Csontváz, de így is gyönyörű Angelina Jolie

2016. január 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Régóta mondogatjuk, hogy Angelina Jolie túlságosan sovány, és a legutóbbi vörös szőnyeges jelenése sajnos ismét csak azt bizonyítja, hogy kicsit sem javult a helyzet.

angelina jolie
Fotó: rex/puzzlepix

Ha egy modellről lenne szó, akkor nem mondhatnánk semmit, hiszen a kifutón elvárás a 0-s méret, viszont Angelina Jolie nem így épített karriert magának, hanem mint szenzációs Oscar-díjas színésznő, fáradhatatlan ENSZ nagykövet, zseniális rendező és nem utolsósorban odaadó feleség, illetve anya. Egy ilyen rezuméval rendelkező nő esetében nagyon fontos lenne, hogy egészséges és jól táplált legyen, hiszen hogyan tudna másként eleget tenni mindannak a kötelességnek, ami ennyi elfoglaltság mellett tőle elvárt? Azzal sem lenne semmi baj, ha mindig is ilyen vékony lett volna, de mindannyian tudjuk, hogy igencsak szexi és formás volt ő korábban. Reméljük, hamarosan jobb bőrben láthatjuk a színésznőt, mert ha így folytatja, annak nem lesz jó vége, és nem fogja megérni az 50-et. Szerinted is túl sovány már Angelina Jolie?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Váratlan helyre szökött el Katalin hercegné és Vilmos herceg, a helyiek azonnal kiszúrták a párt

Váratlan helyre szökött el Katalin hercegné és Vilmos herceg, a helyiek azonnal kiszúrták a párt

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)