Jimmy Choo, Rihanna és Lorde stylistja - velük készített villáminterjút Lengyel Leona

2015.október.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ennek a nagyon eseménydús, izgalmas négy napnak méltó megkoronázása volt, amikor egy olyan cipőtervezővel ismerkedtem meg, akinek munkái már a divattörténet részét alkotják, és óriási példaképem. Az említett dizájner pedig nem más, mint Jimmy Choo. Elég nagy önfegyelemre volt szükségem ahhoz, hogy a lelkesedésemet kissé leplezzem, amikor odaléptem hozzá beszélgetni. Mondta, hogy szeret elvegyülni a Fashion Weekendet látogató emberek között, és így sétálja körbe a kiállítást. Ez egészen biztosan sikerült neki, mert nem tudtam mire vélni, hogy csak én fordulok meg utána.

Korábbi bejegyzésemben említettem, hogy unokahúga, Lucy Choi is cipőtervező, az ő munkái is láthatóak voltak ezen a hétvégén. Ebből kifolyólag nagyon érdekelt, hogy a saját meglátása szerint mennyivel könnyebb vagy nehezebb a divatszakmában karriert indítani a mai fiataloknak, ahhoz képest, amikor ő volt még kezdő. Kiemelte azt, hogy a közösségi oldalak megjelenésével nagyon sok minden megváltozott, amit néha előnynek gondol, mert több mindenkihez eljuthat egy dizájner munkája rövidebb idő alatt. Hátrányát pedig abban látja, hogy rengeteg időt jelent a követők megszerzése, majd megtartása. Ezt pedig az alkotástól veszik el a tervezők, főleg a nagyon kezdők, akik mögött még nincs szakemberekből álló csapat. Végül azt hangsúlyozta, hogy szerinte a legfontosabb eredeti, ötletes és szerethető dizájnokkal előállni. Csalódott lettem volna, ha nem ezzel a gondolattal fejezzük be a beszélgetést. Még annyi kérdés a fejemben volt, de láttam, hogy a családjával van, ezért nem akartam tovább feltartani. Egyébként ez jellemző náluk, hogy amikor unokahúga rendezvényen vagy kiállításon vesz részt munkáival, az egész család ott van a háttérben. Ezt már nem tőle tudom, hanem egy üzlettulajdonostól, aki forgalmazza a Lucy Choi cipőket.

Annyira elszaladt az idő velünk, hogy végül már sietnem kellett az Avigail Collins-szal tartott szakmai beszélgetésre, aki divattervezőből lett stylist és mesébe illő karrierrel rendelkezik. Amiután elvégezte divatiskolai tanulmányait, egy évre Amerikába költözött, hogy az első kollekcióját népszerűsítse. Többek között elküldte a bemutatkozó anyagát az MTV akkori stylistjának, Marielle Hainnek. Igaz, hónapokig nem érkezett válasz, majd egyszer csak jelentkezett, hogy bár már nem dolgozik a zene csatornának, nagyon szeretné látni a ruhákat. Egy kezdő fiatal énekesnőt öltöztet, akit úgy hívnak, hogy Rihanna. Ebben az időben Avigail egy szűkös kis New York-i lakásban lakott, ahol Marielle-t fogadta és elmondása szerint még a lakótársait is beállította vasalni. Pontosan fél órájuk volt, hogy előkészítsenek mindent az érkezéséig. A ruhákat, amelyeket végül kiválogatott, nem használták fel a Rihannával készült fotózáson, de a kapcsolat megmaradt közöttük. Majd Avigail visszaköltözött Londonba és több mint egy évvel később érkezett az a telefonhívás, ami megváltoztatta az egész életét és pályafutását. Marielle Hain csak annyit mondott a telefonba, hogy "most érkeztem meg Rihannával a Heathrow reptérre, szeretnénk megnézni a legújabb kollekciódat. El tudnád hozni a hotelbe, ahol megszálltunk?". Ez volt Avigail első találkozása az énekesnővel, akivel egyből megtalálta a közös hangvételt és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük.

Elmesélte Rihannáról, hogy leginkább csak dijátadókon szokott befutott divatmárkáktól ruhákat viselni. Színpadon és utcán is inkább olyan tervezők munkáit részesíti előnyben, akik még nem ismertek. Éppen ezért megkérték Avigailt, hogy mutasson nekik olyan helyeket Londonban, ahol egyedi darabokra lehet bukkanni. Az ezt követő öt napban együtt járták a várost és próbáltak több megjelenést összeállítani Rinek (ahogy Avigail szólítja őt), majd felajánlották neki, hogy legyen ő Rihanna európai stylistja - ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Avigail úgy gondolta, hogy ő inkább divattervezéssel szeretne foglalkozni, de ez akkor egy visszautasíthatatlan lehetőség volt. Amikor legutóbb a British Fashion Awards-ra készültek, az énekesnő közölte vele, hogy mivel mindenki estélyi ruhában fog megjelenni, ezért ő nem szeretne. A megoldást egy Stella McCartney ‘tuxedo' ruha jelentette, amit Avigail gyémántnyaklánccal egészített ki. Szerinte csak Rihanna tudja úgy viselni ezt a drágakövet mintha állandóan ilyet hordana.

Mára olyan hírességekkel bővült a klienslistája, mint például Emily Sandé, Eliza Doolittle, Daisy Lowe, Pixie Lott és Lorde. Az utóbbiról megemlítette azt a történetet, amikor tavaly a Brit Awards-ra készült az énekesnő. Avigail tudta, hogy Lorde nem fog magas sarkú körömcipőt felvenni az általa kiszemelt ruhához. Éppen ezért esett a választás egy nagyon vagány, eléggé gótikus stílusú fekete csizmára. Ehhez már az estélyi ruha tervezőjének, Tom Fordnak is volt néhány szava, ők nem igazán értékelték ezt az ötletet. Az ilyen kényes helyzetek elsimítása természetesen a stylistra hárul. Végül a dizájner márka lenyelte, hogy a fiatal énekesnő nem fog tetőtől talpig Tom Fordot viselni.

Ha a London Fashion Weekend négy napját összegezni szeretném, elmondhatom, hogy a divatszakma által elismert emberekkel tartott interjúk minden várakozásomat felülmúlták. Anya Hindmarch szavai arra vonatkozóan, hogyan vészeljük át a nehézségeket, még most is a fülemben csengenek. Arról nem is beszélve, hogy a legújabb kendőkollekciómnak óriási sikere volt. Az is megtörténhet, hogy hamarosan egy világhírű énekesnő fogja viselni a számára tervezett egyedi darabot, de erről a GLAMOUR olvasóit fogom elsőként értesíteni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)