Létezhet olyan társadalom, ahol a hatalom nem az uralkodásról szól?

Amikor matriarchátusról beszélünk, egy képzelet szülte kép élhet a fejünkben, ahol a nők a férfiakat igába hajtva uralkodnak, majd egy istennő előtt mutatnak be áldozatot. Pedig erről szó sincs. Régóta patriarchális alapokon nyugvó társadalmunkat nehéz lenne máshogy elképzelni, pedig sokat tanulhatunk azoktól a civilizációktól, ahol a feminin energiák nyertek maguknak teret.

Bár a matriarchális társadalmak száma ma már csekély, működésük fontos kérdéseket vet fel arról, hogyan gondolkodunk a hatalomról, a közösségről és a nemi szerepekről. Vajon valóban csak egyféleképpen szerveződhet egy társadalom, vagy léteznek olyan modellek is, amelyekből a modern világ is tanulhat?

Artemisz és az amazonok – honnan erednek a matriarchátusok?

Gyorstalpaló gyanánt vegyük is át, mit nevezünk ma matriarchátusnak. Röviden: olyan társadalmi rendszert, amelyben a nők rendelkeznek az elsődleges hatalommal, és gyakran ők vezetik a családokat, nemzetségeket, törzseket vagy államokat. Ezekben a társadalmakban az öröklődés és a leszármazás rendszerint a női ágon keresztül történik. Mind a mai napig több, rendszerint a világ elől elzárt közösséget ismerünk, amelyekben a női vezetés és a társadalmi szerveződés sajátos formái figyelhetők meg.

Ilyen az indonéziai minangkabau nép, az észak-amerikai irokéz és hopi törzsek, valamint a kínai mosuo közösség is. A matriarchátus fogalma azonban még ennél is régebbre nyúlik vissza, hiszen már az ókori görög mitológiában is felfedezhetünk erre a társadalmi rendszerre tett utalásokat. Az amazonok fontos szerepet játszottak történeteikben mint legendás harcos nők, csakúgy, mint Artemisz, a hold istennőjének köre, amely rettenthetetlen vadásznőkből állt.

Ugyanakkor a matriarchátus tényleges létezése a tudósok között vitatott, és különbséget tesznek a matriarchális és a pusztán matrilineáris (ami az anyai ágon való öröklődést jelenti) társadalmak között. Bár a matriarchátusokat a modern közbeszéd gyakran olyan ideális társadalmakként ábrázolja, amelyeket egyenlőség és béke jellemez, a történelmi bizonyítékok és az antropológiai értelmezések összetettek és változatosak, tükrözve a nemi szerepekről és a hatalmi viszonyokról alkotott eltérő nézőpontokat az emberi társadalmakban.

Feminista vagyok, ezeket a döntéseket hoztam az esküvőmön

A matriarchátus kifejezés, amilyen értelemben mi ma azt használjuk, a 19. század végén keletkezett. 1861-ben a svájci tudós, Johann Jakob Bachofen elméletet alkotott arról, hogy a matriarchátusok megelőzték a patriarchátusokat. Bachofen úgy vélte, hogy a nők uralma alatt álló társadalmak az ősi időkben, az írott történelem előtti korban léteztek. Ezt a hipotézist támogatja az is, hogy a ma fennmaradt matriarchális társadalmak „primitív” törzsi kultúrák.

A kutató szerint, ahogy az emberek „civilizáltabbá” váltak, a társadalmak a patriarchális rendszer felé mozdultak el, ezzel eltörölve a matriarchátusokat, de a matrilineáris rend nyomait meghagyva. Azonban ezt az elméletet máig nem sikerült megfelelően alátámasztani, így maradnak azon kevés, de máig élő közösségek tanulmányozásai, ahol a nőket tisztelik mint vezetőket.

Kínától Afrikáig találunk olyan közösségeket ahol a nők vezetnek

A délnyugat-kínai mosuo népet gyakran emlegetik „Kína utolsó matrilineáris társadalmaként”. Ebben a matriarchális társadalomban minden tulajdon a női ágon öröklődik, és a nők a család elsődleges döntéshozói. A gyermekeket az anyák és az anyai nagybácsik nevelik fel, és nincs olyan fogalom, mint a házasság, ahogyan azt ismerjük. Ehelyett a férfiak és nők úgynevezett „sétáló házasságokat” folytatnak, amelyekben szabadon választhatják meg partnereiket, és a kapcsolatot bármikor megszakíthatják.

A nyugat-szumátrai (Indonézia) minangkabau nép is hasonlóképpen él: a tulajdon és a vagyon szintén női ágon öröklődik. Itt azonban a férfiak továbbra is fontos pozíciókat töltenek be a kormányzatban és a vallási intézményekben. Az akan nép Ghánában egy olyan közösség, ahol a nők magas státuszt töltenek be a kultúrában, és gyakran ők hozzák meg a fontos döntéseket a családi és közösségi ügyekben. De ott van a bribri, egy Costa Ricában élő őslakos közösség is, ahol a nők a háztartások vezetői, és ők felelősek azért, hogy kultúrájukat, hagyományaikat és földjeiket lányaikra örökítsék.

A férfiak itt is fontos szerepet töltenek be, de nem rendelkeznek ugyanolyan szintű hatalommal, mint a nők. Ezen társadalmak megfigyelései segíthetnek egy új rendszer kialakításában és annak megértésében, miben olyan más a patriarchátus és a matriarchátus. Ehhez viszont az is kell, hogy elszakadjunk a férfi–nő kérdéskörétől, és a hatalomhoz való viszonyunkat vizsgáljuk meg alaposabban, így kérdőjelezve meg a rendszer felépítését.

A női vezetők megváltoztatják a munka világát, és bizonyítják, hogy a hatékonyság nem csak férfi kérdés

Hierarchia helyett társadalmi megbecsültség

Amikor a patriarchátusról és a matriarchátusról beszélünk, a legtöbb ember két egymással szemben álló „szabálykönyvet” képzel el. Ahol a fő kérdés az, hogy mégis ki van hatalmon, és ki hozza a szabályokat? De a patriarchátus és a matriarchátus nem egymás egyszerű, felcserélt verziói, ahol a férfiak helyett a nők uralkodnak ugyanazon szabályok mentén. Hanem két teljesen különböző hatalmi irányultság, két eltérő értelmezése a közösségnek, a felelősségnek és a kapcsolatoknak. Nem pusztán nemi alapúak, hanem a feminin és maszkulin beállítottságot alapul véve alakultak ki.

Míg a patriarchátus dominanciára és távolságtartásra épül, és az ereje a tekintélyen, a megfélemlítésen, a hierarchián és a dominancián alapszik – nyilván eltérő mértékben, olykor más eszméket is beemelve, de az alapstruktúra változatlan –, a patriarchátusban a hatalom felfelé áramlik, a kevesek kezében koncentrálódik, miközben a többség szükségletei, hangja és emberi mivolta elhalványul vagy figyelmen kívül marad. Arra kondicionálja az embereket, hogy a hierarchia természetes, az irányítás a biztonság, és az erő abban mérhető, mennyire hatékonyan tud valaki elnyomni sérülékenységet.