előfizetésem
Hírlevél
A legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, hogy egész életedben rettegsz a hibázástól
Senki sem kerülheti el a hibákat – mégis sokan rettegünk tőlük, és keményebben ítéljük meg magunkat, mint bárki mást. De valóban akkora problémát jelentenek, mint hisszük? A hibázás nemcsak elkerülhetetlen, hanem a fejlődés egyik legfontosabb eszköze is.
Senki nem él olyan „sterilen”, hogy az életben ne állna meg időnként, és olykor ne bánná meg a múltbéli cselekedeteit. A hibák okait, lehetőségeit, valamint jelentőségét elemezzük Homoki Lilla pszichológussal, a Budapest Pszichológia szakértőjével.
Mi számít hibának?
Az élet küzdelmek sorozata, amelyen lehetetlen hibázás nélkül végighaladni. Sokan próbálnak biztonságosan élni, mert félnek a buktatóktól és nem futnak neki a nagyobb akadályoknak. Ugyanakkor az is tekinthető hibának, ha valaki meg sem próbál erőt venni magán és életet lehelni a mindennapjaiba. Ennek megfelelően aki bármivel is próbálkozik, az nagy valószínűséggel hibázni fog. Nem biztos azonban, hogy ez probléma, hiszen a hibákból tanulunk a legtöbbet.
„A hibában az az érdekes, hogy sok esetben nincs objektív mértékegysége, ami alapján valamit hibának lehetne minősíteni. A hiba ugyanis – ha a mindennapi életben előforduló szituációkat nézzük – sokszor szubjektív. Függ az értékrendünktől, a szándékainktól, a környezetünktől, a társadalmi elvárásoktól, sőt az adott közösség értékrendjétől is. Hibának az tekinthető, ami ezektől eltér.”
A környezet számára egy adott helyzetben az elvárt viselkedés számít megfelelőnek, az ettől eltérő pedig hibásnak számíthat. Az önazonosság vonatkozásában viszont fontos szempont, hogy saját magunknak is megfeleljünk, és ne kizárólag más mércéjével küzdjünk – az ugyanis nagyon megterhelő.
Az önbizalom nem ajándék, hanem kőkemény mentális munka
„Vannak, akik azért nem hibáznak, mert a hiba gondolata is szorongást kelt bennük, így inkább elkerülik azokat a szituációkat, amelyekben hibázhatnak. Egyeseket teljesen leblokkol a hibázástól való félelem. Ez pedig már gátol bennünket az előrehaladásban és megakadályozhat abban, hogy kihasználjuk a bennünk rejlő potenciált. Aki pedig ezt lazábban kezeli, az lehet, hogy akkor sem ijed meg, ha esetleg hibázik.”
Ne rettegjünk, hanem éljünk
Jellemzően, aki fél a hibázástól, jobban is ostorozza magát, ha félrecsúszik valami. Az szorongó embernek nehezebb szembenéznie ezekkel a helyzetekkel, és sok esetben tisztában is van ezzel a nehézségével. Szorongó hozzáállással általában nehezebb kiteljesedni, és hideg fejjel átgondolni a cselekedeteinket, illetve döntéseket hozni.
A kulcs tehát az, hogy ne rettegjünk, hanem éljünk.
Sokkal egyszerűbb korrigálni is, ha nyugodtan és higgadtan állunk hozzá a feladatokhoz. Ebben nagy szerepe van a környezetnek is: félelemkeltés helyett segíthet, ha elfogadóan állunk a másik hibájához, és arra motiváljuk, hogy tanulási lehetőségként tekintsen a helyzetre.
Amikor mégis becsúszik egy hiba, fontos tudni, hogy vannak kényszerhelyzetek, ahol csak rossz vagy kevésbé jó megoldások közül választhatunk. Amikor utólag visszagondolunk, és azt kérdezzük: miért vállaltam el azt a munkát, ahol már az interjún láttam, hogy toxikus a vezető, vagy miért vittem abba a szervizbe a laptopomat, ahol tönkretették? Ám az önostorozás helyett jusson eszünkbe, hogy az akkori tudásunk és szándékunk szerint valószínűleg a lehető legjobb dolgot cselekedtük. Ezekben a kényszerhelyzetekben pedig az ember igenis büszke lehet magára, hogy végigment egy számára kedvezőtlen úton. Szükségtelen utólag elítélni az akkori énünket.
„Érdemes átkeretezni a dolgokat. Amikor több rossz megoldás közül csak a kevésbé rosszat tudjuk választani, az nem mindig rajtunk múlik, hanem sokszor a körülményeken is. Öt év távlatából már lehet, hogy találnánk egy jobb megoldást. Fontos látni, hogy az akkori tudásunkkal valószínűleg a legjobbat próbáltuk kihozni a helyzetből. Nem biztos, hogy épít minket, ha utólag, akár évek távlatából ítélkezünk önmagunk felett.”
Lilla elfogadásra buzdít, és hangsúlyozza: a legtöbb hiba fejlődési lehetőség is. A következő hasonló helyzetet ugyanis már nagyobb tudással és tapasztalattal sokkal jobban fogjuk tudni kezelni.
Merj végre igent mondani a saját igényeidre - és nemet mások elvárásaira
Önostorozás
Hiba esetén gyakran megszólal a belső hangunk, amely sokszor korábbi kritikákból épül fel. Ezek a nem ritkán toxikus mondatok velünk maradnak. Érdemes őket fenntartással kezelni, hiszen gyakran mások saját tapasztalatait tükrözik, nem a mi valóságunkat. Ezek a mondatok gyakran túlzóak, és idővel egyszerűen beszivárognak a gondolkodásunkba.
„Ezek a belső kritikus hangok többek között a számunkra fontos emberek visszajelzéseiből, a saját tapasztalatainkból, valamint a személyes értékeinkből és elvárásainkból alakulnak ki. Ha ez a belső kritikus hang túlzó vagy túl kemény hozzánk – olyannyira, hogy az már bénítóan hat ránk –, érdemes foglalkoznunk vele.”
A legtöbben arra törekszünk, hogy az önképünk elfogadható legyen számunkra, és ha olyan hibát követünk el, amit nem tudunk ezzel összeegyeztetni, azt nehéz elfogadni. A figyelmetlenségből adódó hibákat talán könnyebb feldolgozni, mint azokat, amelyek az értékrendünkkel ütköznek. Ha van lehetőség korrigálásra, érdemes élni vele – azonban ehhez bátorság és felelősségvállalás kell.
„Ha nem tudjuk jóvátenni, amit szeretnénk, akkor is fontos elismerni, hogy valamit nem csináltunk jól. Ez a másik fél számára sok esetben segíthet a feszültség csökkentésében. Amikor azonban elmarad a kimondás, a felelősségvállalás és a megbeszélés, olyankor a feszült légkör és a harag könnyen fennmaradhat. Ilyen helyzetben mi magunk sem élhetjük át a konfliktus rendezéséből fakadó megkönnyebbülést.”
Bizonyos helyzetekben a hibázó félben is megjelenhet a harag. Nehéz ugyanis megbocsátani magunknak egy-egy rossz döntést vagy rosszkor kimondott mondatot. Ha ez túlzott mértéket ölt, meg kell tanulnunk a megfelelő „polcra tenni” az eseményt.
Elengedni valamit lelki munka. Azonban néha ez az egyetlen megnyugtató lehetőség, akkor is, ha nem ideális. Ezt saját magunkért tesszük, hogy békében élhessünk. Van ugyanis, amit egyszerűen nem lehet megoldani. A haragot ráadásul gyakran rosszul kezeljük, és az egy társadalmilag kevésbé elfogadott érzelem, különösen nőktől.
“Ha nincs módunk rendezni a konfliktust a másik féllel, és helyrehozni a hibánkat, önmagunkban érdemes rendezni a helyzetet a saját lelki egyensúlyunk érdekében. Fontos megengednünk magunknak azt is, hogy haragudjunk, még akkor is, ha azt társadalmilag kevésbé kezeljük jól.”
Sok helyen hallani, hogy a haragot szomorúsággá kell alakítani, de ez nem mindig igaz. A valódi haragunk helyett olykor lehet, hogy szomorúságot mutatunk, mivel az egy kevésbé konfrontatív, és elfogadható érzelem. Viszont fontos emlékeztetnünk magunkat, hogy nem kell elítélnünk az érzéseinket. Jogunk van haragudni arra, aki ártott nekünk. A saját magunkkal szembeni harag viszont nagyon ártalmas lehet, különösen akkor, ha tartósan jelen van és túlzó módon jelenik meg. Ilyen esetben muszáj foglalkoznunk vele.
„Sok esetben nem tanuljuk meg konstruktívan kezelni a haragot, pedig a harag egy erős érzelem, amely megfelelően kezelve pozitív cselekvésekre sarkallhat bennünket.”
Terápiára jársz? Ezek a jelek mutatják, hogy jó úton haladsz
Feloldozás
Fontos, hogy észrevegyük azt is, amit jól csinálunk. Ez egy erős belső kritikával rendelkező embernek nagy kihívást jelenthet. Szabad motiválni és vállon veregetni magunkat! A hibázás a tanulás része, ugyanakkor nem minden környezet reagál rá egyformán, így érdemes különbséget tenni a között, ami rajtunk múlik, és a között, ami nem. Ismerjük a mondást: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nem lehet minden nap száz százalékon teljesíteni, ezért fontos, hogy a saját teljesítményünkkel és elvárásainkkal kapcsolatban is rugalmasak legyünk.
„Ha valaki a munkahelyen hibázik, fontos, hogy felelősséget vállaljon és erőfeszítéseket tegyen a helyzet rendezésére.” Ha kisebb hibáról van szó, segíthet egy vállrándítás és a felismerés: „volt egy rossz napom”. Nagyobb hibák esetén viszont fontos az empatikus megközelítés saját magunk és környezetünk felől is. Ilyen esetben segíthet az írás, mint feldolgozási módszer a gondolatok rendszerezése. A helyzet átbeszélése hozzánk közel állókkal is segíthet tisztán látni, és szükség esetén a terápia is szóba jöhet.
„Beszéljünk magunkhoz úgy, mint a legjobb barátunkhoz, és forduljunk megértéssel magunk felé. Gyakran sajnos nem a tényekre szorítkozunk, hanem ítélkezünk. Érdemes észrevenni, hogy mit csináltunk jól, amellett, hogy felismerjük, mit tanultunk egy-egy hibából. Sokszor talán nem is maga a döntés volt a rossz, hanem a kivitelezés csúszott félre.”
.Ne feledd, hogy az erős érzések erős emberekre jellemzőek – azonban fontos határt szabni annak, hogy ezek az érzések milyen irányba visznek minket.
