Ezért visel meg ennyire a kudarc, és így fordíthatod a javadra

Elbukni senki nem szeret. A kudarcainkhoz megannyi fájdalmas érzést tudunk kapcsolni, mint a szégyen, csalódottság, szomorúság. Hiába a mondás, hogy a hibáinkból tanulhatunk, útmutatót már nem kapunk hozzá, hogy azt hogyan is kéne. Sokan emiatt pedig igyekezni is elfelejtenek, hiszen a kudarctól való félelem bénítólag hat rájuk. Hogyan tudunk akkor mégis előnyt kovácsolni felsült próbálkozásainkból? Szakértő segít kiigazodni a választ illetően.

A kudarc az az érzés, amit legtöbben szeretnénk minél gyorsabban magunk mögött hagyni. Pedig éppen ezek a fájdalmas pillanatok mutathatnak rá arra, min lenne érdemes változtatnunk, és milyen irányba érdemes továbbindulnunk. Homonnai Varga Anna – mindfulness- és life coach, önreflexiós folyamatkísérő és a Rising Spirit Coaching alapítója szerint az első lépés nem a továbblépés, hanem az, hogy megértsük, mit is jelent számunkra valójában a kudarc.

Elbuktam, de meghat ez engem egyáltalán?

„Amikor mélypontra kerülsz, általában nemcsak az adott helyzet fáj, hanem az is, hogy amit addig az életedről vagy önmagadról gondoltál, egyszerűen szétesik. Egy kudarc ilyenkor könnyen személyes történetté válhat, egy belső bizonyossággá magadról, hogy „nem vagyok elég”, „elrontottam” vagy „erre sem vagyok képes”. Pedig a kudarc önmagában nem ezt jelenti, ezt a jelentést te adod neki” – mondja a coach.

Azok az alkalmak, amikor valahogy nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, valóban a kelleténél sokkal mélyebben égnek bele a fejünkbe. Egy vizsga, amin megbuktunk, egy állásinterjú, ahová betegen is elmentünk, a táncverseny tinikorunkban, vagy egy első randi – ezek olyan események, amelyek kiemelt rizikófaktort jelentenek kudarcügyileg, de az az igazság, hogy az élet bármely területén kopogtathat ez a kellemetlennek ható érzés.

Szakértőnk szerint a kudarc megítélésében a fordulópont ott kezdődik, amikor nem menekülsz ebből az élményből, nem próbálod meg elnyomni magadban a nehéz érzéseket, hanem megállsz, és őszinte vagy magaddal. Ránézel arra, hogy mi történt valójában, és kapcsolódsz ahhoz, ami benned zajlik. Ettől fogva a kudarc már nemcsak egy fájdalmas élmény, hanem egy lehetőség, egy forrás is lehet.

Megvan a légzéstechnika, ami segíthet megtörni a stressz ördögi körét

Egyetlen kérdés döntheti el, hogyan lépsz tovább

Két út áll előttünk, és ahhoz, hogy tudjuk, melyikre kell lépnünk, egy kérdést kell feltennünk magunknak: valóban bánt minket ez a kudarc? Az első válaszlehetőség, hogy valójában nem. Csupán a társadalom számára tűnhet ez hibának, és mi csak a külvilág reakciójától tartunk. Meglehet, sosem akartunk konyhatündérek lenni, így az, hogy ehetetlen galuskát csináltunk, semmit nem mutat abból, mennyire vagyunk kompetens felnőttek. (Furcsán konkrét példa? Meglehet, személyes élményből inspirálódtam.)

Vagy amikor sorozatban elhasaltunk az algebra vizsgákon, az segített ráeszmélni, hogy pályát tévesztettünk, és így lehetőséget kaptunk arra, hogy olyanba vágjunk bele, amit valójában élvezünk. Egyedülállónak lenni 30 évesen? Elméletben kudarc, gyakorlatban viszont lehet, hogy olyan szabadnak és boldognak érzed magad, mint még soha. Nem kell a kollektív „kudarckönyvtárhoz” ragaszkodnunk akkor sem, ha úton-útfélen sajnálkozó pillantásokba botlunk csak azért, mert a mi forgatókönyvünk más. Olyan francia filmes.

A második lehetőség már igaz, fájdalmasabb: ilyenkor igazán szíven talál minket a kudarc, és dédelgetett álmaink hullanak szét percek alatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az útnak vége. Egy visszautasítás nem örök és nem univerzális. Ha én annak idején megkapom azt az állást, amelyre egyetem után azonnal jelentkeztem, ma nem írnám ezeket a sorokat. Nem kell hinnünk a sorsban vagy egy nálunk okosabb univerzumban – bár így talán könnyebb lenne belenyugodni a kudarcainkba. Lesznek dolgok, amelyeket, ha valóban és őszintén nagyon szeretnénk, akkor lesz erőnk újra és újra harcba szállni értük.

Ahogy a coach fogalmaz: nem az határoz meg minket, amikor elbotlunk, hanem az, hogy mennyire vagyunk bátrak szembenézni azzal, amire rámutat ez az élmény. A mélységből való sikeres felemelkedés mércéje pedig nem az, hogy milyen gyorsan jutunk túl ezen, hanem az, hogy meg tudunk-e állni, és vissza tudunk-e nézni, hogy megvizsgáljuk, mi történt.

Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tudatosítsuk: mindenki szokott kudarcot vallani, még ha úgy is tűnik, hogy rajtad kívül mindenki más sikert sikerre halmoz.

Így gyógyítsd a belső gyermeked, hogy a párkapcsolatodban is boldog lehess

Önéletrajz a kudarcainkból:miért hangosabb a siker?

A sikereinket hangosan ünnepeljük, míg kudarcainkról mélyen hallgatunk – ez pedig a Princeton Egyetem egyik professzorának is feltűnt. Johannes Haushofer, aki a New Jersey állambeli egyetemen pszichológia és közpolitika adjunktusa, felsorolta posztjában mindazokat a díjakat, pályázatokat és ösztöndíjakat, amelyeket végül nem nyert el.

Azzal a céllal tette ezt, hogy „kiegyensúlyozza a róla alkotott sikeres ember képét”, és ezzel másokat arra ösztönözzön, hogy a csalódások ellenére is próbálkozzanak tovább. A számok törvényét pedig ismerjük: minél többet próbálkozunk, annál nagyobb az esélye, hogy sikerrel járunk.