hogy nagy családra, hangzavarra vágynék magam körül, de ezzel jelenleg nem sokat tudok tenni.
Maximum annyit, hogy nem pörgetem az Instagramot vagy a TikTok-ot egész nap. Helyette be szoktam iktatni olvasós napokat, amikor semmi mást nem csinálok, csak egy remek könyvet bújok egész nap. Esetleg elmegyek sétálni, kikapcsolódom, végre nem dolgozom - ami szintén nagy szó nálam.
A szakértő szerint is az a legfontosabb az ünnepi szorongás kezelésében, hogy saját magunkat fontosabbnak tartsuk a megfelelésnél. „Előre tervezzük meg a felkészülés időszakát és iktassunk be pihenő, töltődő időt. És a tudatos határhúzás. Érdemes előre megfogalmazni, mi az amit vállalunk, és mi az amit nem. És kevesebbet vállalni, mint amire azt gondoljuk, az még belefér. A nap közepén néhány perc csend vagy egy rövid séta a levegőn is képes csökkenteni a belső feszültséget.” Hozzátette, hogy az ő "varázspálcái" a terápiás illóolajok. „A citrusolajok, és a levendula támogatják a nyugalmat és segítik az idegrendszert kilépni a túlzott készenlétből.”
A kötelező boldogság fojtó gondolata
Kevés kifejezésnek van terhelt jelentése. Az „ünnepi hangulat” pont egy a néhány közül. Mintha ez egy állapot lenne, amit fel kell kapcsolnunk december elején, az advent kezdetekor, majd az januárig zavartalanul működik. A valóságban azonban sokak idegrendszere ilyenkor terhelődik igazán túl. Amellett, hogy készülünk a közös ebédekre, vacsorákra, keressük a tökéletes ajándékokat, és még a munkahelyen is gyorsan el kell végezni 23-ig minden olyan feladatot, ami decemberre ránk vár.
És akkor nem beszéltünk a céges karácsonyról, a munkahelyi ajándékozásról, a barátokkal való találkozásokról, a nagyszülőkhöz való látogatásról, és még sorolhatnánk. A családi találkozások sem feltétlenül olyan pihentetőek, sokszor inkább kimerítőek. Rég nem látott rokonok kérdései, hirtelen vallatásai: „Mikor jön a gyerek?”, „Még mindig egyedül vagy?”, „És a karriereddel mi van?”, „Mikor lesz az esküvő?”. Ezek a mondatok apró tűszúrások a lelkünkben, és lehet, hogy valakit ezek nem zavarnak annyira, de aki érzékeny lélek, az már gyomorgörccsel indul útnak a karácsonyi összejövetelre.
Karácsony márciusig? Nem vagy egyedül, ha nem szeded le a fát vízkeresztkor - ezek a szokások hódítanak világszerte
Aztán ott van még az év végi lista is, amit 12 hónapig vezettünk magunkról, hogy mit terveztünk, és mi nem valósult meg. A szorongás pedig ilyenkor nemcsak félelem, hanem kimerülés is, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy a listán található dolgokat kikipáljuk, de még erre sem voltunk képesek.
A túlélés eszközei
A szorongók számára az ünnepi időszak nem a nagy átalakulások napjait jelenti. Sokkal inkább az a cél, hogy megtaláljuk az egyensúlyt: hogyan lehetünk önmagunk közelében anélkül, hogy teljesen elvonulnánk a világ elől. Az egyik legjobb legjobb megoldás a napi rutin tartása: visszatérő, kiszámítható mozzanatok, egy isteni reggeli, egy rövid séta, egy meleg ital, amit mindig ugyanabból a bögréből iszunk meg. Ezek látszólag jelentéktelen dolgoknak tűnhetnek, azonban olyan jelzéseket küldenek az idegrendszer számára, hogy „ne aggódj, most biztonságban vagy”.
A szilveszter lesz a lélektani határ. Nemcsak egy dátumváltás, hanem egy szimbolikus fordulópont, egy híd a „mi volt” és a „mi lesz” között. Mások ilyenkor buliznak, nevetnek, pezsgőt bontanak, míg egy szorongó válláról lekerül egy mázsás teher, hogy végre vége. Nem jó megoldás, ha ilyenkor újabb listát készítünk: megfogadunk ezt meg azt a következő esztendőre, hogy jobbá válunk, többet fogunk mozogni, olvasni, hiszen ezek nem motiválóan hatnak, hanem egy egész évre újra megbénítanak bennünket. Nem új életet kell kezdeni, csak egy kicsit kevesebb határt szabni magunknak, hogy mit akarunk elérni a következő időszakban. A karácsony és a szilveszter tehát nem osztályozandó események, nem adnak érte sem jegyet, sem bizonyítványt.
Az ünnep nem attól lesz jó, hogy minden a helyén van,
hanem attól, hogy képesek vagyunk lelassulni, kikapcsolni, hálásnak lenni az adott évért, önmagunkért, a családunkért, barátainkért. Nem kell ehhez Szenteste ünneplőbe öltözni, nem szükséges hatalmas nagy ajándékokat vásárolni, de még sütni vagy főzni sem kötelező. Ne hajszoljuk magunkat a kimerültségig, hanem töltsük csendesen, meghitten az ünnepeket.
Nem az a fontos, hogy hangos legyen a boldogság, hogy kiposztoljunk mindent a közösségi médiára, hanem az, hogy a lelkünknek legyen tere ismét erőre kapni, lélegezni. Ez segíthet abban, hogy újult erővel vessük bele magunkat a következő évbe.
