Nem is olyan régen mit bármit megadtál volna érte, a rendszerváltás okozta örömöt mostanra viszont mintha elfújta volna a szél. Ürességet érzel, pedig tudod, hogy nem így kellene lennie. Mégis miért? A háttérben a post achievement blues áll - pszichológus segít megérteni, mi történik ilyenkor a testünkben a hormonok szintjén.
Ezeket láttad már?
Biztos megvan az a felspannolt érzés, amikor hetekig-hónapokig készülsz valamire teljes erőbedobással, kitölti a napod nagy részét, miközben ráfeszülnek az idegeid – legyen az egy vizsgára való tanulás, egy munkahelyi projekt, amivel tudod, hogy nagyot szeretnél villantani, vagy akár egy új kapcsolat. Aztán eléred, megcsinálod, teljes a boldogság! És ahelyett, hogy az ezt követő napokban, hetekben fürdőznél a sikerben, és a föld felett lebegnél, valahogy hirtelen elillan a flow, üresség veszi át a helyét, mintha mi sem történt volna. Ugyanerről a kiüresedettségről meséltek most sokan az alig két hete lezajló parlamenti választások és a rendszerváltás után is.
Hiába várták nagyon, hogy vége legyen a szavazást megelőző felfokozott állapotnak, várakozásnak - hiszen hetekig feszülten követték az eseményeket, és meghatározta a mindennapjaikat – napok óta ürességet, fáradtságot, enerváltságot éreznek.
A hormonok játszanak velünk
Besnyi Erika vezetőfejlesztő tréner és coach, gyorsan megnyugtat: teljesen természetes és törvényszerű folyamat, ha az eufória, a siker után „érzelmileg visszaesünk”, ürességet, levertséget, érdektelenséget érzünk. A felelős ugyanis nem más, mint a hormonok kilengése, az agyunk és az idegrendszerünk játéka. És ha így fogjuk fel, máris könnyebb egy kicsit! De lássuk, mi történik pontosan.
„Az egészet könnyebb talán megérteni, ha visszagondolunk a gyerekkorunkra. Amikor hónapokig várakoztunk, vágyakoztunk egy menő játékra, spóroltunk a zsebpénzünkből, aztán amikor megvettük, néhány napon belül visszaesett a lelkesedésünk, és már nem érdekelt annyira. A szüleink meg értetlenül kérdezték: »hát mi már semminek sem tudunk örülni?« Felnőttként hasonlóan éljük meg a várakozást és ami utána jön, akkor is, amikor már nem tárgyak állnak a középpontban” – magyarázza Besnyi Erika.
Egy pszichológus 5 módszere, hogy az elengedés többé ne legyen szenvedés
A várakozás, a vágyakozás ugyanis nagy mennyiségben termel dopamint a szervezetben, és állandó készenlétben tartja az agyunkat. Aztán ahogy elérjük a célt és véget ér a „vadászat”, hirtelen leesik a dopaminszintünk. Akkor kellene, hogy átvegye a helyét a szerotonin (kötődést segítő hormon), ami azért felel, hogy örülünk annak, amink lett. Ehelyett a dopaminszint leeséséhez egyfajta csalódottság érzés társul: nem is biztos, hogy olyan jó lesz, mint ahogy vártam…
A karrierpéldánál maradva, szuperül sikerült a projektem, de vajon kellően értékelik a vezetőim, biztos, hogy elértem vele a célomat? Vagy sikeresen elvégeztem a kitűzött tanfolyamot, iskolát, de most mihez kezdek a megszerzett papírral?
És az országgyűlési választások után ott zakatol a kérdés a fejekben: biztos, hogy úgy fogják csinálni, mint ahogy ígérték? Pozitív változás jön egyáltalán?
A jót gyorsan megszokjuk
Ehhez még betársul az úgynevezett hedonikus adaptáció (Brickman & Campbell, és Sonja Lyubomirsky munkái), vagyis az a pszichológiai tény, hogy az ember gyorsan hozzászokik a számára pozitív változásokhoz. Most már megszereztem, megvan, minek örüljek? – suttogja a belső hangunk. Ehhez Besnyi Erika hozzátesz még egy „súlyosbító tényezőt”, a growth mindsetet, azaz a növekedésorientált szemléletmódot. „Az agyunk a biztonságunkra van kalibrálva, mindig azt lesi, hogyan képes biztonságban tartani – és nem abban érdekelt, hogyan tud boldogan tartani. Emiatt a biztonságmegtartás miatt van az is, hogy sokkal jobban félünk a kudarctól, mint amennyire vágyunk a sikerre.
És ez személyiségtől függően igaz, az csak a kudarckerülés és a sikerhajszolás mértékén változtat. Az agyunknak fele-fele arányban lenne ideális a nyugalom és ez a bizonyos vadászat. Ha éppen nyugalmi időszakban vagyunk, akkor egészen egyszerűen az agyunk elkezd problémákat gyártani … És ez nem hiszti, ez a biológiánk.” Ördögi kör, nem igaz? Nem véletlenül épülnek egész mozgalmak arra, hogy akkor leszel igazán boldog, ha megtanulsz vágyakozni az után, amid már megvan.
Le kell jönni a „szerről”, de hogyan?
Ha már tudjuk, hogy a hormonok és agyi működés okozza ezt az eufória utáni üresség érzést, adódik a kérdés: van-e különbség a férfi és a nő között e tekintetben, hiszen a hormonjaink szintje eltérő lehet? „Ugyanúgy jellemző a férfiakra is, csak kevésbé beszélnek róla, hogy min mennek keresztül lelkileg. Pedig az egyik feldolgozási módszer éppen a kibeszélés lenne” – mondja a szakértő. És ha már feldolgozás. Mi minden segít ebben a leszálló ágban?
- Például, ha levezetünk. Nem szabad drasztikusan, hirtelen elengedni, amivel dolgoztunk. „Nálunk a többnapos tanfolyamaink után is vannak extra napok, hogy ne hirtelen legyen vége a képzésnek, hanem az egymást erősen támogató csoporttagok szépen lassan engedjék el egymást. A választási példánál maradva, jól jön, ha még tovább követjük az eseményeket, de már egyre kevesebb időt szánva rá a mindennapjainkból.”
- Az is fontos, hogy az ember tudatosítsa magában, min megy keresztül. Beazonosítja az érzéseit, hogy ez nem hiszti, hanem hormonális hatás.
- Sokat segíthet, ha átkeretezünk, új célt, új feladatokat adunk magunknak akár az új kezdeten belül is. Viktor Frankl, osztrák ideggyógyász szerint: Ne azt mondd, hogy most valami véget ért, hanem arra koncentrálj, hogy ezzel valami új kezdődik. A dopamin nem az örömből, hanem a haladásból jön. Ha vége a „nagy ügynek”, kell egy következő akár kisebb, konkrétabb.
- Izolálódás helyett kapcsolódjunk olyanokkal, akiknek hasonló érzéseik vannak. Beszélgessünk másokkal, vagy akár írjunk posztot a témáról, és nézzük meg, hányan érzik magukat hozzánk hasonlóan.
- Strukturáljuk újra a napjainkat az új rutinok szerint, amíg le nem jövünk a „szerről”. Figyelni kell a határt, mennyire áraszt el túl sok infó. Nem szólhat minden az új dologról, be kell illeszteni az életünkbe, de ne hagyjuk, hogy agyon nyomjon az újdonság. Ráadásul most az országgyűlési választásnál bejött egy extra hatás: a „na, ugye” érzés, az önigazolás. Hogy sokan éve óta várják a változást. De ez ugyanúgy igaz akkori is, ha mondjuk a családunk, környezetünk nem hitt abban, hogy meg tudjuk csinálni a tanfolyamot/vizsgát, mi mégis végig visszük. Akkor is jön grátiszban az önigazolás.
- A testszintű levezetés is nagyon fontos, ami egyfajta idegrendszeri reset: aludjunk, mozogjunk, sétáljunk és közben legyünk jelen mindfulness módszerekkel, akár számoljuk meg, hány madár repül el felettünk az égen. Maga a mozgás, a sport is dopamint termel - ezek mind segítenek.
7 egyszerű, de hatásos módszer a pszichológustól, amikor elveszettnek érzed magad
Mennyi ideig természetes a lefelé ívelés?
Ez egyénfüggő. Hasonlóan, mint a gyászgörbe, van, akinél nagyok az amplitudók, és gyorsan változik a fenn és a lenn állapot, másoknál nagyon elnyúlik. De ha fél év után sincs változás, és beleragadunk a levertségbe, az érdektelenségbe, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni. Érdekesség, hogy a Z generációnál és az Alfáknál kisebbek a hullámzások, nem élik meg olyan intenzíven a magasságokat és a mélységeket. „Flatlife”-nak is hívják maguk között, hogy kevésbé tudnak örülni, sokszor egészen közönyös, érdektelen arccal is tudnak boldogok lenni.
Az oka röviden összefoglalva abban keresendő, hogy a szüleik – főként a helikopter szülők – sok mindent megadtak nekik szinte azonnal, nem kellett igazán küzdeniük semmiért, ezért hosszasan sem vágyakoztak, vagyis kevesebb dopamin termelődött, és az óriási sikerélmény is kimaradt nekik. A túl könnyen megszerzett öröm pedig nem, hogy nem boldogít, hanem kikapcsolja a „miért akarjam?” kérdést az agyban – magyarázza Erika. De ez már egy másik történet.
