Már tízezernél is többen szavaztak az év nőire!

2011. január 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Valószínűleg újabb rekord dölhet meg a GLAMOUR Women of the Year 2011 szavazásán, hiszen feltehetően minden eddiginél többen voksolnak majd a jelöltekre.

A március közepén megrendezendő gálán azok vehetik át a GLAMOUR díját, akiket az olvasók szavaznak meg. Az idén harmadszorra megrendezendő díjátadó vitathatatlanul az év egyik, ha nem a legjelentősebb hazai vörös szőnyeges, és biztosan az egyetlen, és legjelentősebb pink szőnyeges eseménye. Az előzőekhez hasonlóan ebben az évben is 7 kategória 35 jelöltje közül választják ki a GLAMOUR-olvasói az általuk az elmúlt évben az adott kategóriában a legkiemelkedőbbnek vélt díjazottakat.

Már most megállapíthatjuk, hogy 2011-ben a GLAMOUR Women of the Year népszerűbb, mint az ezt megelőző években, hiszen már tízezernél is többen szavaztak példaképeikre, de a voksolás még másfél hónapig tart, tehát bárki nyerhet, hiszen nem lehetetlen, hogy végül akár kétszer ennyi szavazat alapján dől majd el a végeredmény!

Érdekes kérdése lesz a gálának, hogy lesz-e duplázó, lesz-e olyan, aki másodszor is elnyeri a GLAMOUR-olvasók díját, erre három jelöltnek is lehetősége van. Különleges lesz az idei díjátadónak, hogy minden eddiginél több olvasó lehet jelen az eseményen, s bulizhat együtt kedvenceivel. Nemsokára a GLAMOUR Online Facebook oldalán lehet majd szavazni a legbulizósabb csapatokra, akik eséllyel pályáznak arra, hogy ott legyenek a GLAMOUR Women of the Year gálán. A rendezvénnyel kapcsolatban számos meglepetés, újdonság várható még.

A GLAMOUR olvasóinak igazán megéri szavazni a kedvenceikre, hiszen voksukkal számos ajándékot, vagy akár 100 000 forint költőpénzt is nyerhetnek.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le