A modell lassan felépül
A kórházban töltött hetek alatt a legrosszabb az volt, hogy végig kellett néznem, mit tettem szüleimmel, és mit tesz a bulimia egy családdal. Egy olyan betegséghez képest, amely ennyire önpusztításra épül, a bulimiának meglehetősen hosszú csápjai vannak. Azt hittem, ez az én saját problémám, de hamarosan túllépett rajtam, belerágta magát a családom szívébe. És miközben saját privát harcomat vívtam, nem én voltam az egyetlen, akinek ezt végig kellett szenvednie.
Ezeket láttad már?
Hogy mivel töltöm a gyógyulásom? Legyengült testem igyekszem minél inkább felerősíteni, leginkább súlyzózással, biciklizéssel, és a napokban megkezdett e-fittnesszel. Emellett rengeteget sétálok, és igyekszem minél kevesebbet feküdni. Szigorú diétám lényegében a 90 napos fogyókúrára épül.
Kezdetben gyűlöltem enni folyamatosan öklendeztem, az ilyenkor megszokott dührohamok és társai jöttek rám. Ezen erőnek erejével igyekeztem változtatni, így az asztalra kerülő fogásokban már-már nemi örömöm is lelem, bár néha ez is nehéz.
Sokszor elkeseredek, amiért ezt tettem magammal, ugyanakkor hiszem azt, hogy minden okkal történik. Betegségem megtanított jobban odafigyelni testem rezgéseire, önmagam védelmére. Magam még nem tudom ugyan elfogadni, tükörbe nézni nehéz, de egyszer eljön annak is az ideje, amikor ez újra természetes lesz, és büszkeséggel tölt majd el az arc, aki visszanéz. Végezetül azt hiszem, olykor kegyetlen dolgoknak kell történni ahhoz, hogy jobb emberekké váljunk.
