"Lagerfeld puszival üdvözölt."

2011. február 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

<ŁŁŁ/>ŁŁŁJanuár 20-án, csütörtökön utaztam Párizsba. Azon a hétvégén már fotózásokon és castingokon jelentem meg.

Hétfőn három bemutatón vettem részt. Az Alexandre Vauthier show-n két ruhát is kaptam, a második ruha - amiben a show-t zártam - érdekessége, hogy 10 kilós volt! A Georges Hobeika bemutatón is két ruhát viseltem, a napom pedig az Etam show-val zárult, ahol Natalia Vodianova első fehérnemű kollekcióját mutattuk be. Nagyon izgalmas volt, az élőzene igazán különlegessé tette. A fellépők között volt Mark Ronson, a The Kills és Joey Starr is. Nekem egy 8 napos báránykával a karomban kellett végigsétálnom a kifutón! Olyan sűrű volt a program, hogy motorral vittek mindenhova. A bemutatók között még a Chanel fittingjén is megjelentem, ahol Karl Lagerfeld két puszival üdvözölt! Már azt is nehéz volt szavakba öntenem, hogy hogy éreztem, mikor először szólt hozzám, illetve mikor mellette vonulhattam végig a kifutón, ezt az élményt pedig már tényleg nem tudom leírni! Nagyon boldog voltam!!!

Kedden újabb két show-n vettem részt. A Chanelt kétszer mutattuk be, délelőtt 10 órakor és délben is. Ezután következett a Zuhair Murad bemutató a Ritz Hotelben, ahol szintén két ruhát kaptam. Az öltöztetőm Jólesz Tamara volt, és rajta kívül még két magyar öltöztetővel is találkoztam a show-kon!

Szerdán Maxime Simoens show-ra mentem, itt megint két ruha volt rajtam, majd csütörtökön pihenhettem egy kicsit. Pénteken egy magazinba fotóztak, és azután indultam New Yorkba egy fontos találkozóra. Pár napra még vissza kell jönnöm Európába, de előreláthatólag vissza fogok jönni New Yorkba a fashion weekre.

Ez volt az első haute couture, amin részt vettem, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült. Jól éreztem magam, tetszettek a ruhák, mind rendkívül nőies volt, most pedig már alig várom a New York-i divathetet!!

Nézd meg Barbit a haute couture bemutatókon, és _blank>szavazz rá, ha ő a kedvenc topmodelled

etam-200x-d000092E649d2f17a889d.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)