„Válj te magad azzá az emberré, akihez feleségül akarsz menni” - Vajon ki az a nő, aki ezt tanácsolta nekünk?
2024. március 25-én Gloria Steinem betölti a kilencvenedik életévét. Az amerikai feminista ikonnak - főleg így, hogy idős korára a női jogok hanyatlását kénytelen megélni hazájában és szerte a világon - esze ágában sincs leállni.
Ezeket láttad már?
Gloria Steinem az USA-ban az utca embere (gondoljon bármit a feminizmusról) számára is közismert. Magyarországon azonban nem sokaknak cseng ismerősen a neve, legfeljebb azoknak, akik látták a Mrs. America című sorozatot.
Fontos, hogy a nők saját maguk dönthessék el, szeretnének-e gyereket, és ha igen, mikor
Gloria Steinem műveit – hasonlóan a második hullámos feminizmus legtöbb írásához, Betty Friedan A nőiesség kultuszát kivéve – nálunk egyelőre nem fordították le. Egyedül a „Ha a férfiak menstruálni tudnának” című szellemes publicisztikája látott napvilágot a fiatalon, gyilkosság következtében elhunyt feminista teológus, Andorka Eszter fordításában. Úgy tűnik, másnak azóta sem jutott eszébe magyarra ültetni Gloria Steinem valamely munkáját – pedig érdemes lenne!
Az Ohio államban született Gloria Steinem – akinek az egyik nagymamája szüfrazsett volt – szerény körülmények között nőtt fel, tízéves korától anyja egyedül nevelte őt és nővérét. A massachusettsi Smith College hallgatója volt, kitűnő eredménnyel diplomázott. Indiai tanulmányútja után 1960-ban újságíróként helyezkedett el, és nem kellett sokat várnia, hogy a nemi alapú előítéleteket a saját bőrén is megtapasztalja.
Mégis csak azután fordult teljes gőzzel a nőjogi aktivizmus felé, hogy 1969-ben, harmincöt évesen tudósítóként részt vett New Yorkban egy olyan rendezvényen, ahol a nők nyilvánosan megosztották az abortusszal kapcsolatos tapasztalataikat. Addig titkolta, hogy huszonkét évesen, a tanulmányútja előtt ő is átesett egy terhességmegszakításon.
Ekkor ébredt rá: teljesen rendben van, hogy nem érzi ettől rossz embernek magát, nem alakult ki bűntudata – hiszen aközött, hogy a heteroszexuális aktussal mekkora kockázatot vállal a nő, és mekkorát a férfi, égbekiáltó különbség van. (És végképp így volt a fogamzásgátlás széles körű elterjedése, könnyű hozzáférhetősége előtt!)
Ha a férfiak teherbe eshetnének, az abortuszt mint szentséget szolgáltatnák ki
– jegyezte meg az egyik felszólaló. Ekkor még nem létezett a „reprodukciós jogok” kifejezés, de Steinem eldöntötte: küzdeni fog azért, hogy a nők szabadok legyenek, többek közt az által, hogy maguk dönthessék el, szeretnének-e gyereket, és ha igen, mikor.
Szintén 1969-ben egy újonnan nyílt manhattani gyermekmegőrző intézményről is tudósított. Az USA-ban a mai napig nincsenek állami bölcsődék és óvodák - azt, amit a szovjet blokk országaiban a szülők (noha nem kellő számban, de) „készen” megkaptak, az USA-ban borsos árú magánintézmények helyettesítik.
A háromgyerekes afro-amerikai énekesnő, közösségszervező Dorothy Pitman Hughes egyedülálló kezdeményezése volt egy olyan közösségi gyermekmegőrző intézmény, ahol ingyen és bőrszínre való tekintet nélkül fogadták a családokat. Steinem és Hughes barátokká és munkatársakká váltak – ikonikus kép készült róluk, amin elszántan felemelik öklüket. Országjáró körútra indultak, nagyszámú közönség előtt beszéltek a szexizmusról, rasszizmusról és ezek összefonódásáról.
A népszerűség nyomán 1971-ben útjára indították a napjainkban is megjelenő Ms. magazint. (Hughes ennek munkálataiban később már nem vett részt.) A névvel azt jelezték: elutasítják, hogy egy nőt családi állapota (Miss vagy Mrs.) alapján ítéljenek meg – ezt az új titulust ekkor még csak nagyon kevesen használták.
A következő évben – európai kampányok mintájára – a magazin lapjain nők százai, köztük ismert arcok, vállalták fel, megtörve a társadalmi tabut, hogy átestek abortuszon. A futótűzként szerveződő amerikai nőmozgalom nagy sikere volt 1973-ban a Roe kontra Wade ítélet, mely az abortusz tiltását az első trimeszterben alkotmányellenesnek nyilvánította.
De messze nem ez volt az egyetlen ügyük: a Ms. hasábjain a szerzők női jogok széles körét ölelték fel a nők munkaerőpiaci helyzetétől az igazságtalan otthoni munkamegosztáson át a nők elleni erőszak büntetlenségéig.
Steinem és munkatársai elsöprő jelentőségű női öntudatnövelő munkát végeztek. Számos olvasójuk számolt be a felismerés pillanatáról, amikor egyszer csak ráébredtek, hogy a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások irreálisak és igazságtalanok, és fel lehet venni velük a harcot, lehet másképp is élni.
Az egész második hullámos feminizmusnak a hetvenes években az USA-ban és Nyugat-Európában központi eleme volt a női tapasztalatmegosztás írásban, vagy személyes öntudatnövelő csoportokban (akár magánlakásokban, ahogy Steinem nappalijában is).
A nők ekkor a sisterhood, vagyis a nővériség élményén keresztül jöttek rá arra, hogy problémáikkal és nehézségeikkel nemcsak hogy nincsenek egyedül, de azok egy igazságtalan társadalmi berendezkedés: a patriarchátus eredményei.
Steinem akkor is ott volt a frontvonalban, amikor a feministák a nemek egyenlőségét garantáló alkotmánykiegészítésért (ERA) küzdöttek, és kellemetlen meglepetésként női ellenfelekkel is szembesültek. Számos cikkében és felszólalásában igyekezett a nőket nagyobb politikai aktivitásra buzdítani, és küzdött azért is, hogy ne csak szavazzanak, hanem ők maguk is jelöltként induljanak.
Alapítója volt a mai napig létező szervezetnek, a Nők Nemzeti Politikai Jelölőgyűlésének (NWPC), mely a politikai ambícióval bíró nőket igyekezett, és igyekszik napjainkban is segíteni – párthovatartozástól függetlenül, de a női jogok progresszív megközelítését feltételként kitűzve. (Ma már lehet, hogy ez hihetetlen, de akkoriban akadtak republikánus nők is a feministák soraiban!)
Steinem volt az egyik olyan szereplő, aki tömeges népszerűséget szerzett az addig sokak által gyanakvással szemlélt feminizmusnak: őt (valószínűleg részben nem függetlenül előnyös külsejétől) szívesen meghallgatták és tekintették példaképnek a fiatal lányok is. Mondhatni országos, majd nemzetközi celeb státuszra tett szert, és ezzel többek haragját magára vonta.
Akadtak feministák, akik azzal vádolták, hogy a saját imázsát építi – holott a dolog éppen ellenkezőleg történt, kvalitásait, karizmáját és a személye iránti érdeklődést az ügy hasznára fordította. Évtizedeken át kitartott, szerkesztette a Ms.-t, több könyvet írt, folyamatosan úton volt és járta az országot, hangoztatta markáns véleményét bel- és külpolitikai ügyekben.
Idővel egyre több figyelmet fordított a szegénység feminizációjára, a fizikai munkásnők helyzetére. A fennálló hatalom érdeke, jelentette ki, hogy az ő reprodukciós jogaik még kevésbé érvényesüljenek, és reprodukálják az olcsó munkaerőt a kis létszámú elit kiszolgálására.
Steinem egész életében elvetette azt a „megoldást” is, hogy a közép-és felsőosztálybeli nők fényes karrierje úgy valósuljon meg, hogy közben hátrányos helyzetű (színesbőrű, mélyszegény, bevándorló) nők végzik el alulfizetetten családi és társadalmi szinten az alacsony presztízsű gondoskodási munkákat.
Steinem abban is példát mutatott, hogy hogyan kell jól öregedni. Hatvanhat évesen nem az járt a fejében, hogy már lassan vége mindennek, hanem – a folyamatos munka mellett – akkor jutott eszébe (életében az első és egyetlen alkalommal) férjhez menni. Ezzel is bemutatott annak a szexista és ageista mentalitásnak, mely a nőt csak a reproduktív életszakaszában tartja értékesnek emberként, nőként és társként. (A házasság a férj súlyos betegsége, majd halála miatt csak három évig tartott.)
Nyolcvan felett is rendszeresen szerepel és számos tüntetésen felszólal – aggódva figyeli, ahogy a patriarchátus igyekszik visszaszerezni a nők teste feletti kontrollt, egyes országokban pedig visszavonják a tanulás és szabad mozgás alapvető jogait is.
Mára valamivel kevesebbet utazik, de egész biztosan hallatni fog még magáról - és remélem, hogy a századik születésnapját is megünnepelhetjük majd!
