„Apám a depressziómról: nem nagy ügy"

A huszonöt éves Dorina gyerekkora óta küzd a depresszióval. Önvallomásában megpróbálja elmagyarázni, mit is jelent ezzel az állapottal együtt élni. Arra is szeretné felhasználni ezt a lehetőséget, hogy elmagyarázza, hogyan lenne érdemes a környezetnek hozzáállnia egy depressziós rokonhoz vagy baráthoz. Az elfogadás és megértés ugyanis rengeteget segíthet.

„Apám a depressziómról: nem nagy ügy"
Fotó: Getty Images, Pexels

A depresszió nagyon nehezen megfogalmazható állapot. Szomorúság, kétségbeesés, félelem, az elhagyatottság érzése társul hozzá. Nekem már kisgyerekként kialakult ez az állapot, ami pánikbetegséggel társult. Nagyon ijesztő volt, és sajnos a családom nem vette komolyan ezt a problémát. Sosem mondta el nekem senki, hogy ez mi és miért van jelen. Kicsi gyerekként pedig ez a magyarázat nélküli félelem rá tudja nyomni a bélyegét az ember egész életére, mindennapjaira. Minden döntésemet befolyásolta, amíg nem tanultam meg (nagyjából) kezelni ezeket a helyzeteket. Számomra nagyon sok meg nem értettséget, magamba fordulást, sírást okozott. Aztán ez az állapot még jobban tetőzött, mikor tizenöt éves koromban a szüleim elváltak, és mi édesanyámmal és az új párjával vidékre költöztünk, ahol senkit sem ismertem.

A kamaszkor alapjában véve nehéz időszak, az állapotom pedig csak nehezített ezen. Majd mikor édesanyám egyre többször fordult az alkohol felé, hazaköltöztem édesapámhoz, akivel igazán sosem volt erős kötelék közöttünk. Ezek az életesemények folyamatosan hozták magukkal az állapotom romlását, amely közben csak hébe-hóba volt kezelve. Az öngyilkossági gondolatok szinte mindennaposak voltak, de szerencsére sosem mertem valóban megtenni.

Parancsra nem lehet élvezni az életet

Sokszor halljuk, hogy élvezzük az életet, és minden pillanatot ki kell használnunk, mert nem tudhatjuk, mikor jön el a vége. Nos, számomra ezek csak üres frázisok. Nekem (ugyan most már jóval tudatosabban figyelek a pozitív hozzáállásomra) szinte minden napom úgy telik el, hogy azt várom, csak legyen már vége. Nehezen, vagy szinte egyáltalán nem tudom meglátni a jó dolgokat, sokkal inkább tudok a rosszakra koncentrálni. Persze nekem is vannak álmaim, céljaim, de ha valami nem sikerül, összetörök. Emellett ott van az örökös színjátszás mások előtt, amikor megpróbálok úgy tenni, mintha teljesen rendben lennék, csak hogy ne kelljen látnom rajtuk a sajnálkozást, és magyarázkodnom nekik, mi a bajom, mert az nagyon fárasztó.

Az a tapasztalatom, hogy a pszichés problémákat a társadalom nem veszi komolyan, mert úgy vélik, ha rossz kedved van, az csak egy múló állapot, amit el lehet nyomni. Ez meg is állja a helyét olyan esetben, amikor valakinek csak múló rossz hangulata, rossz napja vagy egy rosszabb időszaka van, átmenetileg szorong valami miatt. A depresszió azonban egy betegség, ami nem egyenlő azzal, hogy néhány napig okkal lehangolt valaki. Minden olyan dolgot, ami egy átlagember számára maximum egy pár órás rossz kedvet, levertséget, szomorúságot okoz, én mélységes csalódásnak élem meg, és nagyon sokáig képes vagyok rágódni rajta, ami persze a mindennapjaimra is rányomja a bélyegét.

A legjobb módszerek, ha a reggeli szorongás a te életedet is megmérgezi

Mivel ez egy tartós állapot, a programjaim tervezésében, az emberi kapcsolataimban, munkahelyemen mind megjelenik, és megnehezíti azokat. A munkahelyemen sem tudok úgy dolgozni, mint egy egészséges ember, hiszen a depresszió matt a teljesítményem sem a legjobb, és ha például pánikrohamom is van, akkor egyszerűen haza kell mennem, mert nem tudok dolgozni. Ha éjszakai pánikrohamom van, és nyugtatót kell bevennem, másnap szintén nem tudok dolgozni, mert még a nyugtató hatása alatt állok. Ezáltal a pénzem is kevesebb, mint egy egészséges embernek, ez pedig megnehezíti a kezelés rendszerességét. Ez egy ördögi kör, amiből egy depressziós embernek gyakran kevés kilátása van.

A környezet hozzáállása sokat számít

Nyilván a környezetemet is megviselte az állapotom, és nem is tudták megfelelően kezelni. Sajnos az én családom jellemzően nem is foglalkozott vele, nálunk az a divat, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Így soha nem is számíthattam arra, hogy valódi segítséget nyújtsanak a depresszióban, mert az szinte tabu téma nálunk. Amikor diagnosztizáltak, a pszichológusom kérte őket, hogy menjenek be egy beszélgetésre, de az apám nem volt hajlandó, mondván, vele minden oké, és különben is, ez az egész nem komoly. Pedig a szakemberek nem csak a depressziósoknak, hanem a környezetüknek is nagy segítséget nyújthatnak a betegség kezelésében. A környezetnek elsősorban azt kell megértenie, hogy ez az állapot a betegről, és nem róluk szól. Nem mások ellen viselkedem úgy, ahogyan, hanem egy betegségben szenvedek, amit a környezetnek és a barátoknak komolyan kell venni és igyekezniük kell tolerálni. Attól, hogy nincsenek olyan fizikai tünetei, amiket orvosi műszerekkel mérni lehet, még ugyanolyan betegségként kell kezelni, mint, mondjuk, egy tüdőgyulladást.

Úgy vélem, minden betegség egy jelzés arra, hogy változtassunk. Hosszú évek után már egyre inkább kezdem átlátni az állapotomat. Tudatosan figyelem magam, hogy mikor jelentkezik egy-egy depresszióra jellemző állapot vagy gondolat, és azonnal megkeresem az okát. A sport sokat segít, még akkor is, ha csak tizenöt percet mozgok. Fontos az is, hogy olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik empatikusan és türelmesen állnak hozzám. A pszichológusom a mai napig, több mint tíz éve mellettem áll. Nagyon sokat köszönhetek neki. A páromnak is, akinek nagyon nehéz volt eleinte, nem is hittem, hogy ki fog tartani mellettem, mint ahogy korábban már oly sokan sem tették. Mikor először látott engem pánikrohamos állapotban, megértette, hogy ez komoly dolog. Onnantól tudtunk is beszélni róla, és ma már ő a pszichológusom mellett a másik legfőbb támaszom. És persze a legjobb barátnőm, akire születésem óta mindig, mindenben számíthatok.

Megérkezett a tél, na meg a szezonális depresszió – mit tehetünk?

Az első lépés az elfogadás

Minden rossz ellenére sokat köszönhetek az állapotomnak. Sokszor tartott vissza attól, hogy olyasmit tegyek, amit nem kéne. A depresszióval való küzdelem által sokkal jobban megismertem magamat, a testemet, az érzelmeim működését. A depressziósoknak azt üzenem, hogy ne ijedjenek meg, és legyenek tudatosak! Igen, nagyon ijesztő állapot, nehéz és fárasztó. De ha elfogadjuk, hogy ezt most valamiért meg kell tapasztalnunk, és arra koncentrálunk, hogy kihozzuk ebből a helyzetből azt, amit megtanulhatunk belőle, sokkal könnyebbek lesznek a mindennapok. Az első lépés az elfogadás, hogy a dolgok olyanok, amilyenek. Csak a mi gondolataink, tapasztalásunk teszi jóvá vagy rosszá.

Sokat szorongsz? Olvass róla, mi az, ami segíthet, és természetesen fordulj orvoshoz!

Ez is érdekelhet

„Sosem voltunk az a fajta pár, akik olyanok, mint a nyulak” - Párok meséltek, milyen gyakran szeretkeznek

„Sosem voltunk az a fajta pár, akik olyanok, mint a nyulak” - Párok meséltek, milyen gyakran szeretkeznek

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói