Az örökbefogadás nemcsak jogi és adminisztratív folyamat, hanem mélyen személyes, érzelmekkel átszőtt út is. Döntések, veszteségek, felismerések és belső munkák sora vezet el odáig, hogy egy család megszülessen.
Ezeket láttad már?
Tapasztó Orsi kutató, mentálhigiénés szakember és örökbe fogadó édesanya saját történetén keresztül mesél arról, hogyan érkezett meg az életükbe az örökbefogadás gondolata, mit adott számukra a folyamat, és milyen belső munka kísérte az anyává válást.
Hogyan született meg bennetek az örökbefogadás gondolata? Mi volt az a pont, amikor ez valódi, közös döntéssé vált az életetekben?
Nálunk úgy alakult, hogy nem jött össze a gyerek biológiai úton. Sok év telt el így, közben mindketten kutatóként dolgoztunk, rengeteget utaztunk, és az életünket gyerek nélkül is kereknek éreztük. Nem volt bennünk akkora hiányérzet, hogy a falig menjünk lombikprogrammal, inszeminációval vagy hormonkezeléssel. A téma ott volt a levegőben, de mindig csak görgettük magunk előtt.
Aztán 2016-ban meghalt az édesanyám. Ez egy nagyon erős ébresztő volt számomra azzal kapcsolatban, hogy az életünk véges, és ha gyereket szeretnénk, akkor nem húzhatjuk tovább az időt. Akkor tudatosult bennem, hogy nem szeretnék hormonkezelést, valamiért zsigerileg tiltakozott a testem ellene, és ezzel egyidőben az örökbefogadás gondolata is nagyon erősen megérkezett hozzám. Beszéltünk róla a férjemmel, édesanyám halála után néhány héttel pedig már a Tegyesznél ültünk az első interjún. Tudtam, hogy attól, hogy jelentkezünk, nem másnap hozunk haza egy gyereket. Lesz időnk felkészülni.
Számos tévhit övezi, pedig nem elérhetetlen álom az örökbefogadás a szakértő szerint
Amikor az ember belép a rendszerbe, jobb esetben részt vesz egy tanfolyamon, sok minden akkor válik igazán világossá. Bennetek volt bármilyen konkrét elképzelés arról, milyen gyereket szeretnétek?
Teljesen rábíztuk magunkat a folyamatra. Úgy voltunk vele, történjen az, aminek történnie kell. Nem volt határozott elképzelésünk. Azt éreztem, hogy ez a mi utunk, és majd akkor megyünk át a hídon, amikor megérkezik egy kiajánlás.
A tanfolyam ebből a szempontból rendkívül hasznos volt. Mindenkinek ajánlom, aki örökbefogadás előtt áll, még akkor is, ha ma már nem kötelező. A tanfolyam ugyanis arra is jó, hogy elijesszen, ha el kell ijesztenie. Kiderül, mennyire biztos valaki abban, hogy ez az út az övé, vagy csupán egy idealizált álomképet kerget. A folyamat szép oldalát és a nehézségeit is ugyanolyan súllyal bemutatták.
A mi tanfolyamunkon a Tegyesznél egy felnőtt, örökbe fogadott nő mesélt a saját, nagyon nehéz történetéről. Ott elevenedett meg igazán, mit él át egy örökbe fogadott gyerek, milyen lelki utat jár be, és milyen terhekkel érkezik. Többször néztünk egymásra a férjemmel, és láttam más párok arcán is, hogy mennyi rétege van ennek az egésznek, amire addig nem is gondoltunk. Azt gondolom, ha valakit elijeszt egy ilyen tanfolyam, az jó. Mert sokkal jobb ott ráébredni arra, hogy ez nem az ő útja, mint akkor, amikor már ott van a gyerek.
Érzelmileg hogyan élted meg ezt a folyamatot? Fel lehet erre készülni, vagy inkább sodródik az ember az eseményekkel?
Körülbelül fél éve volt velünk Csabi, amikor segítséget kértem. Édesanyám akkor már több mint két éve meghalt. Az anyává válás felerősítette bennem a saját anyukámmal való kapcsolatomat – ez sok nőnél így van, akár él az édesanyja, akár nem. Kerestem egy pszichológust, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig kísér. Nem akartam a saját, megdolgozatlan részeimet a gyerekemre terhelni. Teljesen tehermentes gyerekkor nem létezik, de azt éreztem, hogy amin tudok dolgozni, azon dolgoznom kell. Csabinak is van múltja, csomagja, és amit tőlem kap, azt szerettem volna a lehető legkisebbre csökkenteni.
Az anyaság felerősítette a gyászt, a dühöt, az igazságtalanságérzést, hogy anyukám nem lehet jelen ebben az időszakban, és nekem ezt az ő támogatása nélkül kell csinálnom. Két és fél év után azt hittem, már túl vagyok a gyászon, de az élet nem így működik. A szülővé válás képes régi sebeket feltépni, viszont ezek mind lehetőségek a mélyebb rétegekben történő gyógyulásra.
Aztán ott volt az önfeladás kérdése is: hol vagyok én ebben az egészben? Mennyit kell „beáldoznom” azért, hogy a gyerekemnek jó élete legyen? Hogy tudom magamban átfordítani ezt az érzést, hogy ezt a szerepet igazán meg tudjam élni? Nem tudtam zsigerből működni ezekben a kérdésekben, ezért kértem segítséget.
Ezért nem ajánlott idő előtt ültetni vagy járatni a babát a szakértő szerint
A mindennapokban mi segített abban, hogy jól működjön a kapcsolatotok?
Butaságnak hangzik, de nagyon hamar felismertem, hogy például a délutáni kávém nélkül rossz napunk lesz, mert a nap hátralévő részében türelmetlen leszek. Ezek az apró, tíz-tizenöt perces rituálék létfontosságúak számomra. Ha megadom magamnak ezt a teret, kisimultabb anyát kap a gyerek. Fontos az önazonosság, vagyis ha fáradt vagyok, kimondom.
Nem játszunk órákon át kisautókkal, ha nincs rá energiám, cserébe leülök mesét olvasni. Őszintén kapcsolódunk egymáshoz, miközben a humor központi szerepet játszik az életünkben. Nem a nehézségek lesöpréséről van szó, hanem könnyítésről. A legnagyobb bajban is próbálunk találni valamit, ami oldja a feszültséget. Ez egyfajta szeretetnyelv nálunk, és Csabi ebben nő fel, az utunk során pedig ugyanazokon mentünk keresztül, mint bármelyik család. Dackorszak, próbatételek – talán időben kicsit eltolódva, hiszen háromévesen érkezett hozzánk. A tudatosság minden családban fontos, ebben nem érzek különbséget.
Ez a dolog már újszülött kortól segíti a kötődést, mégsem tud róla sok szülő
Mit gondolsz az örökbefogadás titkolásáról?
Egy családi titok életeket tud megnyomorítani, az egészséges személyiség fejlődéséhez pedig elengedhetetlen a múlt ismerete. Örökbe fogadott gyerek esetében mindig lesznek fehér foltok, de amit tudunk, azt tudnia kell. Ismerek olyan felnőttet, akinek nem mondták el, és harmincévesen derült ki számára. El lehet képzelni, milyen megrázó ez. Ki vagyok én? Honnan jövök?
A gyerek – ha elér egy bizonyos kort – kikérheti a biológiai szülei adatait, és kérheti a kapcsolatfelvételt, ha a másik fél nyitott rá. Lehet, hogy nem jön létre találkozás, de joga van elmenni addig, ameddig tud ebben a történetben. Ebben támogatni kell. A titkolózás az egyik legrosszabb, amit tehetünk.
Milyen kérdésekkel keresnek meg leggyakrabban a témával kapcsolatban?
A leggyakoribb felütés: „A férjem nem akarja, én igen. Hogyan beszéljem rá?” Sokszor a nőben hamarabb megérkezik a vágy, a férfi másképp működik. Ez nagyon fájdalmas helyzet, mert senkire nem lehet ráerőltetni semmit, pláne gyerekvállalást. Ultimátumra nem lehet családot építeni, lehet beszélgetni, felvetni, hogy menjenek el szakemberhez, de a belső indíttatásnak mindkettőjükben meg kell születnie.
Ez a dolog határozza meg, hogy szorongó, perfekcionista felnőtt lesz-e a gyermekedből
Mit adnál útravalóként azoknak, akik gondolkodnak az örökbefogadáson?
Nem kell túlgondolni. Tudom, hogy ez súlyos téma, mégis hajlamosak vagyunk túlfantáziálni. Ha valaki érzi a hívást, induljon el ezen az úton, mert attól, hogy ma beadja a jelentkezést, nem holnap kap gyereket. A döntő pont a kiajánlásnál jön el. Ott adatbetekintés, ismerkedés történik, miközben rengeteg ponton lehet figyelni az érzéseinkre.
Ha őszintén figyeljük magunkat, nem tudunk hibázni. Nekünk is volt visszautasításunk, Csabi a második „kiajánlásunk” volt. Senki nem tör pálcát az ember felett emiatt. Engedni kell, hogy történjenek a dolgok, miközben nagyon tudatosan figyelünk a belső hangunkra.
Így segíthetsz gyermekednek egészséges digitális szokásokat kialakítani nyáron
És mit tanácsolnál azoknak, akiknek a környezetében van örökbe fogadó család? Hogyan lehet jól jelen lenni?
Az a tapasztalatom, hogy az emberek legtöbbször nem rosszindulatból kérdeznek furcsaságokat, hanem a meglepetés és a helyzet szokatlansága miatt. Jó, ha mielőtt megszólalunk, kettőt hátralépünk, és átgondoljuk, valóban szükséges-e kimondani azt a mondatot vagy feltenni azt a kérdést. Biztos jó ötlet megkérdezni egy friss örökbe fogadó pártól, hogy nem tartanak-e a gyerekük génállományától?
A legnagyobb segítség ilyenkor nem a tanácsadás, hanem a jelenlét – és ez minden helyzetre érvényes, nem csak örökbe fogadó párok támogatása esetén. Biztosítani a másikat arról, hogy számíthat ránk, és sziklaként vagyunk jelen az életében. Ez képes erőt adni és biztonságos teret teremteni, ami a másiknak valódi segítséget jelent egy nehéz vagy szokatlan helyzetben.
Stylist: Kökény Nikoletta
Smink: Magyar Bernadett
Haj: Márkus Eszter
