A gyermekotthonokról sok mindent gondolunk, pedig a valóság egészen más

A Papírsárkány Gyermekalapítvány 2020 óta dolgozik azért, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekek az egyszeri vagy rendszeres pénzbeli adomány mellett valódi emberi kapcsolódást, figyelmet és hosszú távú lelki támogatást is kaphassanak. Szabó Tímeát, az alapítvány létrehozóját a kezdetekről, a személyes mentorálás jelentőségéről, a gyermekotthonokat övező tévhitekről, illetve arról is kérdeztük, hogy mi hiányzik leginkább a rendszerből.

Bár a legtöbben adományokkal azonosítják a segítségnyújtást, sok gyermek számára ennél is többet jelent, ha van egy felnőtt, aki figyel rá, meghallgatja, és hosszú távon is mellette marad. A Papírsárkány Gyermekalapítvány éppen ezt a személyes kapcsolódást szeretné megteremteni az állami gondoskodásban élő fiatalok számára.

Mikor érezted először azt, hogy a segítségnyújtás valamilyen formában az életed meghatározó része lesz?

Egészen fiatal korom óta bennem van az, hogy szeretnék segíteni másokon. Az évek során sokféle társadalmi üggyel találkoztam, legyen szó hajléktalanságról, állatvédelemről vagy idősek támogatásáról. Akkoriban még nem volt olyan egyszerű önkéntes lehetőségeket találni, mint ma, nem lehetett néhány kattintással jelentkezni egy programra, de én tudatosan kerestem ezeket a lehetőségeket.

Amikor egyetemista lettem, egyre több önkéntes tevékenységben vettem részt, később pedig egy nagyvállalat CSR programjait koordináltam. Onnantól kezdve még hangsúlyosabb lett az életemben a segítségnyújtás.

Más ügyek mellett is elköteleződhettél volna, mi volt az a tapasztalat vagy felismerés, ami végül az állami gondoskodásban élő gyerekek támogatása felé vezetett?

Ott, ahol felnőttem, a mai napig működik gyermekotthon, én pedig már általános iskolás koromban ismertem ott élő fiatalokat. Jártam is bent az intézményben, így nagyjából megértettem, hogyan működik ez a világ. Később, amikor önkénteskedtem vagy különböző társadalmi projektekben vettem részt, valahogy mindig visszataláltam ehhez az ügyhöz.

Budapestre felköltözve fogalmazódott meg bennem, hogy nem csupán alkalmanként szeretnék nekik segíteni, hanem hosszabb távon és mélyebben kapcsolódnék ehhez az ügyhöz. Ekkor született meg az alapítvány ötlete.

Milyen célokkal, vízióval jött létre a Papírsárkány Gyermekalapítvány?

Alapítványunk célja a hosszú távú, pozitív társadalmi hatás elérése azáltal, hogy közösségünkkel támogatjuk a gyermekotthonban nevelkedő gyerekeket. A 2020-as alapításkor én már több éve segítettem gyermekotthonokat vállalati önkéntes programokon keresztül, és azt láttam, hogy az egyszeri segítségnyújtás nagyon fontos. Egy adomány, egy épületfelújítás vagy egy ajándékcsomag valóban örömet tud okozni, és sok esetben nagy szükség is van rájuk.

Ugyanakkor azt is éreztem, hogy a gyerekekhez igazán közel kerülni, őket valóban meglátni és lelkileg is támogatni, csak hosszabb távon lehet. Innen jött a mentorálás gondolata. A cél az, hogy legyen egy felnőtt, aki kísérhet egy gyereket, valaki, akihez fordulhat, amikor nehézséggel találkozik, vagy akár csak szeretne megosztani egy hétköznapi történetet. A kezdetekkor inkább az élményprogramokra helyeztük a hangsúlyt, az azóta sikeresen működő, hosszú távú mentorprogramunk felépítése hosszabb folyamat volt.

Miért lehet szükségük külső, civil segítségre az intézményeknek ebben a tekintetben?

Gondoljunk bele: egy nevelőnek akár 10-15 gyerekről kell egyszerre gondoskodnia, vagyis ők elképesztően leterheltek. A gyerekeket el kell vinni óvodába vagy iskolába, reggeliztetni, vacsoráztatni, segíteni a tanulásban, konfliktusokat kezelni, este lefektetni őket. Ugyanazokat a feladatokat látják el, mint egy családban egy szülő, csak egyszerre sokkal több gyermekkel.Ilyen körülmények között természetes, hogy nagyon nehéz minden gyerek számára elegendő egyéni figyelmet nyújtani.

Amikor az önkénteseink megérkeznek, akkor néhány órára kizárólag a gyerekekre koncentrálnak – meghallgatják őket, beszélgetnek és játszanak velük. Sokszor elmesélik, mi történt velük az előző héten, milyen élményük volt az iskolában, mi bántja őket. Ez kívülről talán apróságnak tűnik, de számukra nagyon fontos.

Nem a gyermekvállalás az egyetlen, ami boldogságot adhat

A mentorprogramotok mára több lépcsőből áll. Miért tartottátok fontosnak, hogy a mentorálást egy hosszabb ismerkedési szakasz előzze meg?

Az évek során megtapasztaltuk, hogy a mentorálás rendkívül értékes, de egyben nagyon komoly elköteleződést igényel. Nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha valaki egyik napról a másikra mentor lesz. Ezért alakítottuk ki az Alkotó Kezek Pajti programot. Ennek keretében önkéntes csoportok járnak rendszeresen gyermekotthonokba. Nagyjából ugyanannyi felnőtt van jelen, mint ahány gyerek, de még nincsenek kijelölt mentor-mentorált párosok. Ez egy biztonságos első lépés mindkét fél számára.

Az önkéntesek megismerik a gyermekotthonok működését, a gyerekek pedig őket. Közben pedig kialakul egy közösség is az önkéntesek között. Mi nem szeretjük kívülről kijelölni a párokat. Szerintünk sokkal jobban működik, ha a gyerekek és a felnőttek maguk találnak egymásra.

Korábban említetted az élményprogramokat. Mesélj ezekről, milyen programokon vehettek, vehetnek részt a gyerekek?

Nagyon változatosak az élményprogramjaink: korábban voltunk kutyaterápián, lovasterápián, különböző táborokban, közösségi eseményeken. Azt láttuk, hogy ezek a programok hihetetlenül sokat adnak a gyerekeknek. Nemrég például kalandparkban voltunk, de jártunk a Cyberjumpban, és rendszeresen szervezünk budapesti kirándulásokat is. Ilyenkor nem egyszerűen egy programot szervezünk, hanem megpróbálunk olyan élményeket adni, amelyek valóban tágítják a világukat, miközben szórakoztatóak és izgalmasak számukra.

Az élményprogramok mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a gyerekek minél több életpályával és lehetőséggel találkozzanak. Sokan elsősorban azokat a szakmákat ismerik, amelyeket a közvetlen környezetükben látnak. Ezért rendszeresen szervezünk pályaorientációs programokat és szakmai napokat, hogy szélesebb perspektívát kapjanak arról, milyen jövőt képzelhetnek el maguknak, és elhiggyék: a tehetségük és a kitartásuk messzebbre viheti őket, mint gondolnák.

Mondhatjuk, hogy a gyermekotthon-felújítások szintén a tevékenységeitek közé tartoznak?

Igen, és bár önkéntesként korábban részt vettem hasonló projektekben, nem gondoltam, hogy ez a Papírsárkány egyik fontos területe lesz. A terepen viszont szembesültünk azzal, hogy mekkora szükség van rá, mivel a gyermekotthonok állapota gyorsan romlik. Sok gyerek él bennük, intenzív a használat, miközben a szükséges felújításokra olykor éveket kell várni. Jellemzően vállalati önkéntesekkel dolgozunk ezeken a projekteken.

Sok cég keresi azokat a csapatépítő programokat, amelyeknek társadalmi haszna is van, így a kettőt nagyon jól össze lehet kötni. Ilyenkor mi szervezzük és koordináljuk a teljes folyamatot, a cégek pedig önkénteseket biztosítanak hozzá. A nagyobb munkáknál szakemberekkel működünk együtt, hogy valóban minőségi és tartós végeredmény születhessen. Nemrég például Bicskén újítottuk fel egy gyermekotthon iskoláját – egy nagy csapattal három napon keresztül dolgoztunk.

A gyermekotthonokkal kapcsolatban ma is élnek tévhitek társadalomban. Te melyekkel találkozol leggyakrabban?

Talán a leggyakrabban hangoztatott tévhit az, hogy a gyermekotthonban élő gyerekek egytől egyig árvák és mindegyikük bűnelkövető. Valójában a többségüket bántalmazás, elhanyagolás vagy más súlyos probléma miatt emeltek ki a családjukból. Nem azért kerültek oda, mert valami rosszat tettek, és nem is azért, mert nincsenek szüleik. Továbbá ma már jellemzően nem nagy árvaházakban, hanem kisebb, 10-15 fős otthonokban élnek, amelyek gyakran családi házakban vagy kisebb épületekben működnek.

Az elmúlt időszak botrányai ráirányították a figyelmet a gyermekvédelemre. Ez segítette vagy inkább nehezítette a munkátokat és az otthonokban élő, a visszaélésekben nem érintett gyerekek helyzetét?

Voltak negatív és pozitív hozadékai is. A gyerekek szempontjából nem feltétlenül szerencsés, ha folyamatosan reflektorfénybe kerül az a közeg, ahol élnek. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy sokan fordultak a gyermekvédelem felé, és ennek az önkéntes jelentkezők számában egyértelműen érződött a hatása. Többen kerestek meg bennünket azért, mert a hírek nyomán elkezdtek érdeklődni a téma iránt, és szerettek volna valamit tenni a gyerekekért.

Bullying nem csak az iskolában létezik, így ismerheted fel a valódi jeleit felnőttként is

Meglátásod szerint mi a gyermekvédelmi rendszer legnagyobb hiányossága ma?

Többek között a szakemberhiány. Ahogy említettem, a nevelők munkája fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő. Rengeteg feladatuk van, miközben a megbecsültségük és a fizetésük nincs arányban a felelősségükkel. Ennek következménye, hogy egyre nehezebb megfelelő szakembereket találni. Több olyan gyermekotthon kényszerült bezárásra azért, mert egyszerűen nem volt elegendő dolgozója. Ilyenkor a gyerekeket más intézményekbe vagy nevelőszülőkhöz helyezik át.

Ez egy gyermek számára azt jelenti, hogy elveszíti a megszokott környezetét, a nevelőit, a barátait, a közösségét. Egy gyermekotthonban élő fiatal életében 40-50 felnőtt is megfordulhat, mire nagykorú lesz.

Mi az, ami a leginkább megmarad benned a gyerekekkel való találkozásokból?