előfizetésem
Hírlevél
Válás után van, aki új frizurát csináltat, én vettem egy olívaligetet Dél-Olaszországban
Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer maguk mögött hagyják a megszokott életüket, és egy napos, déli helyen kezdenek új fejezetet. Képzeletben már ott ülnek egy árnyékos teraszon, a távolban olajfák sorakoznak, az asztalon házi készítésű tészta és egy pohár bor várja őket. Az Instagramon naponta százszor találkoznak a dolce vita különböző verzióival, és ilyenkor könnyű elhinni, hogy létezik egy egyszerűbb, nyugodtabb, emberibb élet valahol a mediterrán világban. A legtöbben azonban megmaradnak az álmodozás szintjén. Nem úgy, mint Riedl Annamari, aki saját olíva ültetvényt vett Olaszország déli féltekén.
Az olasz életérzés hazai képviselőjeként ismert kommunikációs szakember évekkel ezelőtt elhatározta, hogy már nemcsak beszélni szeretne Olaszországról. Mivel dédmamája nápolyi volt, Annamari otthonosan mozgott a mediterrán világban, aztán eljött a nap, amikor annak egy darabja az övé lett. Elsőre azt hinnénk, hogy ingatlant vett, ahogy sok más ember, aki szerelmes Olaszországba, és aki megengedheti magának.
Mert a legtöbben nyaralót vásárolnak a tengerparton, vagy egy apartmanba fektetik a pénzüket, Annamari azonban egy olívaligetet vásárolt Pugliában, és ezzel egy különleges fejezet kezdődött. A költségek meglepően alacsonyak egy olasz ingatlanhoz képest még úgy is, hogy több száz eurós nagyságrendről beszélünk, amelyért cserébe évente több liter prémium minőségű olívaolaj érkezik Annamarihoz.
Több mint rajongás
Annamari neve mára összeforrt az olasz kultúra népszerűsítésével. „Amióta az eszemet tudom, kötődöm az olasz életérzéshez. Ez a szeretet pedig jóval mélyebbről fakad annál, mint amit néhány nyaralás vagy egy jól sikerült városlátogatás elindíthat az emberben. Nápolyi dédnagymamám története ráadásul gyerekkorom óta láthatatlan szálként köt az országhoz” - kezdi a beszélgetést.
Három éve élünk Spanyolországban, és már nem akarunk hazaköltözni
Talán ezért is alakult úgy, hogy a romantikus fantáziakép helyett mindig a valóságot kereste mögötte. Nem érte be a képeslapokra illő utcákkal, az ott élő embereket akarta megismerni. Nem elégedett meg azzal, hogy talált egy jó éttermet, a mögötte álló családot is ismerni akarta. Így ismerte meg azt a társadalmi és kulturális közeget, amelyből az egész dolce vita táplálkozik. Évek alatt olyan kapcsolatrendszert épített ki, amelyben helyet kaptak diplomaták, kulturális intézmények vezetői, olasz vállalkozók és helyi családok is. Ez viszont még kevés volt a saját olíva ültetvényhez.
„Ha valaki néhány évvel korábban azt mondja nekem, hogy egyszer Pugliában lesznek olívafáim, valószínűleg csak nevetek rajta. Egyrészt Nápoly felé húzott a szívem, másrészt mindig egy citromligetet képzeltem el magamnak” – meséli. A sors azonban másképp alakult. Annamarit egy napon egy régi olasz barátja keresete meg egy különleges lehetőséggel. Pugliában, az olajfákat sújtó járvány után egy fiatalokból álló csapat olyan programot indított, amely
egyszerre szolgálta a helyi közösségek támogatását és az olajkultúra fennmaradását.
Az érdeklődők kisebb területekhez, olajfákhoz kapcsolódhattak, miközben a program bevételeiből a járvány miatt nehéz helyzetbe került idősebb gazdákat is támogatták. „Először csak érdekes történetnek tűnt, aztán néhány nappal később ugyanezzel a projekttel találkoztam az interneten egy olasz oldalon. Mintha minden ugyanabba az irányba mutatott volna. Végül felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, beszélgetni kezdem velük, majd nem sokkal később személyesen is ellátogattam hozzájuk, hamarosan pedig már a saját olíva ültetvényem árnyékában sétáltam.”
Új élethelyzet, új fejezet
Annamari romantikus történetét hallgatva fel sem merült bennem, hogy mindehhez bármilyen nehézség is kötődhet. Tévedtem. Mint kiderül, az olívaültetvény vásárlása idején az élete egy nehéz fordulóponthoz érkezett. Tizennyolc év házasság után kilépett a kapcsolatból, és bár a válás békésen történt, mégis újra kellett definiálnia saját magát és a jövőjét.
„Mindenki máshogy reagál egy ilyen helyzetre. Van, aki új frizurát csináltat, más sportolni kezd, világ körüli útra indul vagy teljesen új életet épít. Én a változások helyett inkább egy új életteret kerestem, ami hosszú távon inspirálhat. Ekkor jött a pugliai projekt” - magyarázza, és rögtön hozzáteszi, hogy ezzel egyidőben látta lelki szemei előtt a szüreteket, a közösségi eseményeket, az embereket, akiket egyszer majd oda visz, és a történeteket, amelyek ott születnek.
Nem sokkal később ez mind valóra vált. Annamari hamar megszervezte az első olívaszüretet, ahova kezdetben egy magyar barátját hívta. A legtöbb ember fejében ilyenkor valószínűleg egy hosszú, munkával teli nap jelenik meg, de a valóság ennél egyszerűbb. A fák fenntartását és a gondozását helyi szakemberek végzik, a tulajdonos és vendégei pedig az élmény kedvéért csatlakoznak a szürethez, miközben megismerhetik a helyi gazdákat, bepillanthatnak a préselés folyamatába és olyan helyekre juthatnak el, ahová egy átlagos turista sokkal nehezebben. De megtapasztalják azt is, hogy az olívabogyó nyersen bizony nem is olyan mennyei, mint ahogy gondolnánk.
„A magyarok többsége csak az üvegben találkozik olívabogyóval, így amikor először megkóstolják a frissen szedett termést a fáról, rendszerint meglepődnek. A nyers olívabogyó ugyanis keserű. Nagyon keserű. De mindig hagyom, hogy megkóstolják” – mondja nevetve.
Portugália többet érdemel egy hosszú hétvégénél, idegenvezető mondja el, mit ne hagyj ki
Egy korty Olaszország egyenesen az erkélyéről
Az olasz életérzés azonban nem csak az utazások során jelenik meg Annamari életében. Budapesti otthonának nyolc négyzetméteres erkélye lassan mini mediterrán kertté alakult, itt ugyanis egy fügefa, rozmaring, zsálya, bazsalikom és citrusféle között egy különleges szőlőfajta is helyet kapott. Érdekesség, hogy bár az Italia nevű lugasszőlő eredetileg csak árnyékot adott volna, hirtelen termőre fordult, Annamari pedig úgy döntött, hogy bort készít belőle. És az egyik borász barátja segítségével megszületett az első saját borkollekciója, a csendes Stile di Vita és a habzó Andiamo!.
Neki tehát az olívaültetvény nem volt elég, a dolce vita létérzést egészen az otthonáig vitte. Amikor arról kérdezem, hogyan képzeli el magát öt év múlva, nem kell sokat gondolkodnia, már látja maga előtt a kis pugliai házat. „Nem kell nagy villára vagy luxusingatlanra gondolni, én egy kisebb, 40-50 négyzetméteres házat keresek nagy terasszal a kinti konyhának, ahol új projekteket valósíthatok meg, vagy csak időnként visszavonulhatok és élvezhetem a mediterrán élet romantikáját” - mondja végül, én pedig elhiszem, hogy rövidesen ezt megvalósítja.
Mert aki Budapestről belevág egy saját olívaültetvény vásárlásába, majd saját olasz bort készít az erkélyén termő szőlőből, az előtt nincsenek álmok, előtte csak lehetőségek vannak, és ha a dolce vita úgy alakul, akkor él velük.
