Felnőttként sokaknak nehéz fenntartani a barátságokat, pedig azok bizonyítottan jó hatással vannak a mentális egészségre és a szubjektív boldogságérzésre. Mit tehetünk, hogy a számtalan teendő közepette ne sodródjunk el egymástól?
Ezeket láttad már?
Úgy négyévesek lehettünk Anitával, amikor a nagymamáink leültettek minket egymással szemben a szőnyegre, és biztattak, hogy játsszunk. Hallgattunk rájuk, és az egész gyerekkorunkon átívelő barátság lett belőle. Az iskolában már nagyobb szükség volt a saját kezdeményezőkészségünkre, de az osztályban, illetve az évfolyamban jó eséllyel akadt egy vagy több ember, akikkel kölcsönös volt a szimpátia. Mivel hosszú évekig ugyanazokat a padokat koptattuk, naponta találkoztunk, sőt ugyanazon kihívásokkal küzdöttünk, ezért a kapcsolat fenntartása nem igényelt sok erőfeszítést: az élethelyzetünk aranytálcán kínálta a barátság lehetőségeit.
A kezdeti lelkesedés idővel alábbhagy
Akkor kezdtem el gyanítani, hogy az embereket gyakran csak a körülmények hozzák össze, amikor a tanulmányaim befejezése után azokkal, akikkel addig sülve-főve együtt lógtunk, a vártnál jóval nehézkesebbnek és gyérebbnek bizonyult a kapcsolattartás – és ezen drasztikusan az internet könnyebb hozzáférhetősége sem változtatott. Ha mindenkinek megvan a saját, külön élete, nem azonos környezetben élünk és nincsenek készen kapott helyzetek, találkozások, akkor hónapokig nyögvenyelősen kell egyeztetni egy kávézást, és – anélkül, hogy ezért konkrétan bárki hibás lenne – egy idő után kifulladnak az erre tett erőfeszítések. Ha csak nincs egy jó fej kolléga vagy szomszéd, akivel pont egy húron pendülünk, könnyen elszigetelődhetünk. A home office elterjedésével ez a veszély tovább fokozódik: nincsenek többé közös ebédek vagy kávézások, ahol a kollégákkal szóba elegyedhetünk, közös programokat szervezhetünk.
Kézenfekvőnek tűnhet ilyenkor a partnerünket helyezni a legjobb barát szerepébe, hiszen - pláne, ha együtt is élünk - ő alapértelmezetten jelen van. Csakhogy ez veszélyes, mert azon túl, hogy az ilyen fokú kizárólagosság a kapcsolatnak sem tesz jót, ha szakításra, válásra kerül a sor, kétszeres veszteséget élünk át. Ha pedig a partnerünk győzköd minket arról, hogy rajta kívül nincs szükségünk más barátra, az egy hatalmas red flag; a bántalmazó kapcsolatok gyakran kezdődnek elszigeteléssel.
A nőknek kevesebb barátjuk van
A barátságok alábecsülésében ludas a szocializáció is, melynek során azt tanuljuk, hogy felnőttkorban, főleg egy nő számára, már a családalapításnak kell mindenek felett állnia – sokan emiatt hanyagolják el a barátaikat az igazinak vélt társ megtalálása után. Albert Fruzsina és munkatársai „Hány barátja van Önnek? A barátok számának alakulása három évtized alatt (1986–2018)” című tanulmányukban egyebek mellett azt írják, hogy a vizsgált időszakban (noha a nemi különbség folyamatosan csökkent) mindig a férfi válaszadók számoltak be több barátról. Emögött persze meghúzódhat a barátság eltérő értelmezése is: a nőkre a szorosabb kapcsolatok jellemzők, míg a férfiak a csoportos közös cselekvést preferálják. Viszont azok közt, akik azt válaszolták, hogy egyetlen barátjuk sincs, mindvégig több volt a nő. A szerzők a nőkre nagyobb mértékben háruló egyéb családi/gondozási kötelezettségeket nevezik meg egyik lehetséges okként.
5 tipp, könnyen szerezz barátokat felnőttként (is)
A barátság kortalan
A barátok társasága nélkülözhetetlen a testi-lelki jólétünk szempontjából, ráadásul ez a fajta kapcsolat az, amelynek lehetősége egész életünkben fennáll és megmarad. Időskorban már nehezebb új partnert találni, és bizonyos kor felett szülővé sem válhatunk, de a barátkozásnak százévesen sincs akadálya. Ráadásul míg a párkapcsolat az emberek nagyobb része számára monogám, barátunk több is lehet. Shari Leid, a Huffington Post szerzője 144 (!) barátnőről számolt be. Amikor megkérdezték, hogy lehet neki ennyi, így felelt: „az idegenekre úgy tekintek, mint olyan barátokra, akiket még nem ismerek”. Ha nem is szeretnénk 144 barátot, Shari közvetlenségéről azért megpróbálhatunk példát venni.
Nincs annyi elvárás
A barátság önként választott, jó esetben egyenrangú kapcsolat, amelyet könnyebb kialakítani, mint a párkapcsolatot. Míg a partnerkeresésnél érdemes kétszer is meggondolni, hogy engedjünk-e az elvárásainkból, a barátság létrejöttéhez kevesebb kritérium szükséges. Több különbség fér bele, mint egy párkapcsolatba, nagy valószínűséggel nem fogunk együtt élni (bár, ha jobban belegondolunk, a barátság a szexuális vonzalomnál még mindig stabilabb alap a közös háztartáshoz). Egy-egy nézeteltérés után könnyebb folytatni, mert jobban toleráljuk, ha a barát nem rezonál mindig ránk, mint ha a szerelmünk mutat ilyen hiányosságokat.
Sőt, és ez végképp megkülönbözteti a szerelemtől, a barátság akár hosszabb kihagyás után is folytatható, könnyedén felvehetjük újra a fonalat. Jó esetben a korábbi meghittség gyorsan visszatér, kevesebb a neheztelés, nem kell a felmelegített töltöttkáposzta esetével szembenéznünk.
Mindkét fél részéről időt és energiát kíván
A barátságnak a párkapcsolatnál jóval kevesebb szabálya van. Ez az előnye, egyben a veszélye is: közismert, bevett forgatókönyv híján a barátság fenntartása nehezebb lehet. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy megpróbáljuk létrehozni a saját rituáléinkat, megírni a közös forgatókönyvünket, például minden második vasárnap találkozunk/zoomolunk, vagy minden nyáron elvonulunk pár napra egy megszokott helyre. Persze ha a barátaink közt akad, aki még egy ilyen nemes cél érdekében is gyűlöl bármilyen kötöttséget, illetve irtózik az elvárásként megélt rendszerességtől, akkor kreatívabbnak kell lennünk, de megéri: jól működő baráti kapcsolatokkal nemcsak egészségesebbek és vidámabbak leszünk, de tovább is élünk.
Olvass tovább a barátságról:
