előfizetésem
Hírlevél
Kirepült a gyermeked? A szülői szereped attól nem tűnik el, csak átalakul
A gyerekek elköltözése kívülről nézve sokszor egy természetes, sőt örömteli életesemény. A fiatal önálló életet kezd, a szülők pedig végre több időt tölthetnek egymással és önmagukkal. Közelebbről nézve azonban ez az átmenet korántsem mindig ilyen egyszerű. Egy évtizedeken át tartó, intenzív gondoskodó szerep egyik napról a másikra megváltozik, és a korábban állandóan jelen lévő feladatok helyére hirtelen csend kerül. Hogyan lehet egyszerre megélni a veszteséget és az újonnan kapott szabadságot?
Az úgynevezett üres fészek szindrómáról sokat hallunk, mégis könnyű félreérteni, mit is jelent valójában. Nem feltétlenül pszichés zavarról van szó, sokkal inkább egy olyan természetes átmenetről, amelyben a veszteség és a felszabadulás érzése egyszerre lehet jelen. Erről beszélgettünk Joó Dalma tanácsadó szakpszichológussal, és képzésben lévő családterapeutával, aki szerint ez az időszak nemcsak a gyermek elengedéséről, hanem a szülői szerep és az önmagunkhoz való viszony átalakulásáról is szól.
Egy természetes életszakasz krízissé válhat?
„Egy természetes életszakasz és egy pszichológiai jelenség lehet egy és ugyanaz” – fogalmaz a szakértő. A pszichológiában ezt normatív krízisnek nevezik. Olyan természetes fordulópontról van szó, amelynek megélése és az ahhoz való alkalmazkodás pszichés terhet jelenthet az egyén számára. Hasonló folyamat a serdülőkor vagy akár a gyermekvállalás időszaka is. Az üres fészek szindróma ennek fényében egyfajta gyászreakcióként is értelmezhető.
A gyermek fizikailag eltávolodik, megváltozik a mindennapi jelenléte, és vele együtt egy korábbi életforma is véget ér. Ez azonban önmagában még nem jelent problémát. A hiány, a szomorúság, a bizonytalanság vagy akár a megkönnyebbülés mind természetes érzések lehetnek egy ilyen változásban. Talán éppen az teszi nehézzé ezt az időszakot, hogy egymásnak látszólag ellentmondó érzések jelennek meg egyszerre.
Toporzékolás, sírás, dühroham: szakértő mondja el, hogyan kezelheted helyesen
Hiány, öröm, szabadság, gyász – mind egyszerre vannak jelen
A szülők egy átmeneti gyászreakciót élhetnek meg, amelyben az érzelmek meglehetősen ambivalensek lehetnek. Hiszen a gyermek kirepülése egyfelől veszteség. Eltűnnek a közös reggelek, a hétköznapi rutin, a folyamatos gondoskodás és az a tudat, hogy valaki mindig ott van a másik szobában. Másfelől azonban felszabadulás is lehet. Évtizedeken át gondoskodni valakiről, folyamatosan felelősséget vállalni érte és alkalmazkodni az igényeihez nem könnyű feladat.
Így teljesen természetes, ha a szomorúság mellett egyfajta megkönnyebbülés is megjelenik. A szülő visszakaphat valamennyit abból a szabadságból, amelyről hosszú időre lemondott. „A megkönnyebbülés teljesen természetes érzés” – hangsúlyozza a szakértő. „Évtizedekig gondoskodni és nevelni fárasztó feladat, amiből a gyermekkel való érzelmi és fizikai távolodás fájdalma mellett is felszabadító lehet nyugdíjba vonulni.”– mondja a szakember.
Éppen emiatt bűntudat is megjelenhet. Egy szülő akár rosszul is érezheti magát azért, mert örül annak, hogy több ideje lett, könnyebben szervezheti az életét, vagy újra elkezdhet olyan dolgokat, amelyekre korábban nem jutott energiája. Pedig a pozitív érzések nem teszik semmissé a veszteséget.
Nemcsak a gyermek költözik el, hanem egy régi identitás is
A változás egyik legnehezebb része sokszor nem a csend, hanem az a kérdés, hogy mi kerül a helyére. A szülői szerep ugyanis különösen a gyermek kiszolgáltatottabb éveiben rendkívül központivá válhat. A mindennapok jelentős része a gondoskodás, a szervezés és a felelősség köré épül. Amikor ez hirtelen kisebbé válik, felmerülhet a kérdés, ha már nincs rám ugyanúgy szükség, akkor mi tölti meg a mindennapjaimat?
Megjelenhet a haszontalanság vagy a feleslegesség érzése, a magány, sőt egyfajta identitáskrízis is. Különösen nehéz lehet ez akkor, ha valaki hosszú éveken keresztül elsősorban anyaként vagy apaként határozta meg önmagát, miközben saját hobbijai, társas kapcsolatai, karrierje vagy személyes céljai háttérbe szorultak. A helyzetet tovább árnyalhatja az is, hogy a gyermek kirepülése gyakran egybeesik az idősödéssel, a szülők élethelyzetének megváltozásával vagy a párkapcsolat újraértékelésével.
Hirtelen nemcsak azt kell megtapasztalni, hogy a gyermek nincs otthon, hanem azt is, hogy milyen lett az életünk nélküle. Persze, az, hogy valaki mennyire nehezen alkalmazkodik az üres fészekhez, számos körülménytől függ. Számít, hogy van-e párkapcsolata, milyen volt a gyermeknevelés időszaka, mennyire szorította háttérbe önmagát a gyermekei kedvéért, illetve épített-e ki saját életet a szülői szerepen kívül. Az is jelentős, hogy valaki mennyire szabadságorientált, vagy éppen a hovatartozás, a gondoskodás és a családi kapcsolatok jelentik számára az élet egyik legfontosabb kapaszkodóját.
Anyák és apák valóban máshogy gyászolnak?
A nemi különbségek ebben a kérdésben is megjelenhetnek, de önmagukban korántsem magyarázzák meg, ki hogyan reagál. Ha a hagyományos anya- és apaszerepekből indulunk ki, az anyák gyakran intenzívebben élhetik meg a változást, hiszen jellemzően aktívabban vesznek részt a mindennapi gondoskodásban és a gyermek körüli operatív feladatokban.
„Ez azonban nem törvényszerű. Legalább ilyen fontos az érzelmi involváltság, az, hogy ki mennyire tekinti identitása központi részének a szülőséget, illetve hogy milyen saját élete van a családon kívül” - említi Dalma. A férfiak gyakrabban fordulhatnak a gyakorlatias megoldások felé, például a gyermek anyagi biztonságának vagy lakhatásának megteremtésére koncentrálnak. A nők általában könnyebben beszélnek az érzéseikről, míg a férfiak számára egy tevékenység, egy cselekvés lehet a megküzdés egyik fontos eszköze.
De ezek csak tendenciák. Nincs kötelezően női vagy férfi módja annak, hogyan kell megélni egy gyermek kirepülését.
A szülői szerep nem szűnik meg, csak megváltozik
Az egyik legfontosabb felismerés talán éppen az, hogy a gyermek elköltözésével a szülői szerep nem tűnik el. Csak kisebb lesz. A gyermeknek felnőttként már nem ugyanarra a gondoskodásra van szüksége, mint korábban, de továbbra is fontos a támogatás, a figyelem és az érzelmi biztonság. A kapcsolat tehát nem megszűnik, hanem átalakul. Ráadásul a leválás sem egyetlen pillanatban történik. Különválhat az érzelmi, a fizikai és az anyagi önállósodás. Egy fiatal elköltözhet úgy, hogy még szüksége van anyagi segítségre, miközben érzelmileg már sokkal önállóbb. Ezért a kirepülést érdemes folyamatként látni, nem egyetlen eseményként.
Érzelmileg éretlen szülővel nőttél fel? Ezek lehetnek a párkapcsolati nehézségeid
Amikor a hiány már nem múlik el magától
A természetes gyászreakció önmagában nem jelent problémát. Érdemes azonban figyelni arra, ha valaki hosszabb távon sem tudja megtölteni tartalommal az önálló életét, gondolatainak szinte minden területe továbbra is a gyermek körül forog, vagy az állandó aggódás és kontroll uralja a kapcsolatot. A túlzott kontroll ráadásul éppen azt nehezítheti meg, amire a szülő valójában vágyik, hogy közeli, szeretetteljes kapcsolatban maradjon a gyermekével.
Ha a szorongás, a depresszív tünetek vagy a magány tartósan eluralkodnak, az már olyan jelzés lehet, amelyre érdemes odafigyelni. Ilyenkor nem az a cél, hogy valaki túllépjen a gyermekén, hanem hogy újra felépítse azt az életet, amelyben a gyermeknek fontos helye van, de már nem ő jelenti az élet teljes tartalmát.
Nem elveszítjük egymást, hanem újra meg kell tanulnunk másképp kapcsolódni
Az üres fészek időszaka nem egyetlen pillanat, hanem egy hosszú folyamat. A legfontosabb talán az, hogy merjük megélni az ambivalens érzéseket. Ha fáj, fájhat. Ha megkönnyebbülést hoz, azt sem kell szégyellni. Ha pedig azt érezzük, hogy végre újra van időnk valamire, amire évtizedek óta vágytunk, annak is lehet örülni. Közben érdemes újra felfedezni az énidőt, a párkapcsolatot, a barátságokat, a saját érdeklődésünket és mindazt, ami korábban háttérbe szorult. Persze legalább ilyen fontos beszélni a gyermekekkel arról, hogyan szeretnénk kapcsolódni egymáshoz ezután.
A leválás nem elutasítás. A távolság nem szeretethiány. És az, hogy egy gyermeknek már nincs szüksége arra, hogy minden nap gondoskodjanak róla, nem jelenti azt, hogy többé nincs szüksége a szüleire. Talán az üres fészek valódi kérdése nem is az, hogyan éljük túl azt, hogy a gyermekünk elment. Hanem az, hogy mit kezdünk azzal az új térrel, amelyet a távozása létrehozott. A kapcsolat megmarad, csak a szerepek arányai változnak meg. És ebben az új egyensúlyban talán nemcsak a gyermek találhat rá a saját életére, hanem a szülő is újra megtalálhat valamit önmagából.
