Ilyen mellmutogatás nincs - Lady Gaga hatalmasat rockolt a színpadon

2017.február.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lady Gaga minden bizonnyal nagy időket él éppen, hiszen miután múlt héten fellépett a Super Bowlon, most a Grammy gálán adott elő ráadásul nem is akárkikkel, a legendás Metallica zenekarral közösen.

Lady Gaga Grammy gála
Fotó: Getty

A 30 éves popsztár, aki a Grammy gálák legördögibb szettjeinek viselőjeként vonult be a történelembe, idén sem adott alább. Lady Gaga idén nagyon rockosra vette a formát – érthető módon -, és egy sokat mutató, láncos, rojtos, fekete latex Alex Ulichny kreációban érkezett a vörös szőnyegre.

Lady Gaga Grammy ruha
Fotó: Getty

A teljesen kivágott felső alatt szépen megcsodálhattuk a sztár új tetkóját is, mely egy hatalmas, halálfejes molylepkét ábrázol.

Lady Gaga Grammy tetkó
Fotó: Getty

Ez persze nem véletlen, hiszen Lady Gaga a Moth Into Flame című számnál csatlakozott a Metallicához a színpadon. James Hetfield frontember pedig nagyon nem volt boldog, ugyanis a mikrofonja nem működött, és ezért Lady Gagával kellett osztozniuk, a végén bosszúsan el is dobta a gitárját a kulisszák mögé.

Lady Gaga Metallica Grammy fellépés
Fotó: Getty

Ennek ellenére hatalmas show-t produkáltak a színpadon, nézd csak meg:

Metallica's mic goes out during #GRAMMYs performance https://t.co/ruIyRemXev pic.twitter.com/t0MaWgtPRl— Hollywood Reporter (@THR) 2017. február 13.
src="//platform.twitter.com/widgets.js" charset="utf-8">

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Újabb részletek derültek ki Katalin hercegné rákkezeléséről

Újabb részletek derültek ki Katalin hercegné rákkezeléséről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője