Ma van a Blue Monday, az év legrosszabb hétfője: íme néhány hangulatjavító tipp

2021.január.18.

Ma van Blue Monday, azaz a legdepressziósabbnak titulált nap az évben. A hétfők egyébként sem kellemesek a legtöbb ember számára, a brit pszichológus, Cliff Arnall elmélete szerint pedig mára esik az év legrosszabb napja. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy ilyenkor már túl vagyunk az ünnepi mámoron, már a leárazásokon is megvettük, amit szerettünk volna. A tavasz még mindig várat magára, a nappalok rövidek, hamar sötétedik. Hideg van, amit már kifejezetten ununk és emellett az évkezdés hatalmas terhet tesz a vállunkra. A hónap közepére már haladnunk kellene az újévi fogadalmaink felé, de a legtöbben úgy érezzük, egy helyben toporgunk. Na, és ha mindez még nem lenne elég ahhoz, hogy az év legdepressziósabb napjának nevezzük ezt a mait, Dr. Arnall elmélete szerint a pénzügyi nehézségek súlya, az ünnepek utáni adósságok terhe is most kezdi nyomasztani az embereket. Ha a felsoroltak közül csak 1-2 dolog jellemző rád, már akkor jogosan lehet ez a legrosszabb napod. Viszont mielőtt sajnálni kezded magad, tudatosítsd, hogy te döntöd el, milyen a hangulatod, rajtad áll, hogyan állsz ehhez az egészhez.

Ma van a Blue Monday, az év legrosszabb hétfője: íme néhány hangulatjavító tipp
Fotó: Getty Images

Mi megpróbálunk néhány hangulatjavító tippet adni, reméljük segít átvészelni a napot!

Lazulj zenére
Bizonyos kutatások szerint a betegségek akár feléért is a stressz okolható, nagyon fontos hát, hogy minden lehetséges módot ragadj meg, hogy csökkentsd a stressz jelenlétét. A relaxációs zene példéul csodálatosan kisimítja idegeidet egy fárasztó nap után. Zárd magadra az ajtót, takarózz be jól, és hallgasd meg kedvenc zenéidet! Meglátod úgy érzed majd magad, mintha kicseréltek volna.

Egy kádnyi boldogság
Egy forró fürdő mindig jól esik egy hosszú nap után. Ám nemcsak a meleg víz jótékony hatása nyugtathatja meg háborgó idegeidet, de érdemes egy mesés illatű fürdősütivel is próbálkoznod. Garantáltan ellazulsz.

Tanulj meg relaxálni!
Csupán néhány alkalom alatt elsajátíthatsz olyan tudományosan igazolt hatású relaxációs technikákat, melyek nemcsak a kedélyállapodotra, hanem az egészségedre is jótékony hatással lesznek. Az autogén tréning például nagyon hatásos stressz ellen.

Összegyűjtöttük ezeket a bűnös kéjes sorozatokat, melyeket akárhányszor végignézzük mindig jó érzéssel tölt el:

Ez is érdekelhet

Jenna Ortega nemcsak Hollywood új üdvöskéje, de a vörös szőnyeg új hercegnője is

Jenna Ortega nemcsak Hollywood új üdvöskéje, de a vörös szőnyeg új hercegnője is

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói