Férjhez mész? Van egy jó tippünk!

2015.december.15.

Cselényi Eszter divattervező nem tétlenkedik. Már eddig is kedveltétek, amit csinál, hiszen 2015-ben Az év divattervezőjének is jelöltétek, most azonban imádni fogjátok. Főleg akkor, ha épp az esküvőtöket tervezitek.

A fiatal divattervezőnővel az új vonala, a Celeni Esküvő miatt futottunk össze. Tudjuk, hogy akik 2016-ban tervezik kimondani az igent, azoknak már most el kell kezdeniük a készülődést, ezért is időzítettük mostanra ezt a cikket. Tudjuk, hogy ezért a tippért nagyon hálásak lesztek nekünk!

Mikor indult a Celeni Esküvő kollekció és milyen célokat tűztél ki magad elé?

Tavaly kezdtem el ezt a vonalat építgetni, ekkor voltunk először az Esküvő kiállításon és kezdtünk el úgy is kommunikálni, mint egy esküvői ruhamárka is és ekkor készült el az esküvői honlapunk. Az egész ötlet onnan indult, hogy a Celeni (ejtsd Cseleni) márka törzsvevői kérdezgettek, hogy megtervezem-e az esküvői ruhájukat. Majd az egyik hölgy adta a másiknak a tippet, hogy jöjjön hozzám, majd én elkészítem az övét is. Az igény gondolkoztatott el és arra a következtetésre jutottam, hogy miért is ne próbálnánk meg, ha már ennyien szeretnék!?

Miben tudtok újat nyújtani, mások lenni mint a többiek, akik esküvői ruhákat kínálnak?

Tény, hogy egy eléggé telített piacra léptünk be az esküvői kollekciónkkal, viszont úgy éreztem, hogy hiány van a komplex, személyre szabott szolgáltatásokban. Az esküvői ruhákat méretre készítjük, ott vagyok végig a folyamat alatt, lehet velem konzultálni, tanácsot adok és mindezt nem csillagászati áron kínáljuk, hanem olyan százötvenezer forint körül. Ezért az összegért nagyon szép ruhákat tudunk készíteni. A lényeg tehát, hogy egy luxus szolgáltatás egy széles kör számára válik elérhetővé. Gyakorlatilag annyiért, amennyiért bérelni tudnának a menyasszonyok egy ruhát, annyiért náluk elkészül az egyedi ruhájuk és végig rájuk figyelünk.

Hogyan tudjátok ilyen elérhető áron kínálni a szolgáltatást? Befektetésnek szánjátok a márka iránti elköteleződés növelése érdekében?

Nem célunk az, hogy egy idő után növeljük az árainkat. Minden attól függ, hogy milyen alapanyagokból készítünk ruhákat. Alapvetően én a klasszikus esküvői ruhákban hiszek, ezért ilyenek is a kuncsaftjaim, ez nagyjából alapvetés. Hogyan hozzuk ki ezt az árat? Nincs rajta akkora hasznunk, ez az igazság. Miután a saját üzletünkben értékesítjük a ruhát, ezért nem kerül rá egy közvetítő haszna. Inkább több esküvői ruhát szeretnék készíteni, mindegyiket egyedileg persze, nem egy-kettőn akarom megkeresni a hasznot. Jó örömöt szerezni, látni a csinos menyasszonyokat! Olyan is elképzelhető, hogy valaki eljön hozzánk és azt mondja, hogy nekem ennyi pénzem van a ruhára, akkor nem mutatok ötvenezer forintos csipkéket, hogy fájjon a szíve, hanem olyan alapanyagokat hozok, amik szépek, de tudom, hogy belefér a költségvetésbe.

Ha már az alapanyagokat említed, honnan valók többnyire a textíliák?

A Celeni márka kollekcióinak készítése közben épített kapcsolatokat itt is nagyon jól tudom használni, például Portugáliából rendelek anyagot. Az is jó dolog, hogy egy drágább csipkéből tudok csak fél métert is rendelni.

Készítesz egy szezonális, éves kollekciót a Celeni Esküvőből vagy minden darab egyedileg készül?

Van egy-két ruhám, ami ugyan nem kollekciószerű, nincs mögötte egy átgondolt történet, koncepció, hanem inkább klasszikus darabok, amik segítségével viszont meg lehet határozni azt az irányt, ami a menyasszonynak tetszik, és ezt formáljuk tovább, személyesen rá. Ezeken a darabokon az is lehet látni, milyen minőségű, megmunkálásúak a ruhák.

Amikor megérkezik hozzád egy menyasszony, hogyan prezentálod neki az ötleteidet?

Először, amikor a hölgy eljön egy konzultációra, akkor nagyon sok mindent kérdezek, a helyszínnel kapcsolatban, vele kapcsolatban, a vőlegénnyel kapcsolatban. Minden nagyon fontos, a helyszínhez is illenie kell a ruhának, a vőlegénye ruhájához, vágyához is. Alaposan megvizsgálom az alkatát, mert azt szeretném, ha ő is gyönyörűnek érezné magát, de őt is gyönyörűnek látnák. Semmiképp sem akarok olyan ruhát csinálni, amiben esetleg a menyasszony úgy gondolja akkor, hogy szép, de pár év múlva már nem tűnik majd annak. Ez egy komoly pszichológiai feladat.

Hogy van erre időd olyan divattervezőként, akinek rendszeresen, szezononként új kollekciója van?


Egyelőre belefér az időmbe. Persze sokan szokták kérdezni tőlem, hogy ugyan mikor alszom? Talán ez a megoldás: nem igen alszom. Nagyon-nagyon szeretem csinálni és úgy gondolom, hogy pont az én személyes segítségem az egyik olyan dolog, amivel mások tudunk lenni, mint a többiek, akik esküvői ruhákat készítenek, kínálnak. A Celeni kollekcióval kapcsolatban is áll az, hogy bejön egy vásárlónk, aki látja a kollekciót, kiválasztja az egyik- másik darabot és azt elkészítjük neki egyedileg, mondjuk 50-es méretben. Fontos nekünk, hogy olyan ruhákat készítsünk, amiben kibékülnek magukkal a nők és szépnek érzik magukat. A legjobb érzés az, amikor kapok egy sms-t vagy felhívnak, hogy bementek az irodába és mindenki elájult a ruhájuktól. Ezért megéri fennmaradni éjszaka!

Ha menyasszony vagy, vagy ha egyszer az leszel, nézd meg, mit kínál a Celeni Esküvő!

Ez is érdekelhet

A szemed színe elárulja, milyen árnyalatú szemsminkek ideálisak számodra

A szemed színe elárulja, milyen árnyalatú szemsminkek ideálisak számodra

G-Életstílus

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

A strand mindenkié, kortól és alkattól függetlenül, azaz: 70 éves modelleket is a címlapra!

G-Szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex

7 dolog, amitől sokkal intimebb lesz a szex