Százezer forint a különóra, de a gyerek egyedül is elmehet boltba: ilyen az élet magyarként Dél-Koreában

Dél-Korea a világ egyik legmodernebb és legfejlettebb országa – Magyarországról nézve sokan azt gondolják, hogy ott sokkal könnyebb és jobb az élet. De vajon egy kétgyermekes magyar család számára tényleg jobb választás, mint Magyarország? Anna és családja két éve költözött ki Dél-Koreába, így tőle kérdeztük meg, hogy mennyibe kerül az életük, milyen az iskola és az egészségügy, és hogy visszaköltöznének-e valaha Magyarországra.

Amikor Anna két éve összepakolta a családja életét, nem egy ismeretlen országba költözött: férje, Ji-hoon ugyanis Dél-Koreából származik. A két gyerekük, a tízéves Nóra és a hétéves Milán viszont Magyarországon született, ott jártak bölcsődébe és óvodába, ott voltak a barátaik, a nagyszüleik és az egész addig megszokott életük. Éppen ezért, nekik rengeteg újdonságot tartogatott a költözés.

„Korábban évente egyszer mentünk Dél-Korába, családlátogatásra. Most viszont itt élünk. Itt élni pedig teljesen más, mint ideutazni. A gyerekek Magyarországon születtek, ott jártak közösségbe, ott volt az egész megszokott életük, ami hiányzott nekik az elején. Nekem pedig egyszerre kellett úgy belevágnom egy új életbe, hogy közben a férjemnek ez tulajdonképpen hazaköltözés volt” – mondja Anna, aki szerint az ottani élet abszolút nem a K-Popról, a Gangnamről és a felhőkarcolókról szól – legalábbis az ő életük nem. De vajon mennyibe kerül egy magyar–koreai család élete Dél-Koreában, és valóban jobb életet tudnak-e teremteni maguknak, mint Magyarországon?

A gyerekek körül forog minden

Annáék egy Szöulhoz közeli kisvárosban élnek, egy aranyos kis lakásban, ahonnan a férje könnyen be tud jutni ahhoz a vállalathoz, ahol IT-projektmenedzserként dolgozik. Ő végzettsége szerint angol-magyar szakos tanár, de ma már inkább csak fordításból, sorozatok és filmek feliratozásából, valamint marketingfeliratok fogalmazásából él, de néha magyarórákat is ad online. A gyerekek pedig iskolába járnak, ami az életük jelentős részét meghatározza: Dél-Koreában az oktatásnak ugyanis egészen más súlya van, mint amit Magyarországon megszoktunk.

„Úgy zajlanak a hétköznapjaink, mint Magyarországon. Reggel iskola, munka, bevásárlás, különórák, este pedig ugyanúgy otthon vagyunk, mint bármelyik másik család. Nálunk is van olyan időszak, amikor úgy érzem, hogy az egész hét a gyerekek órarendje körül forog. Nóra például jár angolra és sportol is, Milánnál egyelőre próbálunk nem mindent egyszerre rátenni. Nekünk fontos, hogy legyen gyerekkoruk is.”

Ötvenezer forint a háziorvos, de van otthon medence és őr: ilyen az élet magyarként Floridában

Ez utóbbi mondatot többször is kihangsúlyozza, mert szerinte Dél-Koreában irreálisan nagyok az elvárások a gyerekek taníttatását illetően. Azt mondja, hogy a teljesítményorientáltság és a különórák kultúrája egészen más szintet képvisel ott, mint Magyarországon. Sokszor azt látja, hogy a szülők között is téma, ki milyen különórára járatja a gyerekét, milyen eredményeket ér el, vagy ki mennyire tehetséges valamiben. Bár náluk is fontos, hogy a gyerekek jól teljesítsenek, ő nem szeretné, ha a gyerekek minden délutánja újabb különórákból állna.

„Ezt mondjuk a férjem nem így gondolja: szerinte minél több lehetőséget kell adni a gyerekeknek, hogy sikeresek legyenek. De ami itt megy, az már túlzás. Szeretném megtalálni a középutat, hogy tanuljanak és legyenek céljaik, de azért mégiscsak gyerekek, szeretném, ha maradna idejük a játszani is.” Ami viszont szerinte jó, az az, hogy a gyerekek állami iskolába járhatnak, ami a külföldiek számára ingyenes. Ez nekik komoly segítség, mert a magán-és a nemzetközi iskolák ott is egészen más költségszintet jelentenének.

A koreai hétköznapok egészen mások

Az állami iskola így náluk nem kompromisszum, hanem tudatos választás volt, ami meglepő, hiszen a nyelvek miatt már amúgy sem volt egyszerű a helyzetük. De persze, ebben is kialakítottak egy saját rendszert. Anna például angolul beszél a gyerekekkel, a férje koreaiul, amikor pedig egymással beszélnek, az angolt használják. És hogy milyen nyelven beszélnek egymással a gyerekek? „Egymás között váltogatják a magyart és az angolt. Nekem fontos, hogy a magyar megmaradjon nekik, mert Magyarországon születtek és ott töltötték az első éveiket is. Szeretném, ha nem veszítenék el ezt a részüket. De az iskolában koreaiul és angolul tanulnak.”

Az iskolán kívül azonban több olyan hétköznapi dolog is volt, ami meglepte őt. Mert bár a férje révén sokat tudott Koreáról, szerinte egészen más megtapasztalni, hogy milyen az országban nem turistaként, hanem családanyaként élni. Ami viszont különösen meglepte, az a mindennapi szolgáltatások gyorsasága. „Az elején meglepett, hogy itt mindenre van valamilyen gyors megoldás. Szinte mindent telefonról intézünk, bármit házhoz lehet rendelni, és az ember nagyon hamar hozzászokik ahhoz, hogy nem kell napokat várni egy egyszerű dologra. Amikor hazamegyünk Magyarországra, akkor tűnik fel igazán, mennyire természetessé vált ez nekünk.”

Új élet a világ túlsó végén - így talált a háromfős család új otthonra Bali szigetén

A két év alatt ez annyira beépült az életükbe, hogy ma már csak akkor veszik észre, hogy mennyire más, hogy mindig el kell ugrani a boltba, amikor hazautaznak Magyarországra. Ezt egyébként nagy előnynek tartja, ahogyan a biztonságérzetet is. Anna azt mondja, hogy a környékükön nyugodtan elengedi a gyerekeket rövidebb utakra, mert az ott teljesen megszokott.

„Volt már úgy, hogy egyedül elmentek boltba. Ez Budapesten nem történhetne meg. Anyaként az embernek teljesen más érzés úgy elengedni a gyerekét, hogy közben tudom, hogy biztonságban vannak” – mondja Anna, aki szerint a dél-koreaiak ráadásul nagyon barátságosak a gyerekekkel, sok családi program közül lehet válogatni, és ha valahova mennek, gyakran szóba elegyednek velük. Ezt ő is szereti, mert szerinte ettől a gyerekek is könnyebben megtalálják a helyüket.

„A gyerekekkel is sokkal közvetlenebbek, mint amire számítottam. Ha bemegyünk valahova, gyakran szóba elegyednek velük, megdicsérik őket vagy egyszerűen csak mosolyognak rájuk. Anyaként ezt nagyon szeretem, mert ettől egy idő után tényleg azt érzed, hogy a gyerekek is könnyebben megtalálják a helyüket.”

Mennyibe kerül egy családnak Dél-Koreában?

A kérdés persze az, hogy vajon mennyibe kerül egy ilyen élet Dél-Koreában? Bár konkrét összegeket nem szívesen mond, azt elárulja, hogy a legnagyobb kiadásuk a lakhatás. A háromszobás lakás, amiben élnek, kb. havi 1,8 millió dél-koreai wonba, vagyis nagyjából 414 ezer forintba kerül. Ehhez jön még körülbelül 300 ezer won, vagyis nagyjából 69 ezer forint rezsire és internetre. Utána az élelmiszer náluk a legnagyobb kiadás, amire 800–900 ezer won, vagyis nagyjából 184–207 ezer forintot költenek havonta. Igaz, ebbe már benne van az is, hogy időnként étterembe is elmennek.

A következő nagy tétel a gyerekek különórája: erre havonta körülbelül 500 ezer won, vagyis mintegy 115 ezer forintot költenek. Anna szerint azonban ez még korántsem számít soknak Koreában: ismer olyan családokat, amelyek ennek a háromszorosát is kifizetik. A közlekedéssel, a szórakozással és az egyéb kiadásokkal együtt így nagyjából 4,5 millió won, vagyis valamivel több mint egymillió forint megy el náluk egy hónapban.

Ennek ellenére Anna szerint kényelmesen élnek, és még félretenni is tudnak.

Külföldön élő magyarokat kérdeztünk: vajon hazajönnének a kormányváltás után?

A nagy kiadások ellenére Anna nem mondaná, hogy Dél-Korea drága. Szerinte sok múlik azon, hol él valaki, milyen lakást választ, és mennyit költ a gyerekek oktatására. És az egészségügy? Eleinte tartott tőle, végül azonban kellemesen csalódott. Azt mondja, már volt olyan, hogy a gyerekek miatt hirtelen kellett orvoshoz menniük, és meglepte, milyen gyorsan kaptak segítséget. Külföldiként eleinte attól félt, nehéz lesz eligazodni a rendszeren, de férje segítségével hamar kiismerte magát. Mivel mindannyian a koreai egészségbiztosítási rendszerben vannak, az ellátásoknak csak egy részét kell kifizetniük. „Nekem anyaként ez nagyon sokat számít, főleg úgy, hogy a gyerekek miatt néha tényleg gyorsan kell orvoshoz fordulni” – mondja.

A család hiányát semmi nem pótolja

Két év után Anna összességében kifejezetten szereti a dél-koreai életet, még akkor is, ha van valami, amit semmi nem tud pótolni: a családja. A nagyszülőket ugyanis évente legfeljebb egyszer látják, így már nem olyan természetes egy délutáni közös program vagy az, hogy csak úgy átugranak egymáshoz. A magyar ételeket könnyebb pótolni, mint azt, hogy a gyerekek nem tudnak bármikor találkozni a nagyszüleikkel. Ettől függetlenül egyelőre nem terveznek visszaköltözni, de Anna sem érzi úgy, hogy végleg elköltöztek volna Magyarországról.

A férjével kötött megállapodásuk szerint a következő 5–10 évben biztosan Dél-Koreában maradnak, hiszen a gyerekek itt járnak iskolába, és mostanra kialakították a saját életüket. Hogy utána mi lesz, azt ők sem tudják, most azonban nem érzik szükségét annak, hogy ezt eldöntsék. „Nem mondanám, hogy végleg elköltöztünk Magyarországról. Inkább most itt van a helyünk, de Magyarország továbbra is az életünk része. Azt hiszem, ezt a kettőt már nem is tudnám egymástól elválasztani. Egy dolgot viszont biztosan tudok: a család hiányát nem lehet semmivel pótolni.”