Blake Lively a leggyönyörűbb kismama, aki valaha vörös szőnyegre lépett

2022. november 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hamarosan megszületik negyedik gyermeke, de addig minden pillanatot kihasznál, hogy tündököljön, inspiráljon és elkápráztasson bennünket. Blake Lively páratlan beszéddel és megjelenéssel bizonyította be, még mindig az egyik legfontosabb inspirációs forrás.

Blake Lively ezúttal is varázsolt a vörös szőnyegen
Blake Lively ezúttal is varázsolt a vörös szőnyegen
Fotó: Getty Images /Jeff Kravitz

Szögezzünk le valamit már az elején: igen, elfogultak vagyunk, ha Blake Lively-ról van szó. És nem csak azért, mert zseniális érzéke van ahhoz, mit viseljen, hanem azért is, mert imádjuk a humorát, a lojalitását, azt, ahogy az élethez, a szerelemhez, a családhoz áll, és ahogy férjét – a pocakjában növekvő babával együtt –, négy gyermeke édesapját támogatja. Például egy elismerő, ugyanakkor nagyon vicces beszéddel.

Ryan Reynolds lett a 36. American Cinematheque Award nyertese, a megtisztelő díjat pedig csütörtökön át is vehette a Hiltonban rendezett ünnepségen. A tiszteletére mondott beszédért pedig nem más felelt, mint Blake Lively, aki kiemelte férje hatalmas szívét, azt, hogy mennyit is milyen szívesen jótékonykodik, méltatta a humorát, és az egészen elképesztő munkabírását is. Mindezt férje kanadai származásával hozza összefüggésbe, és úgy gondolja, az otthonához fűződő kapcsolata tette azzá az emberré, akiben ma a férjét tisztelheti.

Blake Lively mesés Ralph Lauren ruhában
Fotó: Getty

„És most én vagyok az otthona, és a lányaink az ő otthona” – utalt ezzel James-re, Inezre és Betty-re. Majd azzal viccelődött, hogy kifejezetten aggódnának, ha Reynolds nem forgatási jelmezben, mű vérrel, mű hegekkel, szuperhős öltözetben vagy bohócsminkben térne haza a forgatásokról. Mindezt megfejelte azzal is, hogy a színész kiváló DNS-e is közrejátszik, hogy ennyire klassz ember, majd Jim és Tammy Reynolds (ők Ryan Reynolds szülei) 1976-os varázslatos éjszakájára utalt.

Blake Lively legszebb várandós vörös szőnyeges pillanatai

Blake Lively legszebb várandós vörös szőnyeges pillanatai

Zseniális humor, fantasztikus stílus

Emlékezetes beszédhez emlékezetes megjelenés dukál, és Blake Lively természetesen ismét retinába égette: még mindig ő az egyik legstílusosabb nő Hollywoodban. Egy görög stílusú Ralph Lauren maxiruhában lépett a vörös szőnyegre, amit hangsúlyos karperecekkel, türkiz fülbevalóval és laza beach waves hullámokkal tett még üdébbé. Természetesen minden egyes részlet tökéletesen passzolt Ryan Reynolds csokibarna bársony öltönyéhez.

Blake Lively elbűvölő ruhában mondott beszédet férje tiszteletére
Fotó: Getty

Kávé mellé sztárhírek:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)