előfizetésem
Hírlevél
Ez a dolog határozza meg, hogy szorongó, perfekcionista felnőtt lesz-e a gyermekedből
Vannak gyerekek, akik már egészen kicsi koruktól fogva úgy élnek, mintha egy láthatatlan mérce lebegne a fejük felett. Minden rajzot, minden felelést, minden mozdulatot egyfajta vizsgának élnek meg. Ezek a fiatalok már a legkisebb botlásnál is megremegnek, megkérdőjelezik önmagukat. Ezzel szemben mások könnyedén hibáznak, nevetnek egy jót, majd újrapróbálkoznak.
A kérdés a szakembereket is régóta foglalkoztatja: mitől válik egy gyerek szorongó perfekcionistává, míg mások egészséges önbizalommal haladnak előre az életben? A fejlődéslélektan szerint a válasz nem egyetlen tényezőben rejlik. Már Sigmund Freud is hangsúlyozta a korai élmények jelentőségét, a családi mintázatokat, a genetikai hajlamot, valamint a társadalmi elvárások szálait. A modern kutatások azonban egy cseppet árnyaltabb képet mutatnak.
Ahol minden kezdődik: a családi minták szerepe
A gyerekek elsődleges világa maga a család: anya, apa, nagyszülők, testvérek. Ez az a közeg, ahol megtanulja, hogy mit jelent hibázni, mit jelent megfelelni és mit jelent önmagának lenni. Amikor ebben a közegben a szeretet felételekhez kötött, például teljesítményhez vagy viselkedéshez, akkor a gyermek könnyen értelmezheti azt úgy, hogy csak akkor értékes, ha hibátlan. A túlzottan kritikus, magas elvárásokat támasztó szülőkből nincsen hiány.
Sokszor azonban elfelejtjük, hogy ők nem rossz szándékból formálják így a gyerekeket, hanem sokszor saját, feldolgozatlan mintáikat adják tovább. Egy generációkon átívelő teljesítmény-kultusz alakulhat ki, amiben a dicséret ritka vendég, a hiba viszont gyakori látogató. Ezzel szemben azok a gyerekek, akik feltétel nélküli elfogadást tapasztalnak, nagyobb eséllyel alakítanak ki erős önbizalmat, rugalmas énképet. Számukra a kudarc nem identitás, hanem egy új lehetőség a javításra. Egy átlagos esemény, amin túl kell lépni és a lehető legjobbat kihozni belőle.
Így hat a felnőtt életedre, ha gyerekként te voltál a szüleid érzelmi támasza
„A szorongó perfekcionizmus kialakulásának hátterében legtöbbször nem egyetlen markáns élmény áll, hanem inkább egy olyan ismétlődő tapasztalati közeg, amelyben a gyerek fokozatosan azt tanulja meg, hogy a biztonság, a szerethetőség vagy az elfogadás valamilyen módon a teljesítményéhez kapcsolódik, még akkor is, ha ez soha nincs kimondva.” - mondta el Czombos Zita, okleveles pszichológus, sématerápiás konzultáns jelölt. Hozzátette, hogy ilyen közeg lehet például az, ahol a dicséret elsősorban az eredményekre érkezik, miközben a puszta jelenlét vagy az erőfeszítés kevésbé kap visszajelzést, ahol a hibák hangsúlyosabb reakciót váltanak ki, mint az, ami jól működik, vagy ahol a szülői válaszok kiszámíthatatlansága miatt a gyerek nem tud stabil kapaszkodót kialakítani arra vonatkozóan, mikor „elég jó”, és mikor nem.
A személyiség és a biológia szerepe
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban az öröklött temperamentumot sem. Egyes gyerekek eleve érzékenyebb idegrendszerrel születnek. Ők intenzívebben reagálnak a stresszre, a kritikára, a bizonytalanságra. Ez azonban önmagában még nem probléma, nem a végzetet jelenti, hiszen mindez a megfelelő környezetben kreativitássá és empátiává alakulhat.
A fejlődéslélektani kutatások, köztük Jerome Kagan munkái, rámutatnak arra, hogy a gátlásosabb, visszahúzódóbb gyerekek nagyobb eséllyel válnak szorongóvá, de csak akkor, ha a környezet nem segíti őket az érzelmeik szabályozásában. Fontos tehát, ha érzékeljük, hogy érzékenyebb, szorongóbb gyermekünk van, akkor próbáljuk meg jobban támogatni őt abban, hogy önmaga lehessen. Mondjuk el neki, hogy egy hibától nem dől össze a világ, ettől még lesz lehetősége sikeresnek lenni, kiteljesedni.
Az iskola mint erősítő tényező
Amikor a gyerekek belépnek az oktatási rendszerbe, akkor újabb mércék jelennek meg az életben. Jegyek, versenyek, összehasonlítások, prezentációk, mesemondás és társai. Egy olyan közegben, ahol a hibát büntetik, a teljesítményt pedig értékelik, könnyedén megerősödik a perfekcionista hajlam. Carol Dweck „rögzült és fejlődési szemlélet” elmélete különösen releváns lehet ebből a szempontból. Azok a gyerekek ugyanis, akiket a képességeikért dicsérnek - „okos vagy”, „ügyes vagy” -, hajlamosabbak kerülni a kihívásokat, mert félnek attól, hogy kudarcot vallanak. Ezzel szemben azok, akiket az erőfeszítésükért ismernek el, rugalmasabban viszonyulnak a hibákhoz.
Rendben van a család, a munka és a pénz is, mégis reggeltől estig szorongok
Czombos Zita kiemelte: itt még az is erősítő tényező lehet, ha a családban magas elvárások vannak jelen, akár kimondva, akár finoman közvetítve. „Ha a gyerek korán kerül olyan helyzetbe, ahol a saját teljesítményén keresztül próbálja szabályozni a környezet érzelmi állapotát, például úgy, hogy „jó gyerekként” igyekszik elkerülni a feszültséget vagy a csalódást.” Ezeknek a gyerekeknek mindig ott a belső kritikus hang, amely bár nem velük születik, fokozatosan alakul ki.
Kezdetben csak külső hangokból áll: szülők, tanárok, kortársak visszajelzéseiből. Ezeknek az embereknek a mondandója idővel beleolvad a gyerek agyába, és egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy már saját magát kezdi el folyamatosan monitorozni. Ez a belső megfigyelő nemcsak értékel, hanem szankcionál is: szégyennel, bűntudattal, végül szorongással, gyakran pánikkal.
Hol a határ?
Fontos különbséget tenni aközött, amikor valaki magas színvonalra törekszik, és aközött, amikor a tökéletességet hajkurássza. Az egészséges igényesség inspirál, motivál, de nem bénít meg. Lehetőséget ad a hibázásra, és tanulási, fejlődési potenciálként tekint rá.
Ezzel szemben a káros perfekcionizmus könyörtelen, gyakran irracionális.
Sosem a fejlődésről szól, hanem a hibától való rettegésről. Az érintettek gyakran halogatnak, mert inkább nem kezdenek bele semmibe - úgysem lesz tökéletes. Ha pedig mégis belekezdenek, gyakran félve, szorongva, pánikkal teszik azt, és egész nap kattog az agyuk, hogyan lehetett volna másképp, jobban csinálni az adott dolgot.
Ez a mantra segített, hogy szorongás alatt jobban legyek
Van kiút a perfekcionizmus csapdájából?
A mai gyerekek nemcsak a család és az iskola elvárásaival szembesülnek. Ott az idealizált, szűk valóság is, amely a közösségi médiából árad. A tökéletes élet illúziója tovább erősíti azt az érzést, hogy mindig jobbnak, szebbnek, sikeresebbnek kell lenni. Ez a folyamatos összehasonlítás azonban veszélyes lehet azokra a fiatalokra, akik már eleve hajlamosak a szorongásra.
De van egy jó hír: a perfekcionizmus nem megváltoztathatatlan. Tudatos neveléssel, érzelmi támogatással és megfelelő mintákkal a gyerekek megtanulhatják elfogadni a saját tökéletlenségüket. A kulcs mindig az, hogy megismerjék önmagukat, megtanulják, hogy senki sem tökéletes. A cél egy olyan környezet megteremtése, ahol a „nem tökéletes” nem egyenlő a „nem elég jóval”.
A legnagyobb ajándék egy gyerek számára tehát az, hogy engedjük hibázni. Hagyjuk őt szabadon megtapasztalni az életet, hogy ne kelljen állandóan megfelelnie egy láthatatlan mércének. Hiszen végső soron nem a tökéletesség teszi értékessé, hanem az, hogy mindig képes felállni, erős maradni, tovább haladni - még akkor is, ha valami nem úgy alakul, ahogy elsőre elképzelte.
