A mentális egészség kérdése már egyre kevésbé tabu, ami kifejezetten jó dolog. Ennek a változásnak azonban korántsem biztos, hogy pozitív hozadéka, hogy a terápiás szakzsargon egyre inkább beépülni látszik a közbeszédbe.
Ezeket láttad már?
A személyiségjegyek léteznek, az életünk velejárói, nem pedig megoldandó problémák. Az emberek különbözőek, mindenkinek vannak szokásai, különcségei, és néha bizonyos érzések talán túl erősek. Azonban ezek nem feltétlenül jelentik azt, hogy ezzel terápiás keretek között kellene foglalkozni. A terápiás szakzsargon és az öndiagnosztizálás azonban a mindennapi élet részévé vált, legyen szó kapcsolatokról, munkáról, és arról, hogy kik is vagyunk valójában.
A személyiség része
Egy 2024-es felmérés szerint a Z generációs fiatal lányok 72 százaléka mondta azt, hogy a mentális egészségügyi kihívások az identitása fontos részét képezik. Az idősebb férfiaknál ez az arány mindössze 27 százalék. A fiatalabb generáció hajlamos arra, hogy a dolgokat ok-okozati összefüggésekbe helyezze, rendszerezze és elméletekben gondolkodjon. Így gyakran a magyarázatokért cserébe elveszíthetik a dolgok rejtélyét, vagy az emberi jelzőket.
A felmérés szerint tehát ma már mentális betegségeikkel és diagnózisaikkal határozzák meg önmagukat ahelyett, hogy a szerepeikkel, belső értékeikkel azonosulnának.
Változott a közbeszéd
Elég csak az utóbbi idők közösségi médiában látható trendjeire gondolni. Amikor a Szex és New York-sorozatot bemutatták, a karakterek különböző szeretni való jelzőket kaptak – ma toxikusak, kapcsolatfüggők. Más sorozatok feledékeny, szétszórtságuk miatt izgalmas karakterei figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) címkét kapnak. Ami korábban félénkséget jelentett, az most spektrumzavar. Ami egyedivé, szívből jövővé és akár idegesítővé tett, most egy-egy kategória, és a jellemzést egyfajta szakmai diagnózis váltja fel. A beleegyezésük és mindenfajta szakmai felkészültség nélkül diagnosztizálunk embereket, beleértve saját magunkat is.
A szociális szorongás nem egyszerű izgalom vagy félelem, ezért érdemes foglalkoznod vele
„Az utóbbi egy-két évtizedben kialakult »poppszichológia« nagyon feltűnően jelen van a közbeszédben, ahogyan az emberek értelmezik egymást és saját személyiségüket. Régen erre például az irodalom adta a keretet, most a pszichológiának egy sajátos átértelmezése, ami sok esetben rendkívül leegyszerűsít és stigmatizál. Ez pedig félreértésekre ad okot és más elbírálást ad, mintha hétköznapi tulajdonság alapján értelmezzük a viselkedést” – mondja dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, habilitált egyetemi docens.
„Népszerű az öndiagnózis, megfejtést, megoldást várunk tőle, azonban ehelyett sokszor sajátos szerepet tölt be az ember életében. Ha azonosítok másban egy betegséget, annak a két lábon járó megfelelőjeként kezdem el látni, és ezzel létre is hozzuk a zavart. Ez tulajdonképpen a hatvanas években megalkotott stigmatizációelmélet megfelelője, azaz idővel a címke elterelheti a figyelmet a valódi problémáról, felmentést adhat és álönismeretet produkálhat.”
Az élet nem diagnosztizálható
Léteznek olyan közhelyek, minthogy az élet kiszámíthatatlan, vagy hogy az érzéseknek nem lehet parancsolni. Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy teljesen logikátlanul és intuitívan cselekedett, beleszeretett valakibe annak ellenére, hogy tudta, hogy nem lehet happy end a vége, kimondott valamit, amit azonnal megbánt, egy vita hevében úgy viselkedett, ahogy sosem akart. Persze mindenből lehet tanulni, a kérdés csak az, hogy létezésünk minden pillanatát meg kell-e magyarázni, és meg kell-e oldani.
„Az öndiagnózis veszélye sokszor az, hogy a legegyszerűbb magyarázatot adja az okokra, ahelyett, hogy a gyakran bonyolult összefüggéseket elemezné és értelmezné. Gyakran úgy működik ez, mint egy szemüveg, amit az ember felvesz, mindent azon keresztül lát, és úgy is érkezik meg terápiára. Nem tartom hasznosnak, ha a terápia célja az, hogy egy diagnózis mentén jól körülhatárolható betegséget eltüntessünk a kliensből. Vannak persze olyan helyzetek, amikor erre van szükség, de a diagnózisok gyakran beszűkítik az önészlelést.”
Arra példaként, hogy miért nem feltétlenül szükséges mindent diagnosztizálnunk vagy analizálnunk, a szorongás kérdését járjuk körbe. „Az egzisztenciális pszichológia azt hangsúlyozza, hogy a szorongás a létezés része, az önismeret egyik kiindulási pontja, és ahelyett, hogy az lenne a cél, hogy megszüntessük, meg kell tudni, mi váltja ki. Persze van olyan szintje, ami igényli szakember beavatkozását” – mondja Kőváry Zoltán, miért nem érdemes szimplán csak ott megállni, hogy »szorongó típusok« vagyunk.
A hétköznapi pszichológia
A mentális egészséggel foglalkozni kifejezetten hasznos; megérteni saját magad működését jó dolog. Ugyanakkor azzal együtt, hogy ezt felismertük, azt is meg kell tanulni, mikor érdemes ezzel leállni. Ma már bátran beszélünk olyan témákról is, mint a toxikus pozitivitás vagy túlzott önfejlesztés, ahogyan arról is, hogy az olyan rejtélyes és misztikus dolgokat megélni, mint mondjuk a szerelem, kifejezetten jó csak átélni anélkül, hogy azonnal analizálnánk, miért pont ő.
Egy pszichológus jó tanácsa azoknak, akik változás és nagy lépés előtt állnak
„Az átpszichologizált gondolkodás behozhatja a túlanalizálási kényszert, ami akadályozza a spontán megélést és tapasztalást. A hiperreflexió megakadályozhatja az élmények spontán áramlását, és kifejezetten káros is lehet. Azonban a szakember segítsége nagyon fontos, ha tényleg szükség van rá.”
Mindennapi szorongásaink
Valószínűleg a felgyorsult életmóddal együtt járó stressz és szorongás az egyik legnagyobb mentális teher, ami a legtöbbeket érint, és ami alól a legnehezebb kivonni magunkat. Vajon megfordítható-e ez a kérdés, mi van akkor, ha a stressz egy jelentős részét pont az adja, hogy minden egyes rezdülésünket szeretnénk megmagyarázni, kategorizálni, és megoldást találni rá?
Mi történik akkor, ha a túlanalizálás és az elfojtás közötti arany középút keresését tűzzük ki célul? Ha a tökéletesség hajszolása helyett inkább elfogadnánk, hogy lesznek dolgok, amiket elrontunk, és döntéseink, amiket megbánunk, és dolgok, amiket nem tudunk megmagyarázni?
Kinőttem a munkahelyemet, és lelkifurdalásom van miatta - most hogyan tovább?
„Nagyon egyedi, hogy ki mikor érzi úgy, hogy foglalkoznia kell a mentális egészségével. Amikor azonban eljut arra a pontra, hogy segítségre van szüksége, akkor kell a külső nézőpont és a szakértő segítői kapcsolat. Ezt applikációk és önsegítő könyvek nem tudják megadni, csak valódi, mély, empatikus kapcsolat segíthet” – mondja Kőváry Zoltán, akivel arról is beszélgetünk, hogy milyen gyorsan fejlődő iparág lett a mentális egészség.
„A túlcímkézés olyan helyeken is generálhat problémákat, ahol egyébként nem is vennénk észre, hogy vannak. Az alkalmazások gyártóinak vagy az iparág szereplőinek az a célja, hogy használják a termékeiket, ennek pedig az a veszélye, hogy nem felszabadít, hanem éppen függővé tesz.”
Az élet fontos és kevésbé izgalmas kérdéseinek megfejtése egyidős az emberiséggel. A mentális egészség kérdésköre, a pszichológia rengeteg ember életét, megértését és mindennapjait könnyítette meg, társadalmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Azonban nem mindegy, mennyire és hogy épül be a mindennapokba, hogyan található meg az egyensúly. „Érdemes a múltat boncolgatni, hogy megértsük a jelent és lássuk a jövőbeli lehetőségeket. De nem szükséges mindig mindent abból levezetni” – javasolja a szakember.
