Divatmunkások! Küldjetek haza jó sok pénzt! - Avagy külföldre megyek, híres és gazdag leszek

2014.február.10.

Van egy jó pár divatszakember, akinek még láttam a szárnypróbálgatásait itthon, manapság már külföldön élnek, és boldogulnak. Néhányukkal hamarosan biztosan már csak az ügynökeiken keresztül tudok majd beszélni, olyan nagy sztárok lesznek. (Na jó, szerintem azért fel fogják venni nekem a telefont).

Miért mentek el? Miért mennek el annyian? Miért akar állandóan mindenki elmenni? Miért beszél mindenki arról, hogy el kéne menni itthonról, még az is, aki aztán sohasem megy el? Vajon.

A divatszakmában is úgy van ez szerintem, mint más szakmában. Nem is újkeletű ez a dolog, mert én például, amióta az eszemet tudom külföldre készülök. Mindig nyitva tartom a bőröndöt, hátha dobálni kell bele a cuccot. Valószínűleg ez valamiféle nemzetkarma lehet. Mert elvileg nem vagyok harmadik szülött, hogy állandóan világgá kellene mennem. Ráadásul minden egyes baráti összejövetelen végighallgatom az éppen világgá készülők terveit és indokait. Nem lehet mindenki a harmadik királyfi meg harmadik királylány!

Aki nem budapesti, az tudja, hogy a vidéki embernek alapállás a menés. Mindig fel kell menni Pestre, bármit is akarsz. Vidéki lányként, ha valami alkotó munkával akarsz foglalkozni, mindenképpen "disszidálsz" a fővárosba, mert ott ugye több a munkalehetőség. Ha nem alkotó munkára teremtett az isten, nagyjából akkor is ez a bevett módszer.

Szóval, ha már idáig eljött az ember és megküzdött a pesti bunkókkal, az már felér egy világgámenéssel. Elnézést, de eleinte túl nagy a kedvességkontraszt a vidéki ember és a fővárosi közt. A pestiek semmibe veszik a másikat, és akkor is szívességet tesznek, ha mondjuk bemész egy üzletbe és történetesen vásárolni szeretnél. Igencsak meg kell szokni, meg kell tanulni ezt a bunkónyelvet. Pár hónap és rááll az agyad, és egy év sem telik bele, te is egy vagy közülük. Ez aztán az evolúció! De eddig el kell jutni, hogy túléld a pesti purgatóriumot.

Az első hónapokban kimész a grundra, birkózol velük, majd időnként sírvafakadsz, és hazarohansz kis városodba, kis faludba. Aztán visszajössz, mert el kell valamit intézni. Na puff.

Aztán Pest is kicsi lesz, és már megint nyílik az a bőrönd. Szerintem egy folytatásos bejegyzés lesz ebből, mert lassan több külföldön élő magyar divatszakembert ismerek, mint itthon élőt, de ezúttal három kedves fiút kérdeztem meg arról, hogy miért is vették fel a nyúlcipőt\ . Richweisz Péter fotós és filmes Dubajban, Szabó Ádám fodrász Londonban, Tombor Zoltán fotós New Yorkban él. Mindhárman ugyanazokra a kérdésekre válaszoltak.

Itthon mindig ildomos panaszkodással nyitni egy beszélgetést, de engedelmetekkel most ezt a részt átugrottuk, szóval in medias res. :)

Miért mentél külföldre dolgozni, amikor itthon is jól alakult a karriered?
Ádám: 28 éves voltam és úgy éreztem, hogy többre vagyok képes. Sok mindent elértem már otthon, érdekelt a nehezebb pálya.

Péter: Kénytelen voltam. Budapesten a 90-es évek közepén bölcsészkarra járni és filozófiát tanulni egyenértékű volt a burkolt munkanélküliséggel. Művészeti ambícióimat el kellett mozdítanom a kommerciális fotográfia irányába, hogy egy olyan munkám legyen, ahol használhatok művészeti stratégiákat, a kreativitásomat, és még fizetnek is érte. Gyakorlatilag Londonban kezdtem el pénzt keresni a fotózással.

Zoli: Elsősorban azért indultam el külföldre, hogy megméretessem magam a nemzetközi mezőnyben és rangosabb megbízásoknak tehessek eleget. Tíz évvel ezelőtt költöztem Milánóba és az ott szerzett tapasztalataim és újabb álmaim biztattak arra, hogy végül 2011-ben megpróbáljam New Yorkot.

Miben más külföldön, mint itthon?
Péter: Ma már sokkal kisebb a különbség, mint mondjuk a 80-as években, mert egy globális társasági média világában élünk, ahol ha van valami tehetséged, ami megmozgatja az embereket, akkor egy pillanat alatt százezrek figyelmét vonhatod magadra. Tele vagyunk virtuális sikertörténetekkel, amik gyakran megváltoztatják az alany egész életét, és kommerciális megbízásokat eredményeznek. Emellett a viszonylag új platform adta lehetőség mellett a siker másik titka a marketingben rejlik. Ahhoz, hogy hogy valaki tovabb tudjon lépni a tehetséges kategóriából a sikeres kategóriába, egyfajta marketing- és pr-aktivitásra is szükség van. Hogy a sikerből pénzt tudjál teremteni, ahhoz meg üzleti érzékre, ami manapság már majdnem annyira fontos, mint a tehetség. A legfontosabbnak azonban még mindig azt tartom, hogy legyen egy történeted, amire mások kiváncsiak, és ennek a történetnek kellő esztétikai formát is tudjál adni. Ha még a kitartás is adott, akkor akár egy Észak-Szibériában lévő kis faluból is lehetsz sikeres. Mára már elavult a sopánkodás, hogy valaki jaj, de tehetséges, csak éppen rossz helyre született. Ez a kommunizmusban még igaz volt, ma már egy humbukk.

Ádám: Erről könyvet lehetne írni. Londonban a divattal foglalkozó, a világ minden tájáról származó tehetséges és kevésbé tehetséges fiatalokkal Dunát, illetve Temzét lehet rekeszteni, és emiatt igen szűkösek a lehetőségek. Ugyanakkor pont ezért, illetve a jobb minőségű munka, a több pénz és a nemzetközi szinten elismertebb ízlésvilág miatt kemény energiabefektetéssel sokkal magasabbra lehet jutni, mint otthon. Hogy a meglepően nagy kulturális különbségek boncolgatásába bele se kezdjünk...

Zoli: Igazából mindenben. Egyrészt az első pár évben egyedül voltam és senki sem ismerte a munkámat, másrészt hamar kiderült, hogy milyen hatalmas a mezőny és milyen sok a tehetséges alkotó, így érvényesülnöm is sokkal nehezebb volt. Más abból a szempontból is, hogy külfödön egy jó ügynök nélkül labdába sem tud rúgni az ember, és persze a menő ügynökségeknél igen hosszú a várakozók sora, így az első év a türelem jegyében telt. Általánosságban a különbség pedig az, hogy Milanóban, Párizsban, Londonban és New Yorkban egy szélesebb körnek készül divat, nagyságrendekkel magasabb költségvetésből, mint odahaza. Így, az adott márka vagy magazin egy megrendelés esetén a büdzsétől függően bármely ismert művészt felkérheti a feladatra.

Mit üzensz az itthon maradt magyaroknak?
Ádám: Nincs Londonban kolbászból a kerítés, de még fish & chips-ből sem.

Zoli: Hogy merjenek.

Péter: Nézzenek a jövőbe és éljenek a globális média adta lehetőségekkel! Örüljenek neki, hogy a digitális forradalomnak köszönhetően ennyire demokratizálódott a professzionális eszközök elérhetősége, és hogy ma már 3000 amerikai dollárból akár nagyjátékfilmet is lehet forgatni, és ahogy Andy Warhol megjósolta: "A jövőben mindenki híres lesz 15 percre". Bár, ma már ez a jóslat kicsit túl optimistának is tűnik, de ha nagyon belehúznak, pár perc még mindenkinek beleférhet.

Kit szeretnétek még a "Divatmunkások! Küldjetek haza jó sok pénzt!" rovatban? Jöhet a lányszekció? Na jó, de kicsodák? Kommenteljetek!

Ez is érdekelhet

A 3+1 legnagyobb tévhit a macskákkal kapcsolatban

A 3+1 legnagyobb tévhit a macskákkal kapcsolatban

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Napi horoszkóp: Ma óvatosságra van szükséged - szeptember 24.

Monitor

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk

Enyedi Ildikó egy igazi klasszikussal tért vissza: A feleségem története díszbemutatóján jártunk