Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

középkorú nők
A kislányok identitását és önképét nem csak az anyák, hanem a család többi nőtagja is jelentősen alakítja
Fotó: Halfpoint Images/Getty Images

Amikor gyermekekről beszélünk, főleg kislányokról, akkor szinte mindig csak az anya jut eszünkbe, mint elsődleges formáló erő. Valójában azonban nem ők az egyetlenek, akik hatással vannak a gyerekekre. Ott vannak a nagymamák, a nagynénik, a nővérek, és más női családtagok, akik szintén abban segítenek, hogy átadják az élet legfontosabb leckéit. De ami talán még ennél is lényegesebb, hogy egy olyan közösséget alkotnak, ahol a lányok önmaguk lehetnek, ahol segítik az önértékelést és a világlátás alakítását, amelyet érdemes jobban megérteni.

A gyermek számára a szülők és a körülötte lévő felnőttek természetes tekintélyek. Rajtuk keresztül tanulja meg, hogyan viszonyuljon önmagához és a világhoz. Egy kislány különösen erősen figyeli a hozzá közel álló női szerepmodelleket, és ezekből a mintákból kezdi felépíteni saját önképét és identitását.” - mondta el Metzger Wanda, pszichológus.

Női szerepek a családban

A család a társadalom legkisebb egysége, de mégis elsődleges tere a szocializációnak. A gyerekek ugyanis itt tanulják meg, hogyan kötődhetnek másokhoz, hogyan kell kezelni a konfliktusokat. Ez főleg a kislányok esetében van így, ahol már egészen kis korban érzékelik a női szerepek mintázatait.

A kislányok nem elsősorban abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem abból, ahogyan bánunk önmagunkkal. Hiába hallja, hogy szép és értékes, ha közben azt látja, hogy a körülötte lévő nők folyamatosan kritizálják a testüket, nem védik meg a határaikat, vagy elhallgatják az érzéseiket. Ezek az üzenetek észrevétlenül beépülnek, és ehhez kezdi igazítani önmagát.

Több kutatás is rámutat arra, hogy a családi nemi szerepek átadásakor a családtagok, főleg az anyák és a női tagok viselkedése, attitűdje és beszédmódja határozza meg, hogy milyen nemi mintákat vesznek át a gyerekek. Például a családban megélt szereposztások, a házimunka, a döntéshozatalban betöltött szerepek hatással lesznek arra, hogyan látja a lány a saját helyét a világban. „Az öröklődő minták leggyakrabban három területen jelennek meg: a testhez való viszonyban, a határhúzásban és az érzelmek kezelésében.”

glamour plusz ikon Sárban játszás, egy ágyban alvás: ezek a legmegosztóbb nevelési kérdések?

Sárban játszás, egy ágyban alvás: ezek a legmegosztóbb nevelési kérdések?

Egy klasszikus európai vagy magyar családban, ahol a nők évszázadokon át elsősorban háztartási szerepet töltöttek be, a női munka és feladatok elvégzésének, átélésének emlékei még a mai napig hatással vannak az emberekre. Ezzel szemben a modern családmodellekben a szerepek már átalakultak, megváltoztak, sokkal rugalmasabban kezelendőek. A nők ma már nem pusztán az otthon körül tevékenykednek, hanem

karriert építenek, részt vesznek a közéletben, megvalósítják az álmaikat.

A különböző kultúrák női családi mintái

A kultúrák között azonban hatalmas különbségek vannak abban, hogyan rendeződnek a családi szerepek, hogyan adják át a női identitás mintáit a jövő generációjának. Ott van például a Mosuo társadalom (Kínában élő elszigetelt törzs), ahol a családi életet a matriarchális rendszer határozza meg. Ahol a nagymama a ház vezetője, és a nők irányítják az otthoni döntéseket. A lánynak ilyen környezetben már egészen kis korától kezdve olyan mintákat adnak át, amelyekben a női szerep nem alárendelt, hanem központi.

Az afrikai diaszpóra közösségekben pedig ismert az úgynevezett „othermothering” gyakorlat, amikor nem csak az anya, hanem más női családtagok, mint a nagymamák és a nagynénik is aktívan részt vesznek a gyereknevelésben. Ez az erősen közösségi nevelési modell azt mutatja, hogy a lányok különböző mintákat láthatnak és tanulhatnak meg, nem egyetlen forrásból tanulnak a jövőjüket illetően. Ami pedig a délkelet-ázsiai és hagyományos törzsi társadalmakat illeti, a lányok itt gyakran meséken, rituálékon, kézműves foglalkozásokon és háztartási technikákon keresztül tanulnak. Ezek a gyakorlatok nem pusztán technikai tudást adnak át a részükre, hanem az identitás és közösségi szerepek mélyebb értelmezését is segítik megérteni.

Sokáig lehetne még sorolni azt, hogy a világ különböző pontjain hogyan tekintenek a gyermekre, hogyan nevelik és formálják az identitásukat. Ezek a példák csak arra világítanak rá, hogy a nők szerepe a családban nem csupán biológiai vagy gazdasági kérdés, hanem kulturális narratíva is, amely meghatározza, hogy a lányok később milyen női mintákat ismernek meg, fogadnak el.

A szülők, főleg az anyák testhez fűződő kapcsolata, látásmódja közvetlenül befolyásolja a lányok saját testképét és önelfogadását is. Amennyiben egy szülő pozitív testbeszédet mutat a mindennapokban, az segíthet a gyermekeknek abban, hogy egészségesebb testképpel azonosuljanak, hogy úgy tekintsenek magukra, mintha valódi, igaz, önbizalommal teli nők lennének. Ellenkező esetben sajnos a negatív kritika vagy szépségideálok túlzott hangsúlyozása növelheti a testkép- vagy önértékelési problémák kialakulásának esélyét. Ez később csak hosszú terápiával orvosolható.

Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

glamour plusz ikon Nagy Borbála: „Fontos volt számomra, hogy ne az idealizált anyaságkép jelenjen meg”

Nagy Borbála: „Fontos volt számomra, hogy ne az idealizált anyaságkép jelenjen meg”

A testkép a legtöbb esetben akként formálódik, ahogyan a fontos női példaképek beszéltek magukról, akár azonosulás, akár lázadás formájában. A határok kapcsán sokan azt tanulják meg, hogy a nemet mondás önzés, vagy épp azt, hogy csak teljes elzárkózással lehet biztonságban maradni. Az érzelmek terén pedig gyakori üzenet, hogy egy „jó kislány” nem dühös, nem hangos, odafigyel másokra, így felnőttként is kihívássá válik a nehéz érzések elfogadása és kezelése.

Ugyanakkor fontos az érzelmekről való kommunikáció is. Amikor a női családtagok elfogadják és nevén nevezik az érzéseiket, legyen az szomorúság, düh, öröm vagy kétségbeesés, a lány is megtanulja azt, hogy az érzései értékesek, kezelhetőek, validak és elfogadottak. Felnőttként ezek a minták tudatosan átírhatóak terápiás eszközökkel, azonban sokkal egyszerűbb lenne, ha már gyermekkorban megtanulnánk, hogyan fejezhetjük ki magunkat.

Fontos látni, hogy ezek nem egyéni hibák, hanem generációkon át öröklődő működésmódok. Az előttünk járó nők sokszor túlélésből tanulták meg mindezt, egy beszűkültebb rendszerhez való alkalmazkodásként. Ma már több lehetőségünk van arra, hogy ezeket a mintákat megkérdőjelezzük és átírjuk.

A családi női minták hatása a későbbi szerepekre

A családban tapasztalt nemi szerepek és látásmódok hosszú távon kétségkívül hatással lesznek a gyerekek későbbi életútjára. Sőt, a családi nemi szerepek korai szocializációja jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok milyen foglalkozási irányt választanak, vagy mennyire hajlamosak a tradicionális mintákat követni.

Itt muszáj megemlíteni a „mighty girl effect” jelenséget. Egyes kutatások szerint ugyanis azok az apák, akiknek lány az elsőszülöttjük, gyakran kevésbé szexista attitűdöket mutatnak és nagyobb tudatossággal viszonyulnak a nemi egyenlőséghez. Ez segít elmozdítani a hagyományos és merev sztereotípiáktól és nyitottabbá teszi a lányokat a kevésbé tradicionális szereposztásokra. És ez is azt mutatja, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos nézetek az életünk során megváltoztathatóak, és a lányok felnevelése erős hatással lehet erre a folyamatra.

A tudatos módosítás: amikor felnőttként jövünk rá a rossz mintákra

Hiába a helyes szülői minta, hiába próbáljuk úgy nevelni a lányokat, ahogy jónak gondoljuk, mindig lesznek esetek, amikor nem értünk egyet. Felnőttként azonban számos módon tudatosíthatjuk és átírhatjuk a belső női mintákat. Mindegy, hogy ezek a nem megfelelő családi közeg miatt alakultak ki, vagy egyszerűen máshogy látjuk az életünket.

Az első és legfontosabb az önismereti munka és a terápia. Ez lehet családi vagy kognitív viselkedésterápiás gyakorlatokkal is. De ugyanúgy segíthetnek a közösségi hálók, a női csoportok, ahol a másokkal megosztott tapasztalatok segítenek új mintákat kialakítani. Sőt, a pozitív női szerepek keresése szintén jó alapként szolgálhat annak, akinek nem volt a környezetében ilyen személy. Lehet ez egy mentor, egy közösségi vezető, egy író, bárki, aki tágítja a látásmódját.

glamour plusz ikon Kiszámoltuk, mennyit ér ma Magyarországon az anyaság, az eredmény megdöbbentő

Kiszámoltuk, mennyit ér ma Magyarországon az anyaság, az eredmény megdöbbentő

„Felnőttként az első lépés a tudatosítás, azaz annak felismerése, hogy sok mai reakciónk egykor alkalmazkodás volt. Ami gyerekként megvédett, az mára akadály lehet. Az átírás nem egyik napról a másikra történik, hanem apró, mindennapi döntésekben nyilvánul meg. Például abban, miként beszélünk magunkról, reagálunk egy dicséretre, vagy bánunk a saját kimerültségünkkel.

Ha pedig lehetőség van rá, akkor mindenképpen válasszuk a reflektív családi beszélgetéseket. A tudatos családi hagyományok és attitűdök átbeszélése segíthet abban, hogy megértsük, miért úgy alakult az életünk, ahogy. Rávilágíthat arra, hogyan tudjuk átformálni magunkat, miben kellene változtatnunk, mi maradhat és mi nem.

Új, biztonságos kapcsolatokban lehetőség nyílik más, korábban nem tanult minták kipróbálására. Az őszinteségre, a határhúzásra, az érzelmek kimondására. Ha pedig újra és újra ugyanazokba a fájdalmas helyzetekbe kerülünk, a külső segítség – például a terápia – nem kudarc, sokkal inkább lehetőség. A szenvedés nem erény, és nem kötelesség. A generációs sebek tanult minták. Amit megtanultunk, azt újra is tanulhatjuk. Amit ma tudatosítunk, az holnap nem ismétlődik automatikusan.

A család női tagjai tehát kulturális és pszichológiai szempontból is formálják az identitásunkat. Az a mód, ahogy a családban beszélnek a testről, az érzelmekről, a határokról és a női szerepekről, mélyen beépül a kislányok identitásába, és gyakran felnőttkorban is hatással van az önképükre, a kapcsolataikra, az életútjukra. A tudatos és szeretetteljes, lehetőleg nyitott családi közek azonban nem csak a hagyományok őrzésére jó, hanem olyan szabadabb, erősebb, sokszor újabb mintákat teremt, amelyek nem csak a női generációknak, hanem mindenkinek jó alapot szolgálhatna a látásmódot illetően.