Horgas Eszter Amerikába készül

Ez is érdekelhet

Elmegyógyintézetbe kerülhetett, aki nem volt túl lelkes a feleség szereptől

glamour plusz ikon Elmegyógyintézetbe kerülhetett, aki nem volt túl lelkes a feleség szereptől

2011. március 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lehetetlen összegezni, hogy mi minden történt Horgas Eszterrel már fantasztikus pályafutása során.

A köztársasági érdemrenddel kitüntetett fuvolaművésznő még karácsony előtt dobta paicra 23. lemezét, melynek címe Full Tilt Tango. Ez a sokszínű lemez igazi tangó csemege, s mint Esztertől már megszokhatta a közönség mindez magas, művészi színvonalon. A számtalan eladási rekordokkal, és teltházas nagykoncerttel büszkélkedő művész olyan világsztárokkal dolgozott már együtt, mint Al di Meola, Rhoda Scott, vagy éppen Tony Lakatos. Az évente 100-nál is több koncertet adó fuvolavirtuóz idén már elkápráztatta a prágai közönséget is, de tavasszal Amerikában turnézik majd, San Fransico, Los Angeles, Las Vegas, hogy csak néhányat említsünk az állomásokból.

A nyár egyik nagy eseménye lesz majd a Carmen Show, amelyet az Óbudai nyár fesztiválon tekinthet meg a nagyérdemű. Addig is itt van az új lemez, amely tökéletes szórakozást nyújt!

Mindemellett Eszter mindig kifogástalanul elegáns, és nőies, a GLAMOUR olvasói pedig idén a legszebb hajú sztár kategóriában jelölték!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)