Egy feminista szemlélettel fejlesztett város nemcsak a nőknek jó, hanem mindenkinek

A nyugati országokban népszerű mozgalommá vált, az elmúlt években megérkezett Magyarországra is a genderinkluzív várostervezés, így lehetőségünk nyílt új perspektívából ránézni a városra, amit ismerünk, és minden hiányosságával együtt azért eléggé szeretünk is. A cikkhez a Feminicity Kollektíva két tagjával, Kammermann Lilla urbanistával és Werk Zsuzsi építésszel beszélgettem. Szervezetük egyelőre kicsi, tizenkét szakemberből áll, akik a legkülönbözőbb területekről érkeznek: várostervezés, építészet, közlekedés és szociológia.

Feminista nők, akik merik is használni ezt a szót. Kezdeményezésük pár évvel ezelőtt egy szakmai olvasókörből nőtte ki magát, ahol közösen dolgozták fel a női szempontú várostervezés külföldi szakirodalmát, minthogy magyar sajnos nemigen volt. Mostanra havi rendszerességgel tartanak megbeszéléseket, eseményeket, és fontos céljukká vált az edukáció és a közösségépítés.

„Az egésznek a nulladik pontja, hogy megértsük, a nők a világon a legnagyobb számú kisebbség, de rajtunk kívül vannak halmozottan hátrányos helyzetben lévő emberek is. Nekünk középosztálybeliként megadatott, hogy építészetet, várostervezést, szociológiát tanuljunk, és ki tudjunk állni az általunk fontosnak tartott értékek mellett. Hangot tudunk adni annak, amit mások csak egy életen át tapasztalnak, hogy hátrányok és akadályok érik őket a városban” – mondja Kammermann Lilla a szervezet hivatásáról.

Kivilágítatlan utcák, hosszú pisisorok: a városaink nincsenek felkészülve a nőkre

Egy jó város nemcsak a nőknek jó

Az alapvető kérdés, amit feltettem a téma kapcsán, az volt, vajon hogy néz ki egy ideális város, ami maximális figyelemmel van a nők igényeire. Ám a Feminicity két szakértője szerint a nők igényei bizonyos tekintetben mindannyiunk igényeit jelentik. Egy feminista szemlélettel fejlesztett város ugyanis a férfiaknak, a gyerekeknek és a mozgáskorlátozott embereknek is hasonlóképpen jó. Miközben nincs egyértelmű recept arra, hogy mitől lesz valami mindenki számára tökéletes.

Ebből pedig az következik, hogy minden városi tér egyéni, az azt használó emberek igényei szerint kell kinéznie. És hogy honnan lehet tudni, hogy mit szeretnének az ott élő emberek? Nos, meg kell kérdezni őket!

A várostervezés és az építészet a XX. század során nem igazán tett fel kérdéseket a tereket, épületeket használó embereknek – bízott a saját szakmai ítélőképességében és ízlésében. Ennek árnyoldala az volt, hogy ezekben a szakmákban vezető és döntéshozó pozíciókban szinte csak férfiak ültek. Ahogy Werk Zsuzsi fogalmaz: „ezeket a városokat férfiak tervezték férfiaknak”. A XX. századi tervezéssel viszont erősen szembemegy a közösségi tervezés XXI. századi szemlélete, amelynek során a tervezők igyekeznek minél több embert megkérdezni, és az ő szempontjaikat érvényesíteni a tervezési folyamatok kialakításában.

„Mostanra egyre nagyobb teret nyer az a vélemény, hogy ha közösen csinálunk valamit, akkor több szempont érvényesül, és többeknek lesz jó hosszú távon” – mondja Lilla, Zsuzsi pedig azzal egészíti ki, hogy bár a városi biztonságot másképp élik meg férfiak és nők, azért a férfiak is szeretnének biztonságos városban élni, így tehát a nők szempontjai a legtöbb kicsit is progresszívebben gondolkodó férfiével azonosak..

Ki ül a kocsiban? Ki vár a mosdóra?

Hogy miért használják másképp férfiak és nők a várost, azt megmutatják a statisztikák, amelyekből kiderül, hogy a nők világszerte jelentősen nagyobb arányban gyalogolnak vagy tömegközlekednek, így nyilvánvalóan a nők fognak szembesülni azzal, hogy nem fér el a babakocsi a járdán, vagy hogy túl rövid ideig világít a zöld lámpa egy nagyobb kereszteződésnél, esetleg azzal, hogy le kell cipelni a babakocsit az aluljáróba, mert az adott csomóponton nem lehet a felszínen haladni. „Mielőtt az autóké lett volna a város, az emberek a felszínen közlekedtek. Ilyen szempontból fontos kérdés, kinek kell lemenni az aluljáróba, és hogy kinek tervezzük a várost: embereknek emberléptékben vagy az autóknak” – mondta el Lilla.

Véleménye szerint, ha kevesebb autó van a városban, az ismét nem csak a nőknek jó, hiszen „így több közterület válik a gyalogosok számára használhatóvá, és csökken a hőszigethatás, ami miatt nyaranta egy katlan a belváros. A statisztikák azt mutatják, hogy már Európában is számottevő esetben halálok az, hogy valaki hőgutát kap.” Amivel ugyancsak inkább a nők szembesülnek a városban, az a közvécék hiánya. A szakértők szerint az embereket a köztérhez való joguktól fosztjuk meg azzal, hogy nincs biztosítva számukra a köztéri mosdóhasználat.

Ha menni kell, hát menni kell: Várostörténeti körkép a nyilvános WC bűvöletében

Természetesen az is fontos kérdés, hogy mit jelent egyenlő lehetőségeket teremteni a mosdóhasználatra férfiaknak és nőknek. Werk Zsuzsitól tudom meg, hogy míg a nők átlagosan hat percet várnak a mosdóra alkalmanként, addig a férfiak nagyjából tizenegy másodpercet, ez pedig számottevő időbeli különbség életünk során. Miközben az építési szabályzatokban a mai napig az szerepel, hogy az új épületekben egyenlő számú férfi- és női mosdót kell létrehozni. Például ilyen szempontok miatt is hangsúlyos, hogy a nők is beleszólhassanak a tervezési folyamatokba.

Nem a tér a félelmetes, hanem a rajta sétáló emberek

Egy másik fontos, a várostervezésben női szempontból vizsgált kérdés a kivilágítatlan terek problémája. A Feminicity szakértői hangsúlyozták, érdemes tudatosítanunk, hogy sosem a tér a hibás amiatt, hogy nem érezzük magunkat biztonságban, hanem a benne járkáló emberek, hiszen a szexuális zaklatást, bántalmazást evidensen mind emberek okozzák. Werk Zsuzsi hangsúlyozza azt is, hogy nemcsak a nők, a férfiak is érezhetik magukat veszélyben a köztereken, ám a két nem percepciója eltérő.

Míg a férfiak inkább attól félnek, hogy kirabolják őket, addig a nők a nemi erőszaktól tartanak elsősorban.

Egy várostervező csapatnak azonban nem áll módjában az emberiség állapotát megjavítani – sajnos. Mit tehetnek akkor? Például minimalizálhatják a gyanúsnak ítélt tereket. Ilyenek például a sötét parkolóházak, aluljárók, elhagyatottabb, kivilágítatlan buszmegállók, nagyobb útszakaszok, amelyeken építkezés zajlik, liftek, amelyekben nincs kamera. „Tervezőként arra tudunk figyelni, hogy minél napfényesebbek legyenek a terek. Ez sokat javít mindenki közérzetén. Ha egy tér elzárt, fontos, hogy legyen egy ablak, amin kilát az ember, ahol ki tud kiabálni, ha baj van. Ha parkolóházról van szó, akkor a lehetőségekhez mérten nyitott tervezés szükséges, például üvegfalak használatával – hogy minél nagyobb esélye legyen valakinek segítséget kérni. Kerülni kell a túl zárt sarkok tervezését is” – mondja Lilla.

A szakértők szisztematikus problémának látják, hogy a tervezők egyetemi oktatásában nem merülnek fel ezek a szempontok, ezért is tartják kifejezetten fontosnak, hogy az önkormányzatok számításba vegyék őket. Ezenkívül fontos lenne, ha az egyetemi oktatás is integrálná a genderinkluzív szemléletet kötelező órák keretében.

„Budapest belvárosában is jelen van a szegénység, csak az átlagember számára láthatatlan”

Pozitív példák a hanyatló Nyugatról és itthonról

A Feminicity Kollektíva szakértői szerint fontos előrelépés Nyugaton, hogy egyre több város önkormányzatában dolgozik genderügyi referens, aki részt vesz a várostervezési döntéshozatalban. Ezenkívül úgy vélik, hogy a legjobban sikerült női szempontú projektek szinte mind közösségi tervezésen alapultak az elmúlt években. Említenek például egy bécsi, kislányoknak készült játszóteret. Miért volt erre szükség? Mert a várostervezők észrevették, hogy a kislányokat a játszótér egyes területeiről – főképp a labdajátékokhoz elkerített terekből – kizárják a fiúk.

És vannak érdekes alulról szerveződő kezdeményezések is a témában. Ilyen például a Devina Kapoor és Neha Singh által alapított éjszakai sétasorozat Mumbaiban nőknek, és amelynek során megbeszélik egymással az éjszakai város veszélyeitől való félelmeiket. Ezeket a sétákat mostanra egyébként több európai városban átvették, van például Bécsben és Temesváron is.

De nem kell feltétlenül Bécsig vagy Indiáig szaladnunk jó példákért, hiszen a budapesti városfejlesztés az elmúlt időszakban érvényesített ilyen és hasonló szempontokat. Az új zebráktól, közlekedési lámpáktól, az autós forgalom csökkentésétől és a zöld felületek növelésétől érezhetően jobb hely lett a főváros. Az önkormányzati fejlesztésekben pedig élen jár a nyolcadik, a hatodik és a második kerület – amelyek az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a nők számára is élhetőbb legyen Budapest.