Lány lett, nem ember – szól a közmondás, amikor a várva várt fiúgyermek helyett kislány érkezik a családba. A születendő gyermek nemében való csalódás korántsem új keletű jelenség, ám tény, hogy – legtöbbször – a lányokat érinti hátrányosan. Hogyan hat egy fiúnak várt nő életére és önértékelésére a gender disappointment, és mit kezdhet vele felnőttként? Dr. Domján Mihály családterapeutával kerestük a válaszokat.
Ezeket láttad már?
„Fiút szerettünk volna, mégis te jöttél. Ez van, ember tervez, Isten végez.” Ismerős mondatok? A születendő gyermek neme miatt érzett csalódás nagyjából egyidős az emberiséggel; sőt! Arra is van példa, hogy a fiúutód iránti vágy nemcsak egy család, hanem egy egész ország történelmét formálja át, gondoljunk csak VIII. Henrikre, aki két feleségét is azért hagyta el, hogy végre fia szülessen. (A sors furcsa fintora, hogy – halála után – mégis a lányai követték a trónon.)
Amerikában már „nevén is nevezik a gyereket”: a gender disappointment alatt azt a fajta érzelmi reakciót értik, amikor a szülő szomorúságot, veszteségérzést él át amiatt, hogy a gyermek neme nem az lett, amire vágyott.
Ki viszi tovább a nevem?
A – sokszor – megmagyarázhatatlan nemi preferencia-vágy mögött főképp társadalmi, gazdasági és családdinamikai okokat érdemes keresni. Chrissy Jayarajah perinatális pszichiáter It’s a girl! Is gender disappointment a mental health or sociocultural issue? című kutatásában részletesen kifejti, hogy a nyugati és a keleti kultúrában – jellemzően – másból ered a születendő gyermek nemében való csalódás.
A szakértő szerint a keleti régióban jellemzően a vezetéknév továbbvitelének kérdése a legnagyobb triggerpont, de a fiú-preferenciának gazdasági okai is vannak; a szülőkben sokszor már a fogantatáskor felmerül, ki fogja majd őket eltartani idős korukban. Sokak tényként kezelik, hogy egy fiú utód magasabb státuszt érhet el felnőttként, ez pedig magasabb bérezéssel jár, így egyfajta anyagi biztonságot feltételeznek (és remélnek) a részéről.
Amit a szülés után nem mondanak el: az anyaság valódi arca az első évben
Dr. Domján Mihály szerint a felsoroltakon túl hazánkban (társadalmi szinten) erőteljes nőgyűlölet érzékelhető; a lányokat sok helyen butaként fémjelzik, vagy még rosszabb, kizárólag szexuális eszköznek, játékszernek vélik. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy:
A legtöbb családban a mai napig inkább a fiúknak örülnek jobban.
Nyugaton már más a helyzet; Chrissy Jayarajah szerint napjainkban főképp az „egy fiú, egy lány” társadalmi családmodell nyom többet a latba, ezért pedig a közösségimédia-felületek okolhatók: az Instagram megkomponált, egy rózsaszín-egy kék fotói rengeteg emberből megfelelési kényszert váltanak ki. A friss tanulmányok szerint azonban érdekes fordulatnak lehetünk szemtanúi az utóbbi években: nyugaton ugyanis egyre több nő fél fiúgyermeket vállalni.
Ennek oka legfőképp az a sztereotípia, hogy a lányok empatikusabbak, jellemzően közelebb maradnak a családhoz, érzelmileg elérhetőbbek és gondoskodóbbak, mint a fiúk, de sokan a toxikus maszkulinitással kapcsolatos szorongások miatt nevelik nehézkesen a fiú gyermekeiket.
A szakértő értékezésében aláhúzza: a közösségi média és a modern technológia egyértelműen felerősítette a gender disappointmentet, hiszen – míg régen a szülők csak a születéskor tudták meg a baba nemét, az ultrahangnak és a perinatális teszteknek „köszönhetően” ma már a terhesség első trimeszterében kiderülhet a baba neme, ez pedig hosszabb időt hagy arra, hogy megéljék a csalódásukat.
Persze, kiskapuk mindig vannak: ma már komplett iparág épül arra, hogy a szülők – valamilyen módon – befolyásolhassák a születendő gyermekük nemét.
A Google-ön se szeri, se száma azoknak a találatoknak, amelyek különböző diétákkal vagy időzített fogantatással kínálnak tuti tippeket a kislányra vagy épp kisfiúra vágyóknak, nem beszélve a modern technológia egyes vívmányairól (így például a a mesterséges megtermékenyítés során, családtervezési céllal végzett embrióválogatás), amellyel biztos eredményt kínálnak a szülőknek. Utóbbi eljárás a legtöbb országban (így például hazánkban is) szigorúan tilos, hiszen az ilyesfajta szelekció nemcsak diszkriminatív-, de demográfiai veszélyeket is rejt magában.
Felejtsük már el, hogy az anyaság és a karrier két ellentétes világ
Akkor én rossz anya vagyok?
Chrissy Jayarajah szerint a gender disappointment nem mentális betegség, ugyanakkor együtt járhat szülés utáni depresszióval, szorongással, kényszeres gondolatokkal, gyászreakciókkal, és a csalódás kihathat az anya-gyermek kapcsolatra is, például kötődési nehézségek formájában. A pszichiáter szerint nem önmagában a csalódással van probléma (hiszen az egy természetes, emberi reakció, és alap esetben csak átmeneti ideig tart), hanem azzal, ha az tartósan beépül az édesanya és a gyermek kapcsolatába.
Dr. Domján Mihály szerint hazánkban gyakori tendencia, hogy a gyermeket vállaló szülők nem tudnak (még) valódi felnőttként funkcionálni: sokszor meg akarnak felelni a nagyszülők kimondott-kimondatlan elvárásainak, ami főképp (a keleti kultúrákra jellemző) vezetéknév továbbvitelét illeti
„Természetes, hogy valaki kislányt vagy kisfiút szeretne, azzal a megkötéssel, hogy örülni fog annak a gyermeknek, akit végül megkap az élettől. A csalódásban benne kell legyen az elfogadás is, tehát az a gondolat, hogy bármilyen nemű gyermekkel ajándékozott meg a sors, feltétel nélkül elfogadom, ahogy van” – magyarázza a szakember.
Balkezes létemre megtanultam jobb kézzel enni: az anyaság ilyenekre is megtanít
A családterapeuta szerint az érintett családok nagy többségében „verbalizálva van a csalódás”, magyarán a gyermek (legtöbbször lány) a növekedése során folyamatosan azt hallja, nem őt várták, vagy mást vártak helyette. Ez érdekes dinamikát eredményez:
A fiúnak várt lányokat gyakran férfiként nevelik.
Fiús frizurát vágatnak neki, fiús öltözékben járatják az intézményekbe, és férfias munkákra ösztökélik; ezeknek a lányoknak gyakran meg kell tanulniuk például autót szerelni, vagy ház körüli, fizikai munkákat végezni. Az érintettek számára ez (egy ideig) teljesen természetes, és csak „később rakják össze a képet”. Chrissy Jayarajah szerint a fiúnak várt lányok körében gyakori, hogy:
- fokozott megfelelési kényszerrel-,
- a „nem vagyok elég” érzésével küzdenek
- mindenáron szeretnék kiérdemelni az apai vagy anyai szeretetet
- maximalisták
- a legtöbb helyzetben túlteljesítenek
- bizonytalanok a nőiségüket illetően, ebből kifolyólag pedig párkapcsolati problémákkal viaskodnak.
Ez történik a szakértő szerint, amikor az anyaság szinonimája lesz az önfeladás
Érintettként továbblépni
Dr. Domján Mihály tapasztalata alapján a legtöbben a felsorolt tünetek birtokában (a pszichológus rendelőjében) jönnek rá arra, hogy „valami félrement” a nevelésükben. „A fiúnak várt lányok felnőttként legtöbbször magukra maradnak ezzel a fajta elutasítottsággal. A legtöbben párkapcsolati problémák miatt jutnak el a felismerésig, mire képesek összekapcsolni a múltat a jelennel. Ez legtöbbször az »apámnak sem feleltem meg lányként, a férjemnek sem nőként« típusú felismerésekben éri a nőket!” – magyarázza a szakértő.
A családterapeuta szerint innen érdemes elindulni, és kibogozni a nevelkedés és a felnőtt élet közötti összefüggéseket. Ezután következhet az önelfogadás: hosszú idő, mire a fiúnak várt lányok ráeszmélnek arra, hogy gyermekként és felnőttként is jogosultak az elfogadásra, megértésre és tiszteletre.
„Fontos, hogy az édesapa lesújtó véleményét leválasszák magukról, és belássák, hogy nem az ő elvárásai szerint kell élniük az életüket. Jó, ha ilyenkor beállnak a bántást elszenvedett, gyermeki énjük mellé, és – például egy imaginációban – az apjuk szemébe nézve elmondják, hogy a jelenben a saját döntéseik alapján akarják élni az életünket. A »kibogozás« párkapcsolati szinten is rendkívül fontos: érdemes szétszálazni a felelősséget (amely 50-50% mindkét oldalon). Így lehet tiszta szívvel tovább lépni!”
Káros elképzelés, hogy a gyerekszülés után a nő egyetlen szerepe az anyaság
A szakértő szerint az érintett lányok életében primer feladat a nőiség-nőiességgel való kapcsolat kézbevétele, ez ügyben pedig nincsenek általános szabályok. „Jó, ha az érintettek kitapasztalják, milyen színek, fazonok, szabások állnak nekik jól, mert ezek mind hozzásegítik őket ahhoz, hogyan tudják elfogadni a testüket olyannak, amilyen. Ezekkel a praktikákkal könnyebben teret adhatnak a nőiességüknek!”
Dr. Domján Mihály úgy látja, bárkivel megtörténhet, hogy olyan édesanya „méhében landol”, ahol nem kap elfogadást, „csak” életet, ugyanakkor a perspektíva váltás képessége sokat segíthet felnőtt korban ahhoz, hogy átértelmezzük a szülők szerepét a saját életünkben. „Jó, ha megtaláljuk azt a dimenziót, amely arról szól, hogyan is tartottak meg, hogyan tartottak életben, mi volt jó abban a gyermekkorban, amely számunkra adatott? Ebben a perspektívában már megérkezhet a hála érzése is, amely felszabadító erővel bír.”
