Ezért igyál ezentúl minden nap citromos vizet

2024. január 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a szervezetünk számára, hogy rendszeresen elegendő folyadékot fogyasszunk. A hangsúly pedig tényleg leginkább a folyadékon van, hiszen nem csak azzal tehetünk jót a testünknek, ha sima vízből iszunk meg naponta jó néhány pohárral. Az olyan opciók mellett, mint a tápláló levesek, a magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, citromos vizet is megéri fogyasztanod minden nap.

A citromos víz nemcsak finom és üdítő, hanem a szervezetednek is valódi áldás
A citromos víz nemcsak finom és üdítő, hanem a szervezetednek is valódi áldás
Fotó: sefa ozel/Getty Images

Te milyen gyakran iszol citromos vizet? Bár én magam is jól tudom, hogy mennyire egészséges választás, mégis sokszor elfeledkezem róla. Nemrég viszont, amikor a hét éves unokatestvérem a szüleivel együtt ellátogatott hozzánk, elárulta, hogy neki bizony éppen a citromos víz az egyik kedvenc itala, amit együtt el is készítettünk. Ez pedig egyből eszembe juttatta, miért kellene belőle napi szinten innunk.

Lúgosíthatja a szervezetünket

Bár a citrom önmagában savas, citromos vízként elkortyolgatva lúgosító hatású lehet, így segítve a sav-bázis egyensúly fenntartását. Hogy ez az egyensúly a szervezetünkben milyen, azt a pH-érték jelzi, ami többek között azért is fontos, mert a rákos sejtek lúgos környezetben nem tudnak növekedni. Az ideális az, ha a testünket enyhén lúgosan tudjuk tartani, amiért a lúgosító hatással rendelkező ételekkel és italokkal, például a citromos vízzel is sokat tehetünk.

Tele van C-vitaminnal

A frissen facsart citromlével készült citromos víz kitűnő C-vitamin-forrás, ezáltal pedig képes erősíteni az immunrendszerünket, ami a hűvös, téli hónapokban különösen nagy segítség lehet. Hiszen hozzájárulhat ahhoz, hogy elkerüljük a megfázást és az influenzát, vagy ha már valamelyik érint minket, előbb meggyógyuljunk. Na és persze hidratáltabbá is tehet minket, ami a hideg idő beköszöntétől kezdődően szintén különösen sokat számít, hiszen ilyenkor hajlamosabbak vagyunk kevésbé kívánni a vizet vagy más italt.

Természetes vízhajtó

A citromos víz vízhajtó hatással rendelkezik, melynek köszönhetően segít méregteleníteni a szervezetünket. Ezen tulajdonsága már önmagában bőven elég ok arra, hogy a reggeleidet egyből egy bögre - akár meleg - citromos vízzel indítsd. Mivel tényleg egy 100%-ig természetes italról van szó, így attól sem kell tartanod, hogy kiszárít, mint sok vényköteles vízhajtó. Ha pedig esetleg szoktak lenni puffadásos panaszaid, azokat is enyhítheti.

5 alvási fogadalom, amivel sokkal jobb éved lesz

Tragédia: lavina sodort el több embert Ausztriában, öten meghaltak

Támogatja az emésztést

A puffadás mellett gyakran vannak más emésztési panaszaid, háborogni szokott a gyomrod és más problémáid is vannak? Akkor evés előtt 10-15 perccel igyál meg pár korty meleg citromos vizet. Méghozzá azért, mert a citromos víz segíti a bélrendszerünkben az enzimtermelést, és általában véve is támogatja az emésztésünk megfelelő működését, ami az egész testünkre jótékonyan hatással lehet.

Szebbé varázsolhatja a bőrt

A citromos víz a C-vitaminnak, és még jó néhány benne található tápanyagnak köszönhetően rendszeres fogyasztás esetén fokozatosan egyre szebbé és üdébbé varázsolhatja a bőrünket. De persze már azáltal is jót tesz a bőrünk egészségének és szépségének, hogy motiválhat minket a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre, és ezáltal növelhetjük vele a hidratáltságunkat.

Amire figyelj

Természetesen - mint a legtöbb dolog az életben - a citromos víz is csak mértékkel egészséges. Teljesen rendben van, sőt kifejezetten jó döntés lehet, ha naponta 1-2 pohárral megiszol belőle. Túlzásokba viszont nem szabad esni, már csak azért sem, mert nagy mennyiségben fogyasztva károsíthatja a fogzománcot, illetve akkor is jobb elővigyázatosnak lenned, ha érzékeny a gyomrod. Ebben az esetben a legbiztosabb, ha egyeztetsz a háziorvosoddal, megfelelő lehet-e számodra a citromos víz fogyasztása, és ha igen, akkor is először csak keveset igyál belőle. De összességében valóban egy nagyszerű italról van szó, amit napi szinten érdemes fogyasztanunk.

Forrás: nypost.com, elizabethrider.com, prevention.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Beatrix hercegnő még Kamilla királynét is túlragyogta

Beatrix hercegnő még Kamilla királynét is túlragyogta

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)

Itt az idő, hogy kiderüljön, mennyire tudsz takarékoskodni! - KVÍZ (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

A hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít - Íme! (x)

A hialuronsav nemcsak a puha bőr elérésében segít - Íme! (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)

Mivel koccintsunk a barátnőkkel? - Signature italok, amiket imádni fogsz! (x)