Szakértő árulja el, tényleg nehezebb-e 40 éves kor felett szerelembe esni

Az ember egy idő után már nem feltétlenül ugyanazt keresi, mint húszévesen. Több élettapasztalattal, tisztább önismerettel és egy kialakult életvitellel a hátam mögött egészen más szempontok kerülhetnek előtérbe, amikor társra vágyom. A szabadság és a függetlenség mellett azonban ott lehet a bizonytalanság is: mi van, ha a nagy szerelem már nem érkezik meg?

Egy esküvő, egy válás, az újrakezdés vagy akár a második nagy szerelem története könnyen elindíthat bennem egy összehasonlítást. Vajon én hol tartok a saját életemben? Mintha létezne egy láthatatlan menetrend, amely megszabja, mikorra kellene megtalálnom a társamat. Pedig a kapcsolatoknak nincs pontos időzítése, és az sem törvényszerű, hogy aki egy bizonyos életkorig nem találta meg a párját, annak később már ne lenne esélye egy valóban mély, harmonikus kapcsolatra.

Orbán Nóra párkapcsolati szakértő szerint önmagában az életkor keveset árul el arról, miért vagyok egyedül, és még kevésbé határozza meg azt, milyen lehetőségek várnak rám a későbbiekben. Az évek múlásával ugyanis nemcsak az élethelyzetünk, hanem az igényeink és a kapcsolatokhoz való viszonyunk is megváltozik. Talán éppen ezért érdemes más szemmel tekintenünk erre az életszakaszra. Nem úgy, mint egy határvonalra, hanem mint egy olyan időszakra, amikor már sokkal tisztábban láthatjuk, hogy milyen párkapcsolatot szeretnénk.

Nincs egyetlen oka annak, ha valaki még keresi a társát

Annak, hogy valaki negyven év felett is párt keres, számtalan oka lehet. Létezik olyan ember, aki éveken keresztül elsősorban a karrierjére koncentrált. Más újra és újra hasonló párkapcsolati helyzetekben találta magát anélkül, hogy felismerte volna a mögöttes mintázatot. Előfordulhat az is, hogy valaki nagyon nehezen elérhető ideált keres, tart az elköteleződéstől, vagy olyan korábbi tapasztalatokat és hiedelmeket hordoz magával, amelyek akaratlanul is befolyásolják a választásait.

Orbán Nóra szerint ezért érdemesebb a „miért vagyok még egyedül?” kérdés helyett arra figyelni, milyen külső és belső tényezők alakították eddig a párkapcsolati történetünket. A korábbi kapcsolatok, a családból hozott minták és az önmagunkról vagy a szerelemről kialakított elképzelések mind hatással lehetnek arra, kit engedünk közel magunkhoz. És itt rögtön felmerül egy másik kérdés is: kit keresünk valójában, amikor a „Nagy Ő”-ről beszélünk?

Miért lesz valójában negyven felett létfontosságú a szépség?

Az „igazi” nem a tökéletes embert jelenti

A romantikus ideálokkal kapcsolatban gyakran hallani azt a tanácsot, hogy érdemes lejjebb adni az elvárásokból, mert a tökéletes partner úgysem létezik. Orbán Nóra ezzel csak részben ért egyet. Úgy véli, nem az a cél, hogy valaki hibátlan társat találjon. Sokkal inkább azt kell felismernünk, mely tulajdonságok, értékek és kapcsolati működés igazán fontosak a számunkra, és mely különbségek azok, amelyekkel együtt tudunk élni. Ehhez viszont önismeretre van szükség.

Arra, hogy tudjuk, kik vagyunk, milyen kapcsolatban érezzük jól magunkat, mire van valóban szükségünk egy társ mellett, és mi az, ami hosszú távon összeegyeztethetetlen velünk. Nóra értelmezésében az „igazi” tehát nem az, aki mindenben tökéletes, hanem az, akivel a számunkra lényeges területeken összeillünk. Ahol pedig különbözünk, ott képesek vagyunk elfogadni egymást. Egy működő kapcsolatban egyik félnek sem kell folyamatosan szerepet játszania vagy megfelelnie ahhoz, hogy szerethető legyen.

Negyven év felett mást keresünk?

Az életkor önmagában nem írja át, mire vágyunk a szerelemben, de a tapasztalataink igen. Orbán Nóra szerint jó esetben az évek múlásával pontosabbá válhatnak az igényeink és tisztábbá a céljaink. Többet tudunk meg arról, milyen kapcsolatban érezzük jól magunkat, milyen dinamikák működnek számunkra, és melyek azok, amelyekhez már nem szeretnénk visszatérni. Ennek azonban van egy másik oldala is. A tapasztalat tudatossá tehet, de merevebbé is.

Könnyen előfordulhat, hogy a sok csalódás után már nemcsak a valóban fontos határainkat védjük, hanem olyan apróságokat is kizáró okként kezelünk, amelyeknek valójában kevés közük van egy kapcsolat minőségéhez. A párkapcsolati szakértő szerint életünk különböző szakaszaiban más-más kapcsolatokat kereshetünk. Fiatalabb korban fontosabb lehet a felfedezés, a tapasztalatszerzés vagy az élmény, később pedig előtérbe kerülhet a tudatosabb társ- és jövőkép.

Ez azonban szerinte egyáltalán nem jelenti azt, hogy a szenvedélynek vagy a játékosságnak el kellene tűnnie.

A valódi ragyogást nem egy csodakrém vagy smink okozza, hanem ez a tulajdonságod

Igény vagy elvárás?

Talán az egyik legnehezebb kérdés negyven év felett az, hogy miből nem érdemes már engedni, és mikor válik a tudatosság olyan szigorú feltételrendszerré, amelyen végül senki nem tud átjutni. Orbán Nóra szerint fontos különbséget tenni igény és elvárás között. Az igény annak felismerése, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy jól működjünk egy kapcsolatban. Az elvárás ezzel szemben könnyen arról kezdhet szólni, hogy a másik embert saját elképzeléseinkhez akarjuk igazítani.

Nem ugyanaz tudni, hogy olyan társra vágyunk, akiben megbízhatunk, akivel meg tudjuk osztani az életünket, és aki egyszerre lehet szövetségesünk, barátunk és szerelmünk, mint előre elkészített listával vizsgálni, hogy valaki megfelel-e minden egyes pontnak. Egy kapcsolat működéséhez természetesen kompromisszumokra és közös megoldásokra is szükség van. Ez azonban nem ugyanaz, mint beérni valakivel pusztán azért, hogy ne legyünk egyedül.

Ha már a kapcsolat elején azt érezzük, hogy a másik majdnem jó, csak bizonyos számunkra fontos dolgokat kell figyelmen kívül hagynunk, az hosszú távon mindkét fél számára bizonytalanságot teremthet.

Van még pillangós szerelem negyven felett?