Ekkora mellmérethez talán mégiscsak kell melltartó, nem?

2017. július 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudjuk, sőt nemcsak tudjuk, de egyenesen rajongjuk is, hogy Ariel Winter felvállalja a kerekded idomait. A Modern család fiatal sztárja korábban küzdött önértékelési zavarokkal a testalkata miatt, mindössze 17 évesen meg kellett műttetnie a melleit, mert állandó fájdalmakat okoztak neki.

Ariel Winter
Fotó: Getty Images

Ariel Winter az utóbbi időben azonban egyértelműen jól érzi magát a bőrében, és ezt néha azért elég merész módon szereti is megmutatni. Vállalva azt is, hogy bizony néha szembe kell szállnia a kritizáló, sőt gyűlölködő kommentekkel.

Most az egyik utcai képe került fel minden híroldalra, nem is véletlenül, hiszen az ujjatlan lezser felsőjében nem igazán fértek a sztár még a műtét után is nagy keblei. Ugyan mi nem vagyunk feltétlen hívei az állandó melltartóviselésnek, de azért vannak ruhadarabok, illetve ruhadaraboknak és mellméretnek a kombinációja, amikor azért inkább biztosabb, ha melltartót vesz fel az ember lánya. Talán Ariel Winter is megfogadhatná ezt az álláspontunkat.

Ariel Winter melltartó nélkül az utcán
Fotó: Profimedia
Ariel Winter
Fotó: Profimedia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)