Axente Vanessa 24 oldala az olasz Vogue-ban

Az olasz Vogue-ban
Az olasz Vogue-ban

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2012. július 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Axente Vanessa csodálatos kalandjai folytatódnak! A magyar topmodell (@Attractive Models) néhány napja a Prada kampányában és a Vogue Italia címlapján landolt , most pedig a párizsi haute couture divathéten menetel. (Eddigi gyűjteménye a napokból egy Christian Dior, egy Elie Saab és egy Giorgio Armani Privé show, utóbbit ráadásul ő is nyitotta. És még nincs vége!) Mi pedig megkaptuk végre az olasz Vogue divatanyagát is, amelyet a címlappal együtt Steven Meisel fotózott. Vanessa el is mesélte nekünk, hogyan zajlott a fotózás a világ egyik legnevesebb fotóművészével:

Májusban fotóztuk ezt az anyagot Steven Meisellel. Három héttel az osztályozó vizsgáim előtt csak emiatt a munka miatt ugrottam ki New Yorkba, hogy ezúttal másodszor álljak kedvenc fotósom kamerája elé.
Két napig tartott a fotózás. Vasárnap délután érkeztem és hétfőn - kedden dolgoztunk.

A csapat nagy része ismerős volt már, imádom Pat McGrath sztársminkest és csapatát, illetve a legtöbb modellel már összefutottam télen a fashion weeken. Julia Nobis, Lida Fox, Elena Bartels, MacKenzie Drazan, Erjona Ala és a többiek…

A második napon tudtam meg, hogy címlapot is fotózunk, és hogy én is rákerülök!!! A gépem aznap indult haza 21:10-kor. Négykor már várt a sofőr a stúdió előtt, de csak ötkor végeztem és tudtam bevágódni a kocsiba. Brooklynból kiérni a JFK repülőtérre a kedd délutáni dugóban nem tűnt egyszerűnek. Már azon törtem a fejemet, hogy kiszállok és metróval folytatom az utamat. Végül elcsíptem a repülőmet, ami késett… Szerdán aztán hazaértem, és belevetettem magam a fizikába és a matematikába, hogy nyugodt szívvel indulhassak Párizsba, a haute couture divathétre.

Szívből gratulálunk Vanessának, akinek ez a Vogue Italia divatanyag élete első anyaga, ami első párizsi útja óta megjelent. Eddig csak Ázsiában jelentek meg editorialjei és címlapjai. Hatalmas lépés ez, és a lenyűgöző folytatás ennek fényében nem is lehet kérdéses. Éljen az új magyar topmodell!

Kattintsatok a teljes, 24 oldalas divatanyagért!

Kapcsolódó:

_blank>Üdv a topmodellek között - Axente Vanessa Prada-élményei

_blank>Magyar modellsiker: Axente Vanessa nyitotta a Prada show-t

_blank>Az év modellje kategória: Axente Vanessa

_blank>Így készült a GLAMOUR címlapja!

_blank>Axente Vanessára felfigyelt az olasz Vogue is

_blank>Tarolnak a magyar modellek a kifutókon is

G-Exkluzív: Axente Vanessa blogja a Prada-fotózásról

Axente Vanessa 24 oldala az olasz Vogue-ban A magyar topmodell a címlapfotózásról blogol, és megmutatjuk a teljes divatanyagot is. Az olasz Vogue-ban

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)