Elég egy kicsivel többet enned ebből a köretből, és évekkel kitolhatod a várható élettartamodat
Egy hosszú élettartamot kutató szakember szerint tévhit az, hogy minden szénhidrát rossz. Mint mondja, az olyan köretekben lévő összetett szénhidrátok, mint például az édesburgonya, a bab és a quinoa nagyon is egészségesek.
Ezeket láttad már?
Unod már a tésztából, rizsből, krumpliból készült köreteket? Szeretnél kicsit egészségesebben élni? Szakértők azt ajánlják, iktassuk be étrendünkbe a babot, az édesburgonyát és a quinoát, ezek ugyanis összetett szénhidrátjaiknak köszönhetően hozzájárulhatnak általános jóllétünkhoz.
Régóta elterjedt tévhitet cáfolt meg
Dan Buettner amerikai író évek óta kutatja a hosszú élet titkát, emiatt ellátogatott a világ kék zónáiba, azokra a helyekre, ahol az emberek köztudottan sokáig élnek. Alaposan megvizsgálta szokásaikat, életmódjukat, étrendjüket és ez alapján kijelentette, tévhit, hogy minden szénhidrát rossz. Mint mondja, ez csupán egy széles körben elterjed mítosz, úgy keltik rossz hírét a szénhidrátoknak, hogy figyelmen kívül hagyják a teljes képet.
„A táplálkozási szótárak egyik legfélelmetesebb kifejezése a szénhidrát. De miért? Hiszen a lencse és a bab is szénhidrát, mégis a legegészségesebb ételeink közé tartoznak. Ennek oka, hogy ezek összetett szénhidrátok. Ellenben a cukorban, a fánkokban, a süteményekben és az édességekben lévő szénhidrátokkal, amelyek nagyon egyszerűek, amiatt egészségtelenek. Csupán utóbbiak miatt keltik rossz hírét a szénhidrátoknak" - fejtette ki, majd hozzátette, mindannyiunknak szüksége van zsírra és fehérjére is, de valójában főként összetett szénhidrátokat kellene fogyasztanunk, ha szeretnénk 100 évig élni.
A cukrot azonban mindenképp kerüljük
Az egyszerű és az összetett szénhidrátok közötti legfontosabb különbség a cukormolekulák szerkezetében rejlik. Az összetett szénhidrátok hosszú láncokba rendeződnek, és kutatások szerint ennek köszönhető, hogy fogyasztásukkal megszüntethető a sóvárgás az egészségtelen nassolnivalók iránt.
10 étel, ami igazi kálium aranybánya: a szíved, az agyad és a vesék egészségét is biztosítja
Bár az ajánlott napi bevitel mennyisége függhet olyan tényezőktől, mint például az életkor, a nem és az aktivitási szint, a hivatalos ajánlások szerint naponta 260 grammra lenne szükségünk. „Az, hogy milyen típusú szénhidrátokat fogyasztunk, hatással lehet az egészségünkre. A nagy mennyiségű egyszerű szénhidrát, például a hozzáadott cukrot és a fruktózt tartalmazó élelmiszerek megemelik a trigliceridszintet, ami növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát” - idézi az Amerikai Szív Szövetség ajánlását a Mirror.
Ezekkel szemben az összetett szénhidrátok, például az alma vagy egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, hosszabb idejű emésztést és felszívódást biztosít, így tovább érezzük magunkat jóllakottnak. Az ilyen típusú szénhidrátok hosszabb időn keresztül biztosítanak energiát.
A quinoa a változatos étrend alapja
Köretként tehát érdemes gyakran beiktatnunk étrendünkbe például a babféléket, az édesburgonyát és a quinoát. Utóbbi ráadásul remek magnézium-, rost-, egészséges zsír- és fehérjeforrás is. Lassítja az emésztést, ezáltal fokozatosabb vércukorszint-emelkedéshez vezet. Ez az alacsonyabb glikémiás indexének köszönhető. Kiváló megoldás lehet ez azok számára, akik stabil energiaszintet szeretnének fenntartani, és csökkentenék a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.
Érdekesség, hogy Jennifer Aniston is erre a gluténmentes szuperélelmiszerre esküszik, a színésznő úgy véli, ennek köszönheti ragyogó bőrét és karcsú alakját is. A mediterrán étrend egyik fontos alapanyaga, fogyaszthatjuk köretként és salátaként is.
Dan Buettner egyébként ezen kívül is számtalan hosszú élettartammal kapcsolatos tippjét megosztotta már a közösségi oldalán. Úgy véli, a kávé az egyik egészségesebb ital, nagyon fontos ugyanakkor, hogy délelőtt fogyasszuk. Így ugyanis csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, anélkül, hogy a koffein megzavarná nyugodt éjszakáinkat.